Az HBO első norvég nyelvű sorozata, az Időbevándorlók túlélte a COVID okozta forgatási nehézségeket, és 2021. december 5-én elstartolhattot az új, 2. évad az első 2 epizóddal. A recept a régi, még ha kevesebb a humor, és több a nyomozás. Évadkritika az első 5 rész alapján.
Az Időbevándorlók 2019-ben akkor érkezett, amikor Európát még a migráció válsága foglalkoztatta – bár nem olyan intenzíven, mint 2015-ben, de a hírekben nem megjelenő események – például a mindennapossá váló hajókon érkező, a jobb élet reményében hajóra szálló menekültek képe, az európai államok integrációs gyakorlatai – mindennaposak lettek, azaz valamennyire a hétköznapi európai polgárok életébe is beszivárogtak. Ezekre reflektált zseniálisan Eilif Skodvin és Anne Bjørnstad közös sorozata.
Az 1. évad története a következő alapszituációból indul ki: az oslói Bjørvika kikötőben különös víz alatti fényvillanások kíséretében érkeznek a jelenbe a múlt emberei: ősemberek, vikingek és a 19. századi polgári erkölcs szerint élő kifinomult urak és hölgyek. A jelenségre nincs magyarázat, az időutazók ráadásul amnéziában is szenvednek, vagyis nem tudnak semmit előző életükről, se arról, hogyan kerültek az új korba. De a kormánynak valamit kezdeni kell ennyi elesett, múltból érkezettel. Állami szinten integrációs programok indulnak, hogy segítsék a különböző korokból érkezőket a 21. századba való beilleszkedésbe. Ám ez korántsem sikerül mindenkinek, sőt ritkábbak azok, akiknek igen.
A sci-fis háttér ellenére nagyon is életszagú szituációkat látunk az integráció nehézségeiről. Kezdve a nyelvi nehézségekkel, a különböző kulturális és ebből fakadó gondolatbeli ütközésekről, amelyeket a korok közötti különbségek csak még inkább kihangsúlyoznak, mindezt humoros szituációkba csomagolva.
Ennek eszköze az időbevándorlók egyik sikeresen integrált tagja, Alfhildr Enginnsdóttir (Krista Kosonen), akit egykori viking farmerfeleségből (de igazából shield-maiden, azaz harcos leány) nyomozóvá képeztek ki az oslói rendőrség számára, nem mellesleg jó PR-fogásként. A folyamat utolsó állomásaként a nőt beosztják Lars Haaland (Nicolai Cleve Broch) nyomozó mellé. Ahogyan egy ilyen felállásból következik, a fő cselekményt az ő nyomozópárosuk időbevándorlókhoz köthető ügyeik teszik ki, miközben összecsiszolódásukat is végigkövethetjük annak minden kellemetlenségével és humorával. Olyan emlékezetes pillanatokat hoznak a korszakbeli különbségeik, mint Alfhildr mohát használ tisztasági betét helyett havi vérzése felfogására, vagy hogy kicikizi Larst, amiért az “fél” a kenyérben lakozó gluténtól.
A humor mellett a krimiszál is tartogat izgalmakat, főleg ha képbe kerülnek az időbevándorlók vagy az azokat imádó és saját korukat nem a belső, általuk vágyott korral összeegyzetethető neoluditták. Az ilyen analógiák mutatják, hogy az Időbevánodrlók nemcsak a menekültekre reflektál, hanem jelenünk társadalmi jelenségeire is, mint a politikai korrektség kérdésköre. És bár a hazai köztudatban Norvégia egy szuper elfogadó és liberális országként él (ahogyan a többi skandináv ország), a szatirikus kritika pont őtőlük meglepő ezekben a témákban, bizonyítandó, hogy
egy történet tud úgy az elfogadásról és társadalmi problémákról beszélni, hogy képes mellette humorral is kezelni azt.
Az új évad is megtartja az előző nyomozós receptjét, miközben tovább folytatja Lars és Alfhildr karakterdrámáit (Lars elvált apa, Alfhildr pedig a múltját próbálja visszaidézni), viszont az 1. évadot zseniálissá tevő szituációkból kevesebb jutott. Utóbbi indokolható, hiszen az évadfináléban mind a rendőrség, mind pedig Lars képes volt elfogadni Alfhildrt, miközben ő is a kezdeti nehézségek ellenére betagozódott a 21. századba. Néhány különbség még adódik (pl. a viking nő nem hajlandó a modern orvostudományhoz fordulni), de ezek már nem feltétlen a humor szintjén jelennek meg, hanem inkább a drámában.
