Az előzetesei alapján arra számítottam, hogy az Apple kézműves földönkívüli invázióról szóló sorozata végre megajándékoz minket egy velős, nagy költségvetésű, hátborzongatóan hihető, csavaros élménnyel. Azt gondoltam, hogy végre jön egy tartalom, ami a szituációt kellő misztifikálással felvezeti, majd tovább kúszik egy emberközeli háborús cselekmény felé. Mit kaptam ehelyett? Szeletelt rinyát, túl kevés izgalmas pillanattal. A sorozat egy tízepizódos pilot lett, maradhat? Invázió csak egy kicsit spoileres kritika.
Gyermekkorom óta vagyok oda a földönkívüliekkel foglalkozó tartalmakért, különösképpen azokért, amik egy idegen civilizáció Föld ellen indított inváziójával foglalkoznak. Egyszerűen szeretek olvasni, nézni azokról a szcenáriókról, amik egy ilyen szituációt boncolgatnak felvázolva az idegenek módszertanát, az emberek lehetséges reakcióit, a Föld bukását, a lázadók működését, illetve a földönkívüli áfium ellen való orvosság felfedezését. A tematikát boncolgató inváziós sci-fi szubzsáner narratív spektruma hatalmas, a megközelítési lehetőségei számosak, így egy minden irányból jól gyúrható alapanyag a történetírók számára. A Függetlenség napja típusú filmek és sorozatok például magát a háborút képzelik el. Megérkeznek, lőnek, lövünk, nekünk fáj, nekik nem, majd valahol, egy titkos bunkerben egy tudós a véletlen és/vagy zsenije segítségével rájön a megoldásra. Sorozatfronton hasonló volt az amerikai TNT csatorna saját készítésű sorozata, a Falling Skies is, ami már a leigázott Föld ellenálóinak történetét mesélte el. A „háborút veszített Föld” kategóriában készült, szintén kiváló és méltatlanul alulértékelt, emiatt elkaszált sorozat volt a Colony (gazdacsatorna: USA Network), amit sajnos a Netflix sem mentett meg, pedig a rajongók még petícióztak is érte. Ebben a sztoriban a már leuralt világunk hétköznapjaival ismerkedhetett meg a néző a főszereplő eleinte még kooperáns nyomozó szemén keresztül (ez a megközelítés a mozivásznon az Elrabolt világ című közepesen érdekes filmben is látható).
A támadnak a földönkívüliek toposz köré rengeteg módon lehet történetet húzni. Számomra az egyik, ha nem a legkedvesebb történet M. Night Shyamalan Jelek című kiváló alkotása, ami rendkívül hatásosan ötvözi a karakterdrámát az ismeretlenből érkező veszedelemmel. Mindezt úgy, hogy a földönkívüli veszélyt nem explicit tálalja, hanem egészen a végéig megőrzi annak távolságtartó, kicsit misztikus titokzatosságát. Azok a fajta szörnyek ezek, akiket ott sejtünk a sötét éjszakában, akiket sokan látni vélnek, de nem bizonyított a létezésük, mert a szemtanúk nem megbízhatók, ám ennek ellenére is, valamiért mégis igazinak tűnnek.
Arra számítottam, hogy az Apple Invázió című sorozata kezdésként megidézi Shyamalan elképzelését, majd a későbbiekben kulminál egy háborúban, körülbelül úgy, mint a Robin Cook azonos című regénye alapján készült 1997-es minisorozatban történik, amit szintén az Invázió címet viseli, és amit a TV2 is leadott annak idején(bár a hasonlítás szempontjából ez igazából rossz példa, mert a 97-es Invázióban nincs semmi, amire a Jelekre hajazna). De annak is örültem volna, ha Cixin Liu Háromtest-trilógiájához hasonló inváziós sztorit ad az almás mammutvállalat, de sajnos nem azt kaptam, amit vártam, mert bár ötvözi a szubzsáner népszerűbb megoldásainak elemeit, mindezt nagyon rossz tempóval, kiegyensúlyozatlanul, a karakter garnitúra miatt túlságosan felszalámizott történetépítéssel.
Az Invázió egyszerűen túl sokat próbál markolni a nagyon kicsi babakezével.
A sztori egészen pontosan négy és fél szálat próbál tíz epizódban követni, bemutatva a szálak főszereplőinek saját, az invázió ideje alatt tetőző vagy ahhoz katalizátorként hozzájáruló személyes problémáit, tragédiáit. A sorozat vérbeli karakterdráma próbál lenni, ami az évad végére csupán keretezés szintjére zülleszti a földönkívüli veszedelmet, majd a fináléval csinál az egész sorozatból egy nagy pilot évadot. Az expozíciós évad trendje pedig kezd roppant fárasztó lenni.
