Aki ismeri Sarah J. Maas munkásságát, az tudja, tőle aztán mindenre lehet számítani csak kurta történetekre nem. Legújabb monstruma az ACOTAR (Tüskék és rózsák udvara) sorozat egy igencsak várt része, melyben eddigi főszereplőnk Feyre helyett, a sorozat talán legvitatottabb karaktere, Nesta kapja meg az olvasó minden figyelmét. A szerzőnek minden lehetősége megvolt, hogy a lányból kedvelhetőbb karaktert formáljon, lássuk sikerült-e neki. Kritika Beszéljünk róla a Raptorsimogatóban!
Történetünk, Maas mércéjével mérten a rövidkének számító Fagy és csillagfény udvara című kötet végével folytatódik, tehát hosszú hónapokkal a Hybern ellen vívott véres háború után. Érdemes visszaemlékezni, hogy a harmadik kötetben, tehát a Szárnyak és pusztulás udvarában az írónőnek nem volt annyi vér a pucájában, hogy fontosabb karaktereket is eltegyen láb alól, felháborító módon kétszer is kijátszotta a “csodás feltámadás kártyát”. Egyetlen említésre méltó személy halálát véglegesítette, mégpedig az Archeron nővérek (Feyre, Nesta és Elain) apja nyakának a kitörését. Mivel őt nem igazán ismerhettük meg a korábbi részek által sem, olvasóként nem vált akkora veszteséggé, mint annak a karakternek, akiről ez a negyedik kötet íródott. Ezek után érthető tehát, hogy Nesta legkevésbé szimpatikus énjével találjuk szemben magunkat az Ezüst lángok udvara kezdő oldalain. Iszik, orgiázik, herdálja a pénzt – ami mellesleg nem is az övé – és semmi mással nem törődik csak, hogy tompítsa fájdalmát eme élvezetekkel. Nem is csoda, hogy Feyre és Rhysand egy idő után megunja ezt az önpusztítást és magukhoz rendelik a lányt, majd egyenesen a Szél házába száműzik, hogy tegyen rendet nem csupán a fejében, hanem a lelkében is. Mint megszokhattuk Nesta stílusa továbbra is nyers, dacos, bántó és dölyfös. A könyv egynegyedéig kvázi csak ízlelgetjük, ahogy Nesta megpróbálja felfedezni új környezetét és egy teljesen új ritmust kialakítani az életében, immár alkohol nélkül. Természetesen nem marad magára, hiszen a bátor illír harcos, Cassian minden lépését figyeli. A lány figyelmét el kell terelni az önpusztításról, ezért harci kiképzést kap, és besegít a Szél házában élő papnőknek a könyvtári munkálatokban. Nem titok, hogy amikor a háborúban Nesta és Elain akaratuk ellenére tündér tulajdonságokra tesznek szert, – belökik őket az Üstbe-, akkor Nesta valami nagyon különleges dologgal a birtokában tér vissza. Erőszakkal ragadott el valami nagyon egyedi, félelmetes és különleges dolgot az Üsttől, amelynek mibenléte egészen sokáig csak sejtetve van. Nesta ereje nem csupán megfélemlíti, de erőssé is teszi a lányt, akit mintha a szerző ezzel a képességgel Feyre felé kívánta volna emelni. Ez nem feltétlen negatívum, de látni, hogy Maas igyekszik mindenben felülmúlni önmagát. Kitalálta a Rémtár ötletét, amely a legfélelmetesebb tárgyakat foglalja magában, ezzel meglebegteti, hogy bizony a háború megnyerése csupán a kezdete volt valami ennél is félelmetesebbnek. A tündérek világa nem lelhet megnyugvásra, mert az újabb ellenségek folyamatosan lesben állnak a határaikon túl is. Ráadásul így Nesta is kénytelen szembenézni félelmetes képességével és használni azt, hogy teljesítse az időközben rárótt küldetést.
