Miért fontos, hogy a Mátrix transz film-e vagy sem?

Vannak azok a transz témájú filmek amikről mindenki tudja, hogy transz emberek élményeiről szólnak, már csak azért is, mert a főszereplő transz. Ezek között akadnak jobbak, mint a Fiúk nem sírnak, a Gyűlölt másság vagy épp A dán lány, és vannak kifejezetten félrecsúszott példányok, mint a Transzamerika. Ami közös ezekben a filmekben a témaválasztáson kívül az, hogy cisznemű (azaz nem transznemű) emberek készítették transznemű emberek életéről, kiemelve azokat az elemeket, amik külső szemlélő számára a leginkább azonosulhatóak, érdekesek vagy épp nyomasztóak. Ennek az is következménye, hogy sokszor ezek a karakterek egysíkúak és a transz identitásukon kívül nem tudunk meg sokat a személyiségünkről. Van azonban a transz-filmeknek egy másik kategóriája: azok a filmek, amik valójában nem transzneműekről szólnak, mégis a transz élmény olyan allegóriáit szolgáltatják, amik a transzok belső megélésére reflektálnak, azokra a pillanatokra, amit a külső szemlélő sokszor észre sem vesz, a transznemű ember életében azonban sorsfordító pillanatok. Ebbe a kategóriába tartozik A kis hableány és a Mulan, amiket a legelvetemültebb Dúró Dóra se darálna le transzvonatkozásuk miatt, mégis a transz gyermekek számára az első olyan pont lehet, amikor közelebb kerülnek saját identitásuk megértéséhez. A legérdekesebb példa erre azonban a Mátrix című film, ami már jóval Lana Wachowski 2012-es előbújása előtt kultfilmnek számított a transz közösségben. Hogy miért és hogy ez mennyire volt tudatos a szerzőpáros részéről? Erre próbál választ adni ez a cikk.

Transz allegóriák

Transzneműnek lenni egy olyan állapot, amit külső szemlélőként nagyon nehéz megérteni, de szavak hiányában sokszor maguk a transzneműek is évekig gondolják úgy, hogy egyedül vannak az érzéseikkel. Egészen 2014-ig – nagyjából ekkor kezdetek mainstream témává válni a transz emberek – nem nagyon volt szó a transzneműekről, az átlag ember nem is nagyon tudta, mit is jelent ez a fogalom. A transzokról szóló diskurzust azonban még most is elsősorban a transznemű celebekről és sztárokról szóló pletykák, illetve a transzneműek jogairól szóló politikai viták határozzák meg. A transzneműek belső megéléséről még ma is viszonylag kevés jó forrás érhető el, az is nagyrészt kifejezetten transzneműeknek szóló angol nyelvű oldalakon. (Persze akadnak itt is elvétve pozitív példák a mainstream médiában is.) Épp ezért hatalmas ereje van annak, ha egy-egy transz élményt sikerül megfogalmazni olyan eszközökkel, amik mindenki számára érthetőek. Az egyik leggyakoribb formája ennek az allegóriák használata.

Mit jelent például a nemi diszfória? Egy lehetséges definíció, hogy

A nemi diszfória kifejezés azt az erős érzést írja le, hogy az ember tényleges neme különbözik a születéskor neki rendelt biológiai nemtől.

Ez a definíció azonban laikus szemlélő számára nagyon félrevezető lehet, mert a nemi diszfória sokszor elsőre csak egy megmagyarázhatatlannak tűnő frusztrációként jelentkezik. Persze vannak olyan transzneműek, akik már egész fiatalon kategorikusan kimondják, hogy ők a másik nemhez tartoznak, a jellemző viszont inkább az, hogy ez a furcsa érzés kíséri az illetőt éveken keresztül, amit csak utólag magyaráz meg a születéskor azonosítottól eltérő nemi identitás.

Én például sokáig csak azt tudtam, hogy valamiért számomra természetesebb, ha feminin a megjelenésem, hogy zavar a testszőrzetem és az arcszőrzetem, nem tudok azonosulni a keresztnevemmel, úgy általában valahogy idegen tőlem az arc és a test, amit a tükörben látok, ha magamra nézek, és nem tudok azonosulni azokkal az elvárásokkal, amit a társadalom velem szemben, mint férfivel támaszt.

