Véget ért az utóbbi évek egyik leglátványosabb sci-fi sorozata, a The Expanse (A Térség), amelynek a techmilliárdos és űrvállalkozó, Jeff Bezos is olyannyira a rajongójává vált, hogy egy alkalommal már megmentette a sorozatot a befejezés nélküli, méltatlan végtől. De meddig jutott a Térség-regényekből készült adaptáció az ajándékba kapott három évaddal? Akkor most tényleg itt a vég? Kritika.
A Ty Frank és Daniel Abraham írópáros, művésznevükön James S. A. Corey által jegyzett Térség-széria magyarul jelenleg a 8. regénynél tart, ám idén érkezik a 9. kötet a Fumax Kiadónál. A kezdetben a Syfy, majd Bezos hatására az Amazonon folytatódó sorozatadaptáció a hatodik, befejezőnek szánt évadra az első hat könyv (közel sem teljes) cselekményét igyekezett feldolgozni, olyan szabadon értelmezett logikai és történetvezetési módszerekkel, amelyek itt-ott alaposan átalakították mind a cselekményszálakat, mind a szereplők összetételét.
A történet teljes összefoglalására ez a cikk most nem vállalkozik, csupán néhány kulcsmomentum felidézésére tesz kísérletet. A megelőző évadok egyik fő visszatérő motívuma a protomolekulának elnevezett idegen eredetű anyag kérdésköre volt. A mintákért való harc szép lassan egybeforrt egy Naprendszeren belüli három hadsereges fegyveres konfliktussal, amelynek során szövetségek és titkos megállapodások születtek és bomlottak fel. A más naprendszerekbe, más, lakható bolygók közelébe átvezető gyűrűkapuk felfedezésével és megnyitásával pedig a tét is emelkedett. Immár nemcsak a naprendszerbeli hegemónia vált elérendő céllá, hanem a gyűrűt védő űrállomás, és ezzel együtt a lehetséges kolóniák felé vezető útvonalak ellenőrzése is.A The Expanse egyik legizgalmasabb eseményszála kétségkívül az volt, hogy milyen politikai és katonai szövetségekkel tudják garantálni az emberiség jövőjét a lehetséges belakható világok, és így gyakorlatilag egy galaktikus birodalom megteremtésének kérdésében.A demokratizálódott, ENSZ ellenőrzés alatt álló Föld és a katonai fejlesztései által a harcászatba és fegyverkezésben úttörő, terraformálás alatt álló Mars ősi ellenségeskedését kihasználva megjelent a harmadik erő, a külső bolygókat és az aszteroidaöv lakott világait is jelképező szövetség, amit a „belsősök” egyöntetűen elnyomtak, gazdasági és politikai megfontolásból uralmuk alatt tartottak hosszú generációkon át. A KBSZ azonban többre vágyott a belsősök kiszolgálóinak státuszánál, ezért, ahogy az a záró évadban is elhangzik, várható volt, hogy előbb-utóbb felbukkan egy hazafias lázadó, aki csakis az „övbéliek” érdekeit képviseli. A sorozat viszont nem áll meg ott, hogy űrkorszaki Che Guevaraként ábrázolja a KBSZ fővezérét, Marco Inarost (Keon Alexander), hanem az övbélieket is megosztja azáltal, hogy megkérdőjelezi a Szabad Flotta főparancsnokának motivációit, parancsnoki döntéseit, és felveti annak lehetőségét, hogy képes-e egy ember beleszeretni a róla kialakult képbe, elveszítheti-e józan eszét az, aki alapvetően igazságos cél érdekében emelkedett parancsnoki rangra?
