Quentin Tarantino első könyve az (eddigi) legutolsó rendezését, a Volt egyszer egy Hollywoodot dolgozza fel – de ez a könyv minden, csak nem klasszikus filmregény.
2019-ben Tarantino ismét egy olyan alternatív történelmi filmmel jelentkezett, amiben a hősei az események valós menetén változtatva vesznek elégtételt a gonoszon. Legutóbbi alkotása, a Volt egyszer egy Hollywood azonban nem egy harsány akciófilm, mint amilyen a Becstelen brigantyk volt, hanem nosztalgikus dráma, amely az álomgyár egy letűnt, idealizált korszakát idézi meg. A nosztalgia a kulcsfogalom a Volt egyszer egy Hollywood esetében: történetívről vagy karakterfejlődésről nem igazán beszélhetünk, inkább a közeg bemutatásán van a hangsúly. Éppen ezért érdekes választás, hogy éppen ennek a mozifilmjének a regényváltozatát írta meg, ugyanakkor a kötetet olvasva hamar rájön az ember, hogy mi lehetett ennek az oka:
A könyv ugyanis nemcsak plusz jelenetekkel egészíti ki a sztorit, hanem számtalan olyan (valós és kitalált) filmtörténeti leírással, anekdotával, amelyek a mozis verzióba egyszerűen azért nem fértek volna bele, mert túl zsúfolttá, adott esetben szájbarágóssá tették volna.
Jó példa erre, hogy a filmben Brad Pitt által megformált kaszkadőr, Cliff bemutatásakor Tarantino oldalakon keresztül arról ír, hogy a férfi milyen külföldi filmeket szeret és miért. Persze bizonyos szempontból érdekessé teszi a karaktert, hogy tudjuk, milyen az ízlése, mit gondol a hollywoodi filmekről, de nyilván a filmbe ez nem fért volna bele (ha egy narrátor elkezd Kuroszava-filmekről magyarázni, a nézők egy része valószínűleg feláll és kimegy a moziteremből). Egy másik ilyen, inkább csak érdekességként funkcionáló rész az Aldo Ray-nek szentelt fejezet, aminek igazán köze sincs a központi karakterekhez (esetleg annyiban, hogy megmutatja, miként alakulhatna Leonardo DiCaprio karakterének, a színész Ricknek a sorsa). A hírhedt, nem épp emelkedett vitát kiváltó Bruce Lee-cameo körülírása pedig lényegében csak a harcművész negatív megjelenítésével kapcsolatos, utólagos magyarázkodásként hat Tarantino részéről, ráadásul erősen kifogásolható is, hiszen a jelenet esetleges akkurátussága nem magyarázat az egyoldalú karakterábrázolásra.
De azért szerencsére nem lehet azt mondani, hogy Tarantino csupán felesleges töltelékrészekkel egészítette ki a filmben látottakat:
fontos adalék Cliff háttértörténetének bemutatása, akárcsak Charles Manson és hippi „családjának” mellékszála, és még egy kicsit – a rendező által elképzelt – Sharon Tate-et is megismerhetjük a könyv lapjairól.
Az, hogy Tate és Mansonék is nagyobb szerepet kapnak, mindenképpen sokat dob az összképen. Mivel a filmben Tarantino úgy „írja át” a történelmet, hogy az általa kitalált hősök közbeavatkozása miatt a szektás hippik nem Roman Polanski házába mennek be, hanem a szomszédba, ahol lemészárolják őket – így nemhogy megmenekül a lengyel direktor felesége, hanem a való életbeli gyilkosai halnak meg. Viszont a filmben mind a nő, mind Manson és követői sablonos, egyoldalú figurák, akiknek csak statisztaszerep jut Rick és Cliff sztorijában, a könyvben ellenben az ő szemszögük is érvényesül, ami a jelenlétüknek súlyt ad, a történetnek pedig további jelentésrétegeket (a színésznő és a szektavezér egyaránt művészkarrierről álmodik, így az külön érdekes, ha párhuzamba állítjuk a sorsuk, karrierjük alakulását a főhős Rickével). Ezek a kiegészítések azért jelentősek, mert azok számára is érthetővé teszik a Manson-szálat, akik nincsenek otthon a témában.
Cliff sztorijának elmesélése ellenben egy tipikusan megosztó húzás Tarantino részéről.
A moziváltozatban csak annyi derül ki a férfiről, hogy a pletykák szerint állítólag megölte a feleségét, vagyis egy ijesztő titokzatosság lengi körül a karaktert. A regényben viszont szó sincs erről: mindent megtudunk a kaszkadőr előéletéről és a házasságáról, még azt is egyértelművé teszi Tarantino, hogy valóban megtörtént-e az a bizonyos gyilkosság. Mivel vitatható, hogy a titok felfedésével jobban megértjük a karaktert, így alapvetően ízlés kérdése, hogy örülünk-e ennek a plusz információnak, vagy sem: akinek tetszett Cliff misztikussága, az nyilván csalódni fog.
Egyébként a könyv nemcsak a kiegészítések miatt más, mint a film, hanem felépítésében is különbözik attól: míg a moziváltozat lineáris cselekményvezetésű, addig a regény folyamatosan össze-vissza ugrál az időben. De nemcsak az időrenden változtatott Tarantino, hanem az egyes jelenetek kidolgozottságán, jelentőségén. A könyvben például a film végső nagy leszámolása egy viszonylag rövid leírással el van intézve, így közel sincs akkora hatása; a Rick sorozatában játszó gyermekszínész szerepe ellenben fel lett nagyítva.
Azaz a Volt egyszer egy Hollywood-regény nem fel-, inkább átdolgozás, az eredeti teljes újragondolása.
Talán az egyetlen dolog, ami nem változott, az a Rick szereplésével készülő westernsorozat-epizód történetének bemutatása. Ez a filmhez hasonlóan a könyvben is egy „történet a történetben” jellegű szálként van jelen, azaz bizonyos fejezeteket úgy lettek megírva, mintha egy vadnyugaton játszódó regény részletei lennének. Ebben az esetben is jobban megismerjük a háttérsztorit és a karakterek motivációit, így szinte sajnálja az ember, hogy nem egy külön könyvként valósította meg inkább Tarantino.
A cselekmény lazán kapcsolódó epizódjai, az anekdotázások, filmtörténeti fejtegetések és az ezekkel párhuzamosan futó westernsztori pedig nem igazán állnak össze, és nem érezhető a logika abban, ahogyan egymást követik. Egyértelmű rendező elv híján pedig mindennek az eredménye egy erősen eklektikus szöveg: mintha Tarantino egy alternatív mozgóképtörténet bizonyos fejezeteit írta volna meg, amelyeket azután véletlenszerűen egymás után sorolt. Akik tehát a Volt egyszer egy Hollywoodot szerették, jó eséllyel nem lesznek oda a könyvért, inkább azoknak lesz érdekes, akik arról szeretnének olvasni, mit gondol Tarantino a filmekről és az álomgyárról.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