Ezeknek az egymástól látszólag független frusztrációknak az összessége az, ami aztán úgy nyert közös magyarázatot, hogy elkezdtem először alkalmi jelleggel nőként megjelenni közösségekben, és rádöbbentem, hogy ha nőként gondolok magamra, nőként viselkedek, női nevet használok, nőként jelenek meg, akkor ezek a frusztrációk megszünnek vagy jelentősen enyhülnek.

A száraz definíciónál eggyel hasznosabb tud lenni, ha az ember ezt az érzést valami könnyebben érthetőhöz hasonlítja. Például ahhoz, amit Neo vagy Morpheus érzett, mielőtt kijutottak a Mátrixból. Több szempontból is találó ez a hasonlat. Egyrészt Neonak is van egy élete a Mátrixból kilépés előtt és után, amik gyökeresen eltérőek. A Mátrixban Mr. Thomas Anderson egy sikeres szoftverfejlesztő, napközben ül az irodában és dolgozik, ahonnan rendszeresen elkésik, hisz éjszakánként pedig Neo fedőnéven hackerkedik. A Mátrixból való távozás után viszont a lázadók egy csoportjával harcol a robotok rémuralma ellen és ízetlen menza kosztot fogyaszt. Az utóbbi sok szempontból nehezebb élet, mégis sokkal őszintébb és valóságosabb számára. Érdekes mellékszál, hogy Neonak ez az új élete is egy piros pirulával kezdődik, ahogy sok transz nő számára is egy piros pirula a hormon terápia első eleme.

Neo sem azonosul a Mátrixban használt nevével. A film egyik katartikus pillanata, amikor Mr. Smith Neot Mr. Adersonnak szólítja, miközben épp fojtogatja és megpróbálja megölni. “A nevem NEO” – mondja, majd kitör az ügynök szorításából. A filmnek ez a pillanata szépen illeszkedik arra a gyakori transz élményre is, hogy a végső előbújás előtt sokan már kifejezetten fojtogató érzésként élik meg a nemi diszfóriát, és az új név választása, a tranzíció felvállalása ebből a fojtogató érzésből való szabadulást jelenti.

A leginkább meghatározó azonban az a pár mondat, ahogy Morpheus leírja, milyen érzés a Mátrixban lenni:

Hadd mondjam el, miért vagy itt: azért, mert tudsz valamit! Bár nem tudod megmagyarázni, de érzed. Érezted egész életedben. Valami baj van a világgal. Nem tudod, mi az, csak azt, hogy van. Mint egy szilánk az agyadban, ami megőrjít.

Ez a pár mondat tökéletesen leírja, mit érez az, aki nemi diszfóriával küzd, és a transznemű ember kiteljesedésének útja nagyrészt éppen arról szól, hogy egyáltalán eljusson odáig, hogy összekösse fejben ezt a szilánkot a nemi identitás kérdésével. Az egyik aktivista ismerősöm szokta azt mondani az őt felkereső útkeresőknek, hogy “azzal, hogy itt vagy, mert megkérdőjelezed a nemi identitásod, az út nagy részét már megtetted”. Teljesen igaza van.

Ilyen, és ehhez hasonló jól metafóraként használható elemekkel tele van a Mátrix, ami lehet véletlen is, de akár egyenes következménye is annak, hogy az alkotók később transzneműként bújtak elő. Bárhogy is van, mindenesetre ezt a párhuzamot sok transz ember használta az állapotának leírására jóval Lana Wachowski előbújása előtt is, és sok transz embernek jelentette az első olyan momentumot, amikor a saját érzéseihez hasonlót tapasztalt meg a filmvásznon.

Ez azonban önmagában még nem keltette volna fel a média érdeklődését, hiszen a korábban már emlegetett A kis hableány című rajzfilm is gyakran előkerül transzneműek körében, mint fordulópont az önismereti útjukon. Ariel ugyanis a saját testi adottságait szeretné megváltoztatni, mert sellő létére az emberek közé vágyódik. Annyira vágyik erre, hogy még a hangját is eladja a boszorkánynak azért, hogy az emberek világába bebocsátást nyerjen. Bár egy sokkal kevésbé mélyen szántó hasonlóság, mint a Mátrix esetében, A kis hableány is egy elterjedt metafóra a transz közösségben. Ettől függetlenül senkiben nem merülne fel, hogy Andersen tudatosan írt volna a mesébe transz narratívát, ennél a történetnél szinte biztosan csak véletlen párhuzamról beszélhetünk.

