A Batmant 5 éven át író Scott Snyder visszatért kedvenc köpenyes igazságosztójához: Az utolsó lovag a Földön ambiciózus, de távolról sem hibátlan hattyúdal. Képregénykritika.
A 2011-es nagy univerzum-reboottal (The New 52) Grant Morrison camp elhajlásai után Scott Snyder vette át a Sötét Lovag fősorozatát. 5 éven át tartó munkássága alatt visszavitte a sorozatot oda, ahová való: az éjfekete, gótikus krimitörténetekhez. Már rögtön az első nagy sztoriban, az itthon is megjelent A Baglyok Bíróságában megmutatta, mi várható tőle. Baljós, csavaros cselekmény, egy sokat szenvedő Batmannel, aki alól folyton folyvást kirántják a szőnyeget. Saját városában nem tudhatja, mire számíthat, ez pedig mindenképpen frissítően hatott a korábban mindig mindenre felkészült hős (elvégre ő az, akinek még csapattársai, azaz az Igazság Ligája kiiktatására is megvan a terve) képregényeire.
A Snyder-éra 2020-ban kiadott, megkésett lezárása, Az utolsó lovag a Földön is tipikus Scott Snyder-mű, de hiába a mindent fenekestül felforgató sztori és érdekes ötletek, nem lehet azt mondani rá, hogy egy teljes mértékben kielégítő lezárást kapott volna az író Batman-folyama. Pedig a kezdés parádés: egy különösen rejtélyes nyomozást követően Bruce Wayne az Arkhamban ébred, 20 évvel fiatalabban, ráadásul úgy tűnik, jelmezes élete csak egy durva tévképzet volt. Később aztán kiderül, hogy az egész világnak elment az esze, és egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz áll a háttérben.
Az elmegyógyintézetes rajttal Snyder egy régi, de annál érdekesebb elméletet ránt elő a Batman-legendáriumból, miszerint a Sötét Lovag is csak egy tébolyult az arkhami ápoltak hosszú sorában, akik valami sokkal nagyobbnak és fontosabbnak vizionálják magukat, mint amik. Van is ebben valami, hiszen Batman ténylegesen egy sérült lélek, akit csak a moralitása különbözteti meg ellenlábasaitól. Sajnos azonban mire igazán elmerülnénk az intézet fullasztó légkörében, a karakterek közti kényelmetlen párhuzamokban, na meg az urát mindennél jobban szerető és óvó, Bruce számára csak megnyugvást kívánó Alfred drámájában, Snyder átrántja a cselekményt (na meg a főhőst) a következő helyszínre – persze az sem éppen egy leányálom, hiszen egy poszt-apokaliptikus világban találjuk magunkat.
Elbukott az emberiség, de nem valami szupergonosz győzte le őket (ő csak a káoszt kihasználva felemelkedett), hanem saját maguk hozták el az apokalipszist. Bár nem ismerünk meg minden részletet a világégésről, Batmannel együtt felfedezve, pár töredezett flashbackkel (Batman tömeg általi meglincselése, Lex Luthor és Superman utóbbi bukásával végződő tévévitája) valahogy mégis sikerül egy nyomasztó atmoszférát megalapozni. Ül a párhuzam a sok-sok válsággal (klímakatasztrófa, gazdasági összeomlás, politikai válság stb.) terhelt valóságunk és a DC világa közt, amelyben a rendszerből kiábrándult emberek saját maguk okozzák vesztüket. Snyder a fináléban – örömteli módon – végül az élet mellett tesz hitet, bízva az ember pozitív, konstruktív oldalában, Batman pedig a magány helyett a remény szimbólumává válik. Igazán szép lezárás ez, nagy kár azonban, hogy a szebbnél szebb monológokkal és gondolatokkal érkező megváltás egy nem kifejezetten érdekes, a szuperhőshagyományok rosszabbik felét idéző lanyha ütlegelésben kulminálódik – persze a hős belső útja fontosabb, mint a külső történések, de ennél azért valami kreatívabbat érdemelt volna a sztori.
Még jó, hogy most is itt van Snyder egyik legjobb rajzolója, Greg Capullo: Az utolsó lovag a Földön egészen biztosan élvezhetetlenebb lenne nélküle. Capullo a sötét atmoszféra és az érzelemteljes arcok felfestésében egyaránt brillírozik, ábrázolásai pedig még az alapjáraton sótlanabb történéseket is feldobják – így menekül meg valamennyire az utolsó, tetőtéri adok-kapok is, amely egy gyengébb rajzolóval jóval sematikusabb lenne, hiszen csak pofozkodás megy, de Capullo tudja, hogyan lehet egy-egy ütős beállítással még egy ilyen jelenetet is feldobni.
Értékes képregény tehát Az utolsó lovag a Földön, de hiányosságai, felszínessége miatt bizonyosan nem lesz ott a klasszikus Batman-képregények sorában – de még Snyder is rendelkezik jó pár ütősebb (lásd például a már említett A Baglyok Bíróságát) sztorival az elmúlt évekből. Így aztán bár élvezetes a búcsú, makulátlannak messze nem lehet nevezni.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
