Az újgenerációs konzolokat megtisztelendő a Sony kiadta a tavalyi év egyik legjobb játéka, a Ghost of Tsuhsima rendezői változatát. Ugyan technikai szempontból a „Director’s Cut” csak pár extrát kapott a fejlesztőktől, a narratív oldalról viszont behúzott egy teljesen új történeti szálat, ami méltó adaléka lett az alaptörténetnek. Ghost of Tsushima: Iki island teszt.
A Ghost of Tsushima – ahogy azt tavaly is írtuk a tesztünkben – egy igazi, Japán mongol invázióját kontextusként felhasználó történelmi fikció és hiánypótló szamuráj-western (japán nevén jidaigeki chambara), ami egyben mély főhajtás a Sucker Punch „múzsája”, Kuroszava Akira munkássága előtt. A játék nem csupán egy katanával hadonászós akcióhalmaz volt, hanem egy okosan megírt tanmese a becsületről és arról, hogy a görcsös ragaszkodás a morális eszmerendszerekhez és az ezeket fenntartó dogmákhoz egy bizonyos ponton már magát az eszmerendszert köpi szemközt és válik erkölcstelenné.
A főszereplő, Jin Sakai karakteríve is erre a konfliktusra épül: a dilemma a szamuráj becsületkódex abszolút és szervilis elfogadása vagy megtagadása között. Míg az előbbi – a szituációtól függően – jóval több emberéletet követel, addig az utóbbi megmenti azokat. Jinnek a cselekmény folyamán döntenie kell: marad-e az ezen a ponton a vallói vaskalapossága miatt eltorzult, gyakorlatban már csak önmagát szolgáló eszmerendszerben, vagy megtagadja a dogmákat és kilép belőlük, ami egyenlő azzal, hogy megbecsteleníti apja emlékét és szeretett nevelőapja tanításait. Mert Jin karakterét tovább árnyalja a belső vívódás, az egyfajta adósságérzet, mivel a fiatal Sakai nagyúr hagyta édesapját meghalni, mert túlságosan félt, hogy segítsen rajta. Nála az eszmerendszer törlesztés is. – Ezt azért tartottam fontosnak leírni, mivel az Iki Island ennek a szálnak tesz a végére pontot. Jinben, miután a nép hősévé, a Szellemmé vált és megtagadta a nagybátyja, egyben nevelője, Simura nagyúr morális krédóit, maradt egy jó nagy adag bűntudat én önmarcangolás. Apja cserbenhagyása kísérti, de szerencséjére (és szerencsétlenségére) vállalt felelőssége visszavezeti arra a helyre, ahol az apját szeme láttára ölték meg: Iki szigetére.
A kiegészítő ezt az emocionális sebet hivatott lezárni Cusima Szellemében és teszi ezt abszolút ügyesen, bár nem tökéletesen.
Az Iki sziget a Ghost of Tsushima alapjátékának második fejezetétől válik elérhetővé. A teljes történettel most ismerkedők számára azt javasolnám, hogy először mindenképpen játsszák végig az alapjátékot, mert csak így kapja meg a sztori azt a narratív súlyt, amit a készítők szántak neki.
Az invazív szektás mongolok már a spázjban vannak
Jin „Cusima Szelleme” Sakai egy nap azt a hírt kapja, hogy az egyik part menti település lakóit olyan mérggel támadták meg, amitől egyszerűen megőrültek. A szamuráj a helyszínre érkezve mongol vallási szimbólumokat és egy oltárt vél felfedezni, ám hamar kiderül, hogy nem téved: Egy csapat mongol támad rá, akik a Sas törzs tagjainak vallják magukat és állítják, hogy az őrületbe kergető méreg inkább gyógyszer a „megtéréshez”. Vezetőjük a hatalmas Ankshar „A Sas” Khatunk sámánasszony, aki a mongol hordából kiszakadva, egyfajta renegát törzsként kebelezi be Iki szigetét. Azt a szigetet, ahol Jin apját, Kazamusa Sakai-t megölték. Mivel Jin csak a Simura-féle becsülettel szakított, az általánost pedig egész jól műveli, ezért azonnal a szigetre utazik, hogy apja egykori ellenségeinek segítve visszaverje a Sas-törzset. Kár, hogy az átkelést egy vihar szakítja meg; Jin hajótöröttként érkezik a szigetre és a Sas pedig hamar elfogja, majd megitatja vele a mérget. A cél Jin megtérítése. Ugyanis a sámánasszony ezzel a szerrel köti magához a követőket. Bár sikerül elszöknie, a pszichotikus méreg hatásai vele maradnak: a Sas hangján kelnek életre félelmei és lelkiismerete, amit tovább fokoz, hogy kénytelen szövetséget kötni azzal az útonállókból, rablókból, kalózokból álló néppel, akik végül megölték az apját.