Ne gondold túl!

Ami a Mátrix transz allegóriáit reflektorfénybe helyezte az alapvetően Lana Wachowski 2012-es előbújása volt. Ez után ugyanis a transz közösségből néhányan – főleg azok, akik már korábban is használták a filmet metafóraként – elkezdtek arról gondolkodni, hogy vajon véletlen-e a Mátrix és a transzok élményei közötti párhuzam. Sok szólt amellett, hogy esetleg tudatos allegóriáról van szó. Például az eredeti forgatókönyv szerint Switch karaktere a Mátrixon belül nőként, azon kívül viszont férfiként jelent volna meg, ami tulajdonképpen még egyértelműbbé is tehette volna a párhuzamot. A transzneműek körében ugyanis elég gyakori, hogy a virtuális világban, jóval az előbújás előtt, a megélésük szerinti nemnek megfelelő karaktert választanak. Én például jóval azelőtt, hogy akár magamnak bevallottam volna, mi a helyzet, már női karaktereket választottam a videójátékokban, méghozzá következetesen. Szintén a tudatosság mellett szólhat érvként, hogy a film legelső és legutolsó jelenete ugyanaz a számítógép képernyő, amin az olvasható: “Call trans opt: received. 2-19-98 13:24:18 REC:log>”(magyarul: Transzfer: Aktív). Sajnos nem világos, hogy pontosan mi is volt itt az alkotók szándéka, valamiféle rövidített számítógépes rendszer napló sornak tűnik, mindenesetre a második szó a transz angol megfelelője. Ez persze lehet simán csak a transmission (adatátvitel) szó rövidítése, vagy egy tudatos odakacsinás a transz embereknek.

Egy ponton túl azonban ezek a párhuzamkeresések odavezettek, hogy kevésbé kifejező párhuzamokat is elkezdtek vonni a transz élmény és a Mátrix között. Az egyik ilyen ahhoz a jelenethez kapcsolódik, amikor Mr. Smith megpróbálja Neot meggyőzni, hogy segítsen neki Morpheust elkapni. Két életről beszél és arról, hogy az egyiknek van jövője, a másiknak nincs, majd mikor Neo ellenáll, büntetésből eltünteti a száját. Ennek a jelenetnek van egy olyan értelmezése, hogy ez a transzneműekkel szembeni társadalmi elnyomás és elhalgattatás allegóriája.

Bár mindenképp van egy olyan jelenség, hogy a cisz normatív társadalomban úgy érezhetik a transzneműek, hogy nincs jövőjük, ha belevágnak a tranzícióba, és sokan érezzük úgy, hogy próbálnak bennünket elhallgattatni (például homofóbbá tett “gyermekvédelmi” törvényekkel), ez a metafóra jóval felületesebb, mint a korábban említettek.

Neo számára ez egy egyszeri élmény, amiről másnap már azt hiszi, csak álmodta, nem pedig egy folyamatos nyomasztó frusztráció. A transz embereket érintő rendszerszintű elnyomás azonban egy sokkal nehezebben tetten érhető és hosszútávú mentálhigiénés károkat is okozó jelenség. Emiatt nem érzem benne azt a magyarázó erőt, ami egy ilyen metafórát értékessé tehetne.

Persze érthető a lelkesedés – ki ne örülne, ha olyan elemeket talál egy filmben, amit tud a saját életére vonatkoztatni. Ezzel együtt azt gondolom, ezek az utólagos belemagyarázások, amik már nem természetesen merültek fel a transz élmény érzékletes ábrázolásának céljával, inkább csak elvesznek a metafóra erejéből, nem pedig hozzátesznek.

A mainstream médiába végül 2019-ben tört be a téma, amikor Laura Dale írt egy hosszabb értekezést, amiben az addigra már viszonylag kiforrott párhuzamokat fejti ki. Mivel ekkor már lehetett tudni, hogy mind két alkotó transznemű nő (Lilly Wachowski 2016-ban bújt elő), ezért ez az elemzés elég nagy médiavisszhangot kapott és egyre inkább tényként kezelték, hogy a Mátrix tudatosan felépített transz allegória. De most akkor végül az-e?

