Dan Brown könyveinek főhőse, Robert Langdon a mozivászon után a tévéképernyőn kelt életre Az elveszett jelkép című regény adaptációjában. Az új médium jóval nagyobb mozgásteret adott, mint a filmek, és ezt a készítők ki is használták. Évadkritika.
A Harvard Egyetemen a vallási szimbólumok és ikonológia professzoraként dolgozó Langdont (akit ezúttal Tom Hanks helyett Ashley Zukerman alakít) felkérik, hogy tartson egy előadást a washingtoni Capitolium épületében. Megérkezésekor azonban csak egy bizarr üzenet várja, majd egy újabb hívást kap, amelyben egy titokzatos férfi (Beau Knapp) utasítja, hogy keressen meg neki egy „ősi portált”, ha meg akarja menteni mentorát, a szabadkőműves Peter Solomont (Eddie Izzard). Hősünk innentől kezdve egymás után oldja meg a rejtvényeket, viszont a dolgát megnehezíti, hogy Solomonnak a titkos társaságbeli társai nem akarják, hogy célt érjen, ráadásul a CIA is a nyomában van. Kap azonban segítséget is Peter lánya, Katherine (Valorie Curry) és egy capitoliumi biztonsági őr (Rick Gonzalez) személyében.
Bár ami a történet lényegét illeti, a The Lost Symbol nagy vonalakban követi az eredeti regényét, azt azonban jó, ha tudja minden Dan Brown-rajongó, hogy ez a sorozat nem igazán szöveghű feldolgozás: sok dolgot megváltoztattak és bizonyos elemeket hozzá is adtak a sztorihoz.
Annyit már előzetesen lehetett tudni, hogy ez a feldolgozás egy előzményt csinált Az elveszett jelképből – amely egyébként a Robert Langdon-regényfolyam harmadik kötete –, így itt fiatalon látjuk a professzort. A főszereplő megfiatalítása azonban valójában a legjelentéktelenebb változtatásnak tűnik, és aki a könyvet szerette, az jó eséllyel nem fog szeretni (vagy indokoltnak tartani) minden szövegtől való eltérést és újítást. Ennek ellenére mégis elmondható, hogy egy alapvetően ügyes adaptációról van szó. Ugyanis a sorozat a legfontosabbat, a Dan Brown-regények szellemiségét nagyon jól visszaadja.
Mindenképp előnyére vált ennek a feldolgozásnak, hogy nincs olyan szűkös időkeretek közé szorítva, mint egy mozifilm. A Tom Hanks fémjelezte filmtrilógia problémája, hogy a 2-2,5 órás játékidő nem adott lehetőséget a végső megoldáshoz vezető egyes rejtvények kibontására, míg a széria esetében egy teljes 45 perces epizódot rááldozhatnak egy-egy fejtörő megfejtésére. Ez pedig azért fontos szempont, mert Dan Brown írásaiban a cselekménnyel egyenlő fontosságú az is, ahogyan a szerző egységes egésszé szervez különféle történelmi és művészettörténeti információmorzsákat, misztikus elképzeléseket és (összeesküvés)elméleteket, zseniálisan keverve valóságot és fikciót. A Ron Howard rendezte filmtrilógia darabjai éppen azért szárazabbak a könyveknél, mert egyszerűen nincs bennük lehetőség elidőzni a részleteknél – a sorozatban viszont nem kell kapkodni, belefér a téma körüljárása és még a hosszabb flashbackek is.
A sorozat cselekménye jól felépített, a készítők jól adagolják a részmegoldásokat, leleplezéseket és fordulatokat. A feszültséget pedig egészen a végéig sikerült fenntartani.
Bár kapunk új karaktereket, történetszálakat és háttérsztorikat, mégsem érződik túlzsúfoltnak a történet. Alapvetően az sem árt a sztorinak, hogy még személyesebbé tették az egészet Langdon számára (bár valószínűleg a regények rajongóit ez a változtatás fogja leginkább megosztani). Talán az egyetlen gyenge kiegészítést a főgonosz mentorának kitalált karakter, akinek a megjelenését a végkifejlet lényegében értelmetlenné teszi – bár hozzá kell tenni, a végső leleplezés (amiben az adaptáció könyvhű marad) a jellegéből adódóan annyira tipikusan megosztó, hogy amiatt ez a hiányosság elég mellékes dolognak tűnik.
Ami a szereposztást illeti, azzal egyáltalán nem nyúltak mellé a The Lost Symbol alkotói.
Igaz, elsősorban fazonokat kellett castingolni – hiszen ez a sztori nem igényelt komoly alakításokat –, de azokat remekül eltalálták. S azért az sem igaz, hogy egyáltalán ne adott volna hozzá semmi pluszt a színészek játéka: kiemelni talán Eddie Izzardot érdemes, aki úgy tudta plasztikussá és kétértelművé tenni Peter Solomon figuráját, hogy viszonylag kevés szerepet kapott, Sumalee Montano pedig remekül hozta a CIA-ügynököt, akiről sokáig nehéz eldönteni, hogy megbízható-e.
Na persze a szereplőválasztás kapcsán a legnagyobb kérdés az volt, mit kezd azzal a Langdont játszó színész, hogy Tom Hanks cipőjébe kell lépnie. Ashley Zukerman ebből a szempontból remek választásnak bizonyult, mert már alkatában is egy tudálékos értelmiségi benyomását kelti, és jól játszotta a professzort, aki alapvetően tehetetlenül sodródik az eseményekkel, de egyből elemében érzi magát, amint egy szimbolikai rejtvényt kell megoldania. Egyáltalán nem próbálja Hanks mimikáját utánozni, de valószínűleg jobb is így, hiszen itt még egy fiatalabb, tapasztalatlanabb és kiforratlanabb személyiségű Langdont látunk.
Konklúzióként elmondhatjuk, hogy
a The Lost Symbol egy érdekes feldolgozás, amely ugyan erősen újraértelmezi az alapanyagot, mégis ott vannak benne a Langdon-könyvek megszokott formulájának elemei, és közben éppen abban erős, amiben a filmadatációk gyengék voltak.
Míg a Dan Brown rajongók akkor tudják igazán élvezni, ha elfelejtik a szöveghű adaptálás elvárását, a könyvet nem ismerők közül pedig azok fogják szeretni, akiknek nincs bajuk egy zavarba ejtően meghökkentő befejezéssel.
Szerencsére van még feldolgozatlan Robert Langdon-regény, és ahogy az évad véget ér, az alapján a készítők is számoltak a folytatás lehetőségével – az sem lehetetlen tehát, hogy viszontláthatjuk még a professzort.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