Az Iki Island kiegészítő egy erős zárása a Ghost of Tsushima történetének és Jin karakterívének. A cselekmény ugyan számos ponton klisés, szinte az elején rá lehet jönni a nagyobb fordulataira, de még így is egy nagyszerű, emocionálisan intelligens, az alaptörténetbe tökéletesen illeszkedő adalék, ami további 10-15 óra játékidőt kínál.
Az Iki Island eseményei nem magasztalják a szamuráj lovagi kultúrát, helyette élesen kritizálja azt, hogy Jint egy újabb érzelmi satuba helyezi. Ugyanis minél több időt tölt a helyiekkel, annál jobban látja, hogy apja hódító kampánya Iki bekebelezésére a helyiek kegyetlen lemészárlása volt.
Visszatekintő hallucinációk segítségével mutatják be a gyermeki Jin szemén keresztül az apját, illetve magát a hadjárat kulcseseményeit. A narratívába beljebb haladva egyre jobban realizálódik a Szellemben az, hogy apja dicsőségét megszépítette a lelkiismeret-furdalás és a megfelelési kényszer. Jin egyre jobban látja magát, ahogy megpróbál érzelmileg rideg, őt gyengének tartó apjának megfelelni. Tovább bonyolódik a helyzete azzal, hogy megismeri apja gyilkosát is. A történet szerencsére komplexebb, mert nem akarja fekete-fehérként felvázolni a szituációt. Nem legitimálja a bosszút, hiszen Kazamusa hadjárata egy népirtás volt. Érdemes egyáltalán egy ilyen apát siratni és megfelelni az elvárásainak, amik a síron túl is kísértenek? – Ezzel a kérdéssel árnyalja tovább a főhős karakterét a Sucker Punch, ami bár nem teszi komplexebbé a karaktert, de sokkal kidolgozottabbá igen.
Az ügyeletes főgonosz, a Sas sámánasszony viszont szinte csak a hallucinációkban létezik, annyit sem kapunk belőle, mint Khotun kánból. Bár az elején ezek a víziók olyanok, mintha tényleg varázserővel rendelkezne a Sas, az írók megmagyarázzák, hogy amit Jin tapasztal, azok csupán a saját gondolatai.
A Sas főgonoszkodó tevékenysége tulajdonképpen Jin kétségei, gyanakvása és többirányú bűntudata, ami ugyan egy nagyon ötletes dolog, ám a sámánasszony belépője volt annyira erős, hogy szívesen láttam volna több jelenetben.
Viszont, ami tényleg hiányzott a narratívából, az pont a méregből eredő téboly, a bonyodalom, ami ebből származik. Jin akarata – annak ellenére, hogy érzelmileg sérült – derekasan áll ellen a szer pszichotikus hatásainak, a történetre pedig ráfért volna, ha Jin valahol elbukik vagy megtörik. Jó lett volna, ha a történet kirúgja alóla a széket, ha kicsit elveszi tőle a fedhetetlen bajnok szerepét. Persze ez nem tudható be hibának, inkább csak kihagyott ziccernek.
Iki szigetén is minden olyan, mint Cusimában
Az Iki Islanddal a fejlesztők nem implikáltak egetverő változtatásokat, inkább csak feldobták a már működő receptet néhány új dologgal. A 10-15 óra játékidőt itt is mellékküldetésekkel éri el a játék, amiket kiegészítenek olyan melléktevékenységek, mint az Íjászat verseny, vagy a szarvas -és macskabűvölés furulyával, illetve az arénaharc fakardokkal.