Az Inaros-probléma és fenyegetettség mellett a záró évadban is hangsúlyt kap a szereplők között kialakult rokoni-, szerelmi-, és baráti szál. A záró évadra az alkotók már mindenkit felhelyeztek a képzeletbeli sakktáblára, és ilyen összefonódások, ismeretségek és közösen bejárt (vagy valaha keresztezett) utak ismeretében várható volt, hogy mind a katonai döntésekben, mind pedig társadalmi kérdések megoldásában szerepet fog játszani az, hogy ki kivel van, kiről mit tud, kit mire és mennyire tart. Ezek a döntések adnak emberiességet, érzelmi töltetet az egyes jeleneteknek, és szerencsére nem mennek el sem a csöpögősség felé, sem pedig a túlzásba vitt heroikus érzelmek irányába. Könnyebbé válik viszont szimpatizálni olyan ellentmondásos figurákkal, mint amilyen a lázadó Inaros és a „jók” oldalán harcoló Naomi Nagata (Dominique Tipper) fia, Filip (Jasai Chase Owens). Az ötödik évadban szerepe még kimerült abban, hogy karakterét felhasználva Nagata belső vívódásait és merész húzásait ábrázolhassák, mostanra viszont sokat lépett előre a tomboló hormonokkal küzdő kamasz szerepéből az apja döntéseit megkérdőjelező, a valóságot és az igazságot másképp értelmező fiatal férfivá. Jó lett volna tovább követni a végső csatajelenet utáni sorsát, ám erre sem a történet, sem a játékidő nem adott lehetőséget.
Ott van továbbá a könyvekben csak mellékszereplő, a sorozatba vélhetően több karakterből összegyúrt, és a harmadik évad után már önálló életre kelő Camina Drummer karaktere, aki az egyik oldallal sem szimpatizáló, saját útját követő, igazságos kalóz megtestesítője. Cara Gee ráadásul annyira hitelesen formálja meg az övbéli parancsnoknő szerepét, hogy akár külön sorozatot is fel lehetne építeni rá, és az Öv(ezet) szülötteinek különös szokásaira, családfelfogására. Az egymással poliamóriában élő legénység egy olyan üde színfolt, ahol a kölcsönös érzelmek, és az egymással való viszonyrendszer bőven adhatna lehetőséget arra, hogy egy független kalózflotta mindennapjaiba betekintést nyerhessünk.Ám ez is, ahogy sok egyéb részlet, melyekkel még tovább lehetett volna mélyíteni a The Expanse világát, kidolgozatlan maradt. Bár a befejező epizód többé-kevésbé lezárja a sztorit, számos kérdésre nem kapunk egyértelmű választ.Érezhették ezt a hiányosságot már az alkotók is, hiszen James Holden (Steven Strait) a záró jelenetben maga mondja el, hogy fogalma sincs, hová lett az utolsó protomolekula minta, és nyilván az sem egyértelmű, hogy a Gyűrűn áthaladó Szabad Flotta valóban eltűnik-e az ismeretlenben, vagy valahol, valamilyen (akár módosult) formában összeáll-e még minden és mindenki, aki atomjaira hullott az utolsó, kimerevített pillanatban? Illetve, mi lesz a sorsa az epizódok elején pár perces részletekben bevezetett Laconia kolónia protomolekulával megfertőzött élővilágának? Hová akart kilyukadni ez a történet a történetben, ha aztán nem kap megnyugtató, egyáltalán, megmagyarázó lezárást?
Mindent összevetve: hivatalosan véget ért ugyan a The Expanse, a főbb szálakat elvarrták, és hőseink elszáguldottak a galaxisok távolába, ám több ponton is lehetne fogást találni egy esetleges folytatáshoz. Ki tudja, talán még nincs itt a vége, talán két űrugrás között egyszer maga Jeff Bezos fogja bejelenteni a meglepetésszerű folytatást. A könyvek kronológiája szerint a hatodik kötet után egy 30 éves időbeli ugrás következik, hőseink megöregedtek, de fáradhatatlanul élik kalandoréletüket. Ebbe a 30 éves „lyukba” akár több mellékszál, egyéb sorozat is beleférne, ha a gyártó úgy ítéli meg, hogy lenne rá igény. Ezért kár lenne végleg eltemetni a sorozatot, ám ami eddig történt, az akár újranézésre, akár egy alapos újra- és tovább olvasásra is immár rendelkezésre áll.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