Nesta Archeron kétségkívül az egyik legunszimpatikusabb karakter az egész ACOTAR sorozatban. A szerző tett róla, hogy az olvasó egyáltalán ne ismerhesse meg a legidősebb nővért, undok modorán, dacosságán, felsőbbrendűségén és bicskanyitogató stílusán túl. Nem adott lehetőséget Nestának arra, hogy megmutassa valódi gondolatait, érzéseit, készségeit, pedig tudjuk, hogy például legkisebb testvére, Elain nagyon is sokat jelent számára. Mondhatni Maasnak túlságosan jól sikerült egy mindenki által taszítónak tartott személyiség létrehozása. A jégszívűnek elkönyvelt nővér életébe és gondolataiba csak szép lassan enged betekintést, jut idő bőven ízlelgetni, kiélvezni a lány belső gondolatait és érzelmeit. A felszín alatt Nesta egy rendkívül önmarcangoló és depresszív személyiség, aki mindent megtesz azért, hogy mások is olyannak lássák őt, amilyennek ő látja saját magát. Hatalmas pozitívuma a könyvnek, hogy Nesta megismerése közben rádöbbenhetünk, valójában eddig nem sokat tudtunk az Archeron család múltjáról, csupán amennyit Feyrén keresztül mutatott a szerző. Ebben a kötetben egy egész más szemszögből láthatjuk a családot, a lányok és szüleik közti kapcsolatot. Többet megtudunk az édesanyjuk személyéről, arról, hogy a lányok milyen körülmények között nőttek fel, és természetesen Nesta szerepéről is, amit a családban betöltött. Ez pedig nagyban emeli a történet minőségét, a nővér személyiségének kibontakozását.
A lány a könyv végére sem válik feltétlen szimpatikus karakterré, de legalább jobban megértjük a tetteit, érzéseit és fájdalmát. Szó szerint a színfalak mögül kémlelhetjük az indítékait, félelmeit, vágyait, tanúi lehetünk bizonyos mértékű karakterfejlődésnek.
Nesta által más szemszögből kapunk képet az őt körülvevő világról, amely még számára is új. Prythianról és az illír társadalomról rengeteg új dolgot megtudunk, amelyek egytől egyig emelik a történet színvonalát. Különösen érdekesek az illír hagyományok és társadalmi szokások, amelyek a legkevésbé sem nevezhetőek nőbarátnak. Ráadásul Sarah J. Maas képes volt belecsempészni egy olyan extrát is történetbe, amely igazán különlegessé tette a sztorit. Ez pedig nem más, mint, hogy magának az építménynek, amely otthont ad ennek a történetnek, tehát a Szél házának saját személyiséget, tudatot, lelket adott. Ez pedig olyanná varázsolta az egész könyvet, mint ha egy titkos megfigyelő, egy arctalan, titokzatos karakter mindvégig részt venne az eseményekben.
Kötelező említést tenni Nesta és Cassian kapcsolatáról, hiszen a vad és szexi harcos nélkül a lány biztosan elveszett volna. Bármennyire is próbálta magát meggyűlöltetni és eltaszítani a férfitól, az sosem hagyta magát. Bármilyen görény módon viselkedett is vele a lány, ő sosem hagyta cserben, végtelen türelemmel és megértéssel tűrte a gusztustalan viselkedését, annak ellenére, hogy neki is akad bőven lelki sebe. Sokszor érezheti azt az olvasó, hogy ezek mellett Nesta problémái eltörpülhetnének, ám senki sem feledheti, hogy mindenkinek a saját gátjai a legmagasabbak. Kettejük kapcsolata nagyon vad és szenvedélyes, néhol már állatias, tekintve a szexuális együttléteket. Mindemellett az, hogy Cassian végig kitart Nesta mellett és lelki támaszt nyújt neki, akkor is, ha ezt a lány nem képes értékelni, egy szerelmi románcot kapunk. Talán egy kicsit túl is tolta az író azokat a részeket, amikor Nesta szándékosan igyekszik bántani a férfit, mert szerinte az túl jólelkű hozzá, és egyáltalán nem érdemli meg a szerelmét, mert ő maga eközben hitvány, megvetni való, eltorzult lélek. Az önostorozás kánaánja ez a kötet, amelyben Cassian egyfajta elmozdíthatatlan cölöpként nyújt kapaszkodót, biztos pontként száll a mélybe és a magaslatokba Nestával. A lány különösen önpusztító személyiségét remekül ellensúlyozza a harcos szeretete és odaadása. Az, hogy mindketten erős egyéniségek valahogy kiegészítik egymást, hiszen ha Cassian fele annyira lenne csak makacs és kitartó, mint Nesta, akkor ez a kapcsolat soha nem lenne képes a működésre. Már megszokhattuk, hogy Maas regényeiben mindenki hihetetlenül szép és kívánatos, de ebben a kötetben a szexualitás jóval túlmutat a sima erotikus new adult besoroláson. Az Ezüst lángok udvarában több oldalon keresztül erőszakolja bele az olvasó fejébe Cassian gigantikus hímvesszőjét, és képzelteti el velünk maszturbációk tömkelegét mindkét főszereplő részéről. A túlrészletezett szexjelenetek pedig néha már inkább kínosan hatottak, mint érzékien, “kedves Sarah, nem kell mindent ennyire részletezni”. Mindezt leszámítva azért csak sikerült elültetni a vágyakozást az olvasói szívekben, hogy Nesta végre felhagyjon a makacssággal és utat engedjen az igaz szerelemnek, amely elrendeltetett.
