A tizennyolc esztendős Misi kissé gátlásos, szorongó fiatalember, de ezt leszámítva teljesen átlagos srác. Az érettségire készül, miközben szemérmesen kerülgetik egymást osztálytársnőjével, Jankával. A szóbeli napján rájön, hogy képes az időben utazni, ha a szorongás elleni gyógyszerére házipálinkát iszik. A gyógyszer-pálesz kombó szokásos hatásával ellentétben azonban nem az időben előre, hanem visszafelé tudja végrehajtani az időugrást, ami lehetőséget kínál arra, hogy néhány döntését megváltoztassa.
Baranyi Benő első nagyjátékfilmje már az első képkockákkal behúz. A magyar vidéki kisváros lakóinak apró mozzanatait őszintén, nyersen bemutató kis zsánerképek azt az érzést keltik, hogy itthon vagyunk kicsit sárga, kicsit savanyú valóságunkban – az atmoszférateremtés tehát kiválóan működik.
Ebbe a környezetbe szervesen simulnak bele a karakterek. Bálint Előd minimális színészi eszközökkel formálja meg Misit, ezt a merev, nem menő, de nem is a közösség peremén álló srácot, akivel a gimiben talán sosem beszélgettünk pár szónál többet, mert eszünkbe sem jutott megismerni. Jankának (Erdős Lili) azonban nagyon is eszébe jutott, aki annyira cuki tetkónyakláncos tinilány, amennyire csak lehet, míg Misi nagymamája (Sólyom Katalin) a legkarakánabb pillanatokat szolgáltatja. Fontos szerephez jut még Misi kiégett, jobb sorsra érdemes pszichiátere (Hatházi András), akin tapintani lehet az elcsigázottságot. A szereplők tehát archetípusok; bár lehetett volna mélyebbre menni a fontosabb karakterekben – például Misi hátteréről, szorongásának eredetéről szívesen tudnánk meg többet – erre a filmnek nincs semmi szüksége.
Mert a Zanox szíve nem a főbb szereplők útja.
Sokkal inkább az összes figura (néha csupán pár mondatos) megnyilvánulásainak cseppenkénti adagolása adja ki azt az ízt, amitől a film igazán élvezhető lesz.
A már sokat látott kocsmároslány arckifejezései, a pirosorrú alkoholista bácsi pálinkareceptje, a modoros angoltanárnő, vagy épp a legviccesebb angol érettségi felelet, amit elképzelni lehet. Szépen elosztva minden percre jut valami jó humorforrás; a film ereje ezekben az apróságokban rejlik, amik mindig jó ütemben érkeznek.
A forgatókönyv az időutazás nyújtotta lehetőségeket ügyesen használja arra, hogy folyamatosan szórakoztatni tudjon. A cselekmény három részre osztható, az első részben kellemes középtempóban eszkalálódik a vicces bonyodalom, amit egy drámaibb, pörgősebb csúcspont követ, amiben szétizguljuk magunkat Misiért, majd végül egy huszárvágással kapunk egy meglepő, parádés, könnyed befejezést egy (a legjobb értelemben vett) öncélú nézőpontváltással. A film tempója így feszes, az izgalom sohasem ül le, és párszor meg is lep.
Kis hiányérzet ugyan maradhat bennünk a stáblista legördülésekor, mert az események végére (vagy ha úgy tetszik, az elejére) Misi sajnos sohasem lesz annyira tisztában önnön tökösségével, mint a néző. Ám a befejezés ettől csak elgondolkodtatóbb, kész válaszok helyett pár kérdést meghagy a számunkra.
A Zanoxszal egy kiemelkedő hazai vígjáték született, amit minden magyarnak látnia kell.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