Igen is, meg nem is

A Wachowski nővérek hírhedten introvertált személyiségek. Lana Wachowski egyik – egyébként nagyon megható és érdekes – beszédében kifejti, hogy komoly harcot vívtak a kiadóval azért, hogy ne kelljen interjúkat adniuk a Mátrix-filmek kapcsán. Viszonylag ritkán férkőznek a közelükbe újságírók a kíváncsiskodó kérdéseikkel, ami rengeteg találgatásra is ad okot. Így történhetett meg az is, hogy már a kétezres évek elején, 2003-ban röppentek fel pletykák arról, hogy az iró-rendező páros fiatalabbik tagja tranzícióra készül, amit 2007-ben még egyébként egyértelműen tagadott Joel Silver, aki több filmjüknek is volt a producere. Végül azonban 2008-ban Lana Wachowski elindult a nemváltás útján, de utána még négy évig nem mutatkozott nyilvánosan.

Lana Wachowski tranzíciója tehát egyáltalán nem számított meglepetésnek 2012-ben, de nem ő az egyetlen, akinek a tranzícióját megelőzik az erről szóló pletykák. Vannak nyilvánvalóbb esetek, mint a Philosophy Tube-ról ismert Abigail Thorn, akin a hormonterápia jelei már jóval az előbújása előtt látszottak, így a transzközösségben már sokan készpénznek tekintették, hogy csak idő kérdése az előbújás. Ezzel szemben, például Elliot Page-dzsel kapcsolatban inkább csak óvatos találgatások voltak. Mivel felvállaltan a nőkhöz vonzódott már akkor is, ezért az egyre maszkulinabb öltözködése és viselkedése kevésbé keltett gyanút az emberekben.

Mindenesetre a Wachowski nővérek a Mátrix köré kiépült transz allegória elméletre sem reagáltak nagyon sokáig, míg végül idén Lilly Wachowskit kapta mikrofon végre a Netflix. Ebben az interjúban először arról beszélt, hogy nagyon örül neki, hogy a Mátrix a transz közösség számára ennyire meghatározó film lett, és annak is, hogy közbeszéddé vált, hogy az eredeti szándék egy transz allegória volt. Ez elsőre úgy hangzik, mintha egyértelműen megerősítené, hogy tudatos volt a párhuzam, sőt az interjúban még többször tesz olyan megjegyzéseket, amik megerősítik ezt az álláspontot, de a beszélgetés végén, mikor konkrétan rákérdeznek, hogy a transz identitásuk mennyire befolyásolta az alkotói tevékenységüket, már jóval óvatosabban fogalmaz. Lényegében kimondja, hogy a Mátrix készítésekor még nem voltak olyan szinten tisztában a saját nemi identitásukkal, hogy ez kifejezetten tudatos lehetett volna, de mind a kettőjüket foglalkoztatta a kérdéskör, és a saját élményeik – amiknek egy részét ma már a transz státuszuk következményének tartják – pedig egyértelműen inspirációul szolgáltak a filmhez.

Mire gondolt a költő?

Az igazi kérdés azonban az, hogy miért is fontos választ adnunk arra, hogy a Mátrix transz narratívája tudatosan született-e vagy sem? A nap végén igazából egyáltalán nem meglepő, ha egy rendező, író a saját életéből merít elemeket, és szinte teljesen mindegy, hogy az adott pillanatban tudatában van-e annak, hogy ezt teszi vagy nem. Függetlenül viszont attól, hogy ez mennyire volt tudatos, végső soron egy transznemű író és rendező testvérpár adott a világnak egy filozófiai iskola tanait modern köntösbe öltöztető zseniális és nagyon látványos sci-fit, ami emellett még tudott valami pluszt nyújtani a transznemű embereknek és közelebb tudta hozni a transz élményt a ciszneműekhez is.

A Mátrix tehát több rétegben kommunikál, több közönséghez többféleképpen szól, és ettől válik maradandó és értékes műalkotássá. Valójában ez a lényeg, és nem az, hogy az alkotók mennyire voltak ebben tudatosak.

Fábry J. Bernadett a.k.a. Neozen emlékére