Igen, valakinek ez is eszébe jutott. Seth Grahame-Smith paródiaregényéből Burr Steers rendezett vígjátékot, amelyben a 19. század Angliája és az egész világ zombikórsággal küzd, azonban az angol nemesség ennek ellenére sem mond le báljairól, és a nők kiházasításának patriarchális kultúrájáról. Hagyományos értelemben A büszkeség és balítélet meg a zombik talán nem is számít kosztümös filmnek, de mivel az Austen-adaptációkat hagyományosan kosztümös filmek közé soroljuk, itt a helye a rendhagyó kosztümös filmek között. Beszéljük róla a Raptorsimogatóban!
A 2016-ban bemutatott filmet az akkori kritikák nem igazán szerették, és nem érdemtelenül, hiszen horrornak gyenge, és vígjátéknak sem a legviccesebb. Romkomként értelmezve azonban egészen szerethető filmélményben lehet része annak, aki erre a műfajra vevő.
Már csak azért is ajánlott romantikus filmként tekinteni erre az alkotásra, mert paródiához képest jól adaptálja az eredetit. Hűen követi a cselekményt, és csak a zombis háttér szerves beolvasztásához szükséges változtatásokat végezték el. A legmerészebb módosítás Mr. Wickham karakterénél történik, de ott is a szerepe parodizálásának maximalizálására szolgál a módosítás. Meg merem kockáztatni, hogy a …zombik jobban dolgozta fel a regényt, mint a 2005-ös Büszkeség és balítélet remake Keira Knightley főszereplésével, ahol csak kapkodtuk a fejünket, milyen gyorsan röpködnek jobbra-balra a lánykérések érzelmi megalapozottság nélkül. Félreértés ne essék, A büszkeség és balítélet meg a zombik is felgyorsítva tálalja fel az érzelmeket, mégsem olyan szégyentelenül hanyagul, mint a 2005-ös alkotás.
Nem érdemes logikát keresni abban, hogy egy olyan világban, ahol a leányok tőrt hordanak a harisnyatartójukban, és 18 éves korukra shaolin kiképzésen esnek át, ugyan mi relevanciája marad egyáltalán annak a patriarchális társadalomnak, amiben a nőknek elsősorban férjhezmenésen kell gondolkodniuk. Mert a recept működik. A készítők jól ráéreztek, hogy Lizzie Bennetnek jól állna, ha csípős megjegyzések helyett karddal szúrna oda vitapartnerének. Mr. Darcy hűvösségét pedig sikerült maximalizálni azáltal, hogy Anglia leghidegvérűbb véreskezű zombivadászává tették, aki minden percben kész megölni bárkit, akiről kideríti, hogy a kórságot hordozza. A kosztümök természetesen lazán veszik a korhűséget: a hosszan felsliccelt báli ruhákból kivillanó pengék és hosszú selymek szépen kimerevíthető girlpower-pillanatoknak szolgáltatnak alapot. A legindulatosabb párbeszédeket pedig stílszerűen kardpárbajjal fűszerezték, így Austen klasszikusa csak olyan extra kontrasztokat kapott, ami jól áll neki.
A színészek láthatóan jól szórakoznak, élvezik a korszak elhülyéskedését, és nem veszik túl komolyan a szerepüket, így könnyű velük együtt szórakozni. Matt Smith Collins tiszteletesként kellemesen irritáló, míg a két főszereplő, Lily James és Sam Riley közt tökéletesen működik a kémia. James egy klasszikus adaptációban is megállná a helyét Lizzie Bennettként, Riley arca pedig az értelmező kéziszótárban kellene szerepeljen a “durcidarcy” kifejezés illusztrációjaként.
Mr. Bennett szerepében a Trónok Harcából ismert Charles Dance remekel, Mrs. Bennett szerepére pedig tökéletes választás volt Sally Philips komikus gesztusaival. Sajnos nem minden alakítás sikerült tökéletesre, Mr. Bingley például felejthető, és a Jane-t alakító Bella Heathcote-ból is leginkább az marad meg, hogy nagyon szép, bár ez szerepükből adódik, és nem vesz el a filmélményből. Lady Catharine szerepében kellemes színfoltként feltűnik Lena Headey is, mint legendás zombiaprító nemes hölgy.
Hibáival együtt A büszkeség és balítélet meg a zombik egy igazi feelgood projektként áll meg, melegen ajánljuk hát a kosztümös trash kedvelőinek, annak, aki maga sosem nézne meg egy Jane Austen adaptációt, vagy aki csak szeretne egy picit romantikázni némi csavarral.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