A sorozat minden szála külön karakter köré épül. Indít az éppen nyugdíjba vonuló kisvárosi sheriffel, aki nagyon vágyik egy utolsó nagy ügyre, így örül, hogy kap egy gabonakört a nyakába. Bemutatja a kétgyermekes anyát, akinek a férje izomból kefél félre és éppen elhagyni készülne a feleségét és gyerekeit az új, várandós csaja miatt, amikor beköszön az egész államra kiterjedő vészhelyzet, ráadásul valami a házuk mellé csapódik be. Mindennek tetejében még a lakosságot is evakuálják, szóval úgy kell átvészelni a krízist, hogy közben komoly problémáik vannak egymással. Megismerkedünk a Londonban élő fiatal, félárva fiúval, akinek epilepsziás tünetnek tűnő rohamai vannak és még a helyi bullyk is őt zaklaják. Éppen egy iskolai kirándulás célja felé tartanak, amikor a lezuhanó műholdak miatt kisiklik a busz és lecsúsznak az autópályáról bele egy mélyedésbe. Megismerjük a Közel-Keleten szolgáló katonát, aki a szakmájáért a családját hagyta hátra és a szükség idején nem tud hazajutni az ismeretlen támadók miatt, amik az egész osztagját likvidálják. Ellátogatunk még Japánba, ahol a japán NASA, azaz a JASA egyik munkatársa próbálja megmenteni a különös űrbaleset miatt halottként elkönyvelt asztronauta barátnőjét, akivel titkos viszonya volt, mivel Japánban annyira nem elfogadottak a homoszexuális kapcsolatok.
Mindegyik expozíció tele volt potenciállal, azonban ennyi szálat ez a koncepció egyszerűen nem bírt el a hátán. Tíz epizódba nem fér bele ennyi szereplő karakterdrámája, amihez mellékesen tálalják azt, hogy amúgy egy idegen civilizáció megtámadta a Földet. De nem csupán ez a baj, további gond, hogy az invázió csupán köret, mert a történet írói nem tudták megtalálni az egyensúlyt a mikro sztorik és az UFO veszedelem között. Ennek végeredményeként nem csupán ezek a karakterutak nem lettek megfelelően kibontva (a sheriffes szálat konkrétan másfél epizód után egy csavarral kihajították az évadból, talán a második évadban visszatérnek), de az invázió is egy üres, kifejtetlen maszlaggá változik, amivel kapcsolatban csak reménykedhetünk, hogy a következő évadban kap majd igazi fókuszt.
Azt azért illett volna felismerni a készítőknek, hogy a néző az invázió menetéért fog nézni egy Invázió címet viselő sorozatot, nem pedig egy halom olyan típusú drámáért, amit megkap további 20 sorozattól, már ha érdekli.
Persze, azzal sincs problémám, hogy a főhősöket karakterizálják, a gondjaik köré építik a cselekményt, amikre egy vaskos lapát szarként érkezik az, hogy az egész civilizáció veszélybe kerül. Még azzal sem lenne probléma, ha koncepció szinten csak keretezésre használná az ufójárást, bemutatva azt, hogy a krízishelyzet, a kataklizma mit hoz ki az emberből. Azonban az Apple sorozata egy seggel akar megülni sok lovat. A fókuszálatlanság a legfőbb probléma, ami miatt egyszerűen minden szál alultáplálttá válik a sorozatban, mindenbe belemar, de semmit nem tud „kivirágoztatni”. Az expozíciók túl hosszúak, a drámai amplítúdók szintén elnyújtottak, ráadásul az évad végére mintha le is zárná ezeket a szálakat, ami miatt csak még hanyagabbnak tűnik a karakterizálás. Ennek következtében nem tudunk azonosulni a karakterekkel, nem hat meg minket a helyzet, amibe belekeverednek. De – ahogy fentebb írtam –, azért így is vannak nagyszerű pillanatai az évadnak.
A sorozat legizgalmasabb karakterközpontú momentuma az iskolás csapathoz köthető, ami sorozat egy részénél elkezd elindulni a Legyek Ura irányába, ami azért egy bátor vállalásnak tűnt első blikkre. A srácok egy mélyedésben csapdába esnek, a bullyk pedig elkezdik átvenni az irányítást, akik természetesen előszeretettel szopatják a főszereplő kissrácot, mivel neki is pont akkor volt rohama, amikor elkezdtek lehullani a dolgok az égből, szóval nettó az ő hibája az egész szituáció. Itt a sorozat megérintett egy nagyon fontos és érdekes témát: a tinédzserkori rudatos gonoszságot. Sajnos, mivel az ebben a szálban főszerepet kapó srácnak a történet szerint máshol volt dolga, ezért ezzel a szállal szintén másfél epizód alatt szakít az évad, kiiktava a legnagyobb potenciállal bíró mikro cselekményt, azt, ami képes lenne a nézőben valódi érzelmeket generálni. Helyette az évad közepére mindenki kibékül, a srácok teljesen banális módon kijutnak a veremből és mennek tovább oda, ahová az írók rendelték őket. Itt külön fájdalmas, hogy a fő-bully karaktertől egyszerűen megszabadul a sorozat, ráadásul úgy, hogy szomorúan hazaballag elismerve, hogy gázul viselkedett.