A fő fókusz most inkább az aktuális ügyön van, aminek megvan a maga előnye is: ezúttal egy csavarosabb, sok fordulatos krimiszálat hoz a sorozat. Lars és Alfhildr új ügyön dolgoznak: úgy fest, a világ leghíresebb sorozatgyilkosa, Hasfelmetsző Jack felbukkant a múltból és most Oslo utcáin folytatja véres tevékenységét. De vajon tényleg a hírhedt történelmi gyilkos járja az utcákat, vagy csak valaki ezt akarja elhitetni? Egyik nem zárja ki a másikat. Kapunk visszatérő elemeket, de teljesen új, az Időbevándorlókban eddig nem taglalt nézőpontokat is. Egyik ilyen érdekesség, amikor egy múltbéli embernek a jelenünkben már megtörtént, de az ő valóságában még nem létező eseményekkel kell szembesülnie – mint például a holokauszt.
A Hasfelmetsző Jack-ügy nemcsak a csavarokat szállítja, hanem jó eszköz arra is, hogy az alkotók kibővítsék az Időbevándorlók világát.
Ahogyan a karakter is jelzi, Larsnak és Alfhildrnek ezúttal nemzetközi segítséget kell hívnia. A londoni kitérő kitágítja annyira a sorozat univerzumát, hogy teljesen ne menjen el a fókusz a norvégiai eseményekről, de nézőként kapjunk arról képet, hogy az időbevándorlók problémáját hogyan érinti nemcsak a skandináv országot, hanem más országot is.
A nyomozást Alfhildr alvajárása sem könnyíti meg: amióta a nő egy látomásban látta gyerekkori önmagát, amint egy modernkori vízi mellényt viselve emelik ki a vikingek egy folyóból, nem tud úgy aludni, hogy ne járkálna el. A személyes dráma frontján szintén a krimi eszközeivel folytatódik a széria ezen átívelő szála is: Van-e mód visszaküldeni az időbevándorlókat a saját idejükben? Ennek kulcsa lehet Alfhildr, aki megpróbál minden viking és modern követ megmozgatni a saját ügye megoldásáért. Mindeközben a nő saját hiedelmeivel és a modern kor nyújtotta segítség között is örlődik. A humort szerencsére Alfhildr szálában nem hanyagolták, néhány emlékezetes pillanatot köszönhetünk karakterének: minthogy alsóneműben megy be dolgozni, vagy hogyan hasznosítja egy nyelvkazettáról elsajátított csekély angol szókincsét, vagy hogy épp azért nem munkakész, mert kikötötte magát.
A viking mellett Lars továbbra is megmarad a magányos, elvált nyomozó, saját démonaival küzdő rendőr figurának, ám lányával, Ingriddel való kapcsolata számos pozitív pillanatot tartogat, miközben aktuális témák is beemelődnek rajtuk keresztül, továbbá egy pozitív karakterfejlődést hozva Larsnak. Melléjük új szereplőként érkezik az előző évadfináléból II. (Szent) Olaf, Norvégia kb. Szent Istvánnal egy szinten tisztelt uralkodójának szála, aki szeretné elismertetni magát a jelen korban. A helyzet nem egyszerű a norvég bürokráciában sem, ezért a közösségi média eszközeihez nyúl. Így mókás, ám mégis sokat látott módon emelődik be a Z-generáció streamelős videónézős tevékenysége. Igen, kipipálhatjuk a Youtube-on, Twitchen megosztott, rajongókhoz szóló videóüzeneteket, a kommentszekcióban aktív, mindenre kész követőket és az utcán az egykori királlyal selfie-ző srácokat. A főszereplőknek is lépten-nyomon bekavar a király, hogy azért kötelező jelleggel rácsatlakozzon a fő cselekményre.
Az Időbevándorlók összességében mit sem vesztett fényéből, ám aki az 1. évadban látott szatirikus hangot várja, az kicsit csalódni fog. Viszont akik keveselték a korábbi krimiszálat, azok most egy teljesen friss, a széria világában eddig nem látott fordulatokat kapnak. Egy viszont biztos mindkét tábor számára: a karakterek a régiek, és minden halad a bennünk maradt kérdések megválaszolása felé.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