A regény egyik legfőbb momentuma és mozgatója a barátság. Nesta a könyvtárosi munka által megismerkedik a csendes, kegyetlen múltú papnővel, Gwyn-nel, akivel az első pillanattól fogva szimpatizálni kezd. Majd a szintén megtépázott sorsú, kocsmatulajdonos illír Emerievel. A három nő sorsa ettől kezdve összekovácsolódik, és egy egymást támogató elszakíthatatlan kötelék jön létre köztük. Az egész regényen átível egyfajta egyre erősödő sugallat, miszerint a legfontosabb dolog, hogy sosem vagyunk egyedül, nem kell egyedül gyógyulnunk és nem kell egyedül szembenéznünk a jövővel. Rendkívül okos döntés volt a szerzőtől, hogy ilyen izgalmas és remek karaktereket hívott elő a tarsolyából, nélkülük nem működött volna úgy a történet dinamikája ahogy, és igencsak ellaposodott volna ez a majd 900 oldalnyi tartalom. A szerző nem feledkezik meg a régről ismert barátságokról sem, ügyesen mozgatja a szálakat az ismert karakterekkel.
Sokak szerint ez a regény az edzésről, lépcsőzésről (ez maradjon a regény nyújtotta extra), szexről és önsanyargatásról szól, de valójában ennél sokkal több. Nem állítom, hogy piedesztálra emelhető az ACOTAR sorozat ezen része, de mindenképpen kiemelkedő abban, ahogy Sarah egy megosztó karakter legbelsőbb érzelmeibe enged betekintést, ezzel teljes zavart keltve az olvasó érzelmeiben. Bebizonyítja, hogy képes még izgalmas kapcsolatokat és érdekes karaktereket belecsempészni a történeteibe. Ugyanakkor az Ezüst lángok udvarából hiányoznak a nagy csavarok, és az akció. A majd 900 oldal mindenképp túlzás, bármennyire is szépen épült fel Nesta személyiségének formálása, bővel lett volna mit kihúzni a szerkesztőnek így is.
Mindent egybevetve az Ezüst lángok udvara jól sikerült, még akkor is, ha egy kevésbé eseménydús, és helyenként bosszantóan hozza Sarah J. Maas tipikus negatív húzásait, melyekkel a rajongók nagyon is tisztában vannak. (S.J.M. szüzek idővel rájönnek itt mire gondol a cikk szerzője, addig mindezt fedje balladai homály.) A történet méltón bebizonyította, hogy érdemes Nestának adni egy esélyt. Nem kell megkedvelni, nem kell megérteni, egyszerűen csak engednünk kell, hogy egy tisztább képpel a szívünkben viszonyuljunk a legidősebb nővérhez. Mindenképpen érdemes elolvasni, mert egy teljesen más perspektívából mutatja be az egész világot. Ráadásul a szerző úgy gondolta, elejt egy kis spoilert a legtitokzatosabb, legérzékibb karakter Azriel szemszögéből is. Ha lehet ezt a húzást nem kommentelnénk, annyira lelombozóan és karakter hűtlenül viselkedik benne Azriel.
Egyetlen dologban reménykedhetünk, hogy Maas nem merítette ki végletekig tartalékait, és nem merül el nyakig saját klisében. A nagy kérdés ott lebeg minden olvasó feje felett: vajon mit lehet még kihozni ebből a világból és ezekből a karakterekből? Amíg ez kiderül, olvassátok el Nesta és Cassian történetét. Figyelem! Arcpirító szexjelenetek, és a könyv vaskossága miatt a metrón olvasás csak bevállalósoknak és erős bicepszűeknek ajánlott.
Kedves Raptoriánusok! Elindult Facebook csoportunk, a Raptorsimogató!
Várunk téged is, gyere, lépj be!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