Innentől ezen szál főszereplője átalakul egy sztori eszközzé, mert megmagyarázhatatlan módon ő az, aki a rohamain keresztül valamiféleképpen képes megállásra utasítani a környezetében lévő lényeket, merthogy azért vannak benne idegenek is, kellenek, mert másképpen belealudnál az epizódba. Igaz, nem látjuk őket sokszor, de határozottan jelen vannak.
Úgy néznek ki, mintha egy takonylabdát kereszteztek volna a Negro cukorkával meg egy medve állatkával. Kicsit amorfak, kicsit taknyosak, de az Apple-é.
Bár ezek az élienek esztétikájukban nem túl kreatívak (az is lehet, hogy csak szimpla drónok) legalább generáltak egy valóban izgalmas és feszült epizódot, ami a menekülő család köré épült, akiket egy idegen, idős pár fogadott be. A házat megtámadják a lények, a lakók pedig a családdal együtt a padláson bújnak el. A teljes sötétségben menekülés rendkívül feszült, ami köszönhető a rendezésnek, illetve az írásnak, abból a szempontból, hogy itt még nem tudja a néző, hogy mik is azok, amik támadnak, illetve azért, mert itt is előtör az emberi önzőség és az abból kibimbózó gonoszság szituációhoz illő formája. Ezt megpróbálja az évad még egyszer megismételni, ezúttal egy kórházban, de sikertelenül.
Ezek a momentumok valóban jól szerkesztettek és kitaláltak, ez csupán kicsivel több mint két epizódnyi érdemi tartalom, mert az évad epizódonként egyre unalmassabbá válik. Nincsenek benne feszültséget generáló csavarok, csupán belenget a revelációkat, de nem adja meg azokat. Az invázió menete is zavaros, nem kapunk teljes képet róla, csupán elhangzik, hogy a nagyvárosokat lerohanták, viszont, amikor elvisz minket Londonba, akkor nem úgy néz ki a szituáció, mintha egy földönkívüli hadsereg rendszabályozó erővel lenne jelen a területen. Egy-két medveállat negrócukor nyulángol az utcán és ennyi. Az éved mézesmadzagként elhúzza a néző orra előtt a gyerekek valamiféle pszichoaktív kapcsolatát a földönkívüliekkel, azonban ez is csak benne van az évadban, de nem kap megfelelő narratív támogatást. Helyette ez is a cselekmény egyik tovább görgető elemévé válik, ami miatt csak még inkoherensebb lesz a koncepció. Persze érteni vélem a készítők szándékát, nem lövik el az összes puskaport, majd a következő évadban elkezd összeállni a kép. Erre mutat az évadfinálé kisebb-nagyobb fordulatai is, ám emiatt a sok hirtelen kukázott, jobban ki nem bontott narratív szelet miatt az egész évad egy nagy pilottá lesz, amivel ma már nem lehet megnyerni a nézőt, mert túl nagy a verseny a sorozatpiacon.
A néző ideje meg túl kevés arra, hogy csupán történeti ígéretek alapján kezdjen el szimpatizálni valamivel, ami ráadásul a választott időkeret miatt láthatóan túlvállalja magát.
Itt határozottan rögzíteném, hogy nem az ambiciózus, nagyívű történetmeséléssel van a probléma, hanem azzal, hogy túl kevés időt adnak ezeknek. Ha a történet akkora, hogy csak az expozíció tíz epizód, akkor csináljanak egy 20 epizódos első évadot, és majd ezt csökkentsék. Erre azért lenne szükség, mert így jutna idő a nagy csavarokra, revelációkra a karakterek bemutatása és pozicionálása mellett, arra, amire láthatóan az Invázió esetében sem jutott.
Tehát az Apple nagyszabású sci-fi sorozata sajnos nem tud több lenni egy középszerű próbálkozásnál, ami sajnos nem csak, hogy nem tud semmit hozzáadni a tematikához, de az első évadban azt sem tudja elmesélni érdemben, amit szeretne. Ugyan vannak a show-nak jó pillanatai, de a túlzott karakterdrámára fókuszálást megcsonkítja a túl sok vezető karakter és azoknak történeti szálai, az inváziót magát pedig e kettő együttese teszi impotenssé. Ettől függetlenül is várom a második évadot, amit a negatív reakciók ellenére is berendelt az Apple. Érdekel, hogy hogyan folytatódik ez a sztori, (ami a karakterek szempontjából egészen lezártnak tűnik az évad végére), és úgy látszik, hogy az Apple-nek is van bizodalma benne. Talán ez annak a jele, hogy a java még csak most jön. Láttunk már ilyet például az Amazonos Preacher esetében, aminek az első évada rendkívül unalmas, a második évada viszont fergetes.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