A játékosok kapnak még két misztikus történetet is. Az egyikben a legendája szerint egy kalóz majomdémon által megszállt páncélját kell előkerítenünk, a másikban pedig Kazamusa lovának páncélzatát kell visszaszereznünk.
A harcrendszer is kibővült, ugyanis lovunkkal most már fel tudjuk öklelni a mongolokat, akik szerencsés esetben rögtön el is patkolnak. A közelharc azonban változatlan marad, kivéve, ha magunkra öltjük a már említett démoni páncélt. Ennek a tulajdonsága ugyanis az, hogy deaktiválja a folyamatos védekezést, de helyette nagyobb ablakot nyit a tökéletes hárításnak, ami, ha sikerül, akkor rögtön három válaszvágást is szétoszt a ránktámadókra vagy azok között.
A táj továbbra is elképesztő szépségű. A Ghost of Tsushima vizualitása számomra eleve relaxációs funkcióval bírt. A gyönyörű japán flórát és faunát immitáló vidéken egyszerűen nyugtató volt lovagolni, még akkor is, amikor belebotlottam pár levágni való mongol őrjáratba. Iki szigettel ez a látványrepertoár tovább bővül. Kúszónövényekkel teljesen beborított település romok, színpompás lilaakác erdő –
Egyszerűen jó létezni ebben a digitális világban.
Ahogy Cusima szigetén, úgy itt is felszabadíthatunk mongol területeket, várnak ránk párbajok. A Sas-törzs mongoljai között találunk új arcokat is. Ők keményebb diók. Bár összességében az összecsapások nem lettek nehezebbek, az új ellenfelek mégis visznek némi kihívást a küzdelmekbe. Megjelenik a sámán, aki kántálással teszi erősebbé és ellenállóbbá a körülötte lévőket. A mongolok között ott van Kotun kán minyon verziója, aki váltva használ pajzsot, kardot és dárdát, így mindig más technikával kell nekitámadni, valamint az a nagydarab mongol, aki két élesvégű dárdával hadonászik kellemetlenül.
A harcok még mindig bitang kielégítők, bár – a teljes játék második végigjátszásra – egy-két párbajnál és összecsapásnál már jobban kidomborodtak a hibák. Jin nem ér el ellenfeleket, amiket el kellene, mellécsap, párbajoknál pedig igazságtalanul gyors az ellenfél, vagy nagyon nehezen kikerülhető védhetetlen csapásokkal támad.
Director’s Cut és, ami benne van
A Ghost of Tsushima Director’s Cut cím akár félrevezető is lehet, hiszen nem tesz sokat az alapjátékhoz, csupán pár technikai fejlesztést implementál a PS5 számára. Viszont, ha a rendezői változat fogalmát a filmiparban őshonos fogalommal azonosítjuk, akkor az alapjáték nem kap plusz történeti elemeket, jeleneteket, küldetéseket. Helyette megkapja a szóban forgó Iki szigetet, ami miatt a játékosok akár morgolódhatnak is, mert ha a rendezői változat egy teljesen új történeti szálat helyez a játékba, az joggal tűnhet úgy, hogy csak azért volt ez a szál kivágva az eredetiből, hogy később eladhassák plusz pénzért. De hát ez egy olyan régi problémája a játékiparnak, hogy már fel sem kapjuk a fejünket rá. Mert az talán tény, hogy egy némileg technikai oldalról, a next-gen konzolnak igazából alig megfelelően kiegészített, egyéves játék, illetve egy 10-15 órát magában foglaló kiegészítő nem biztos,hogy megéri azt a 70 eurós (27 ezer forint) árcímkét. Legalábbis az elhivatott PS játékosoknak semmiképpen sem. Azoknak pedig, akik most csatlakoznak a PlayStation társadalomhoz, nos, az újdonság hatása, az exkluzivitás még akár racionalizálhatja is a borsos árat. Természetesen azok, akiknek már megvan az alapjáték, kedvezőbb áron juthatnak hozzá az Iki Island kiegészítőhöz és a Director’s Cut extráihoz.
Viszont a technikai újítások kellemesek. Ilyen a kontrollerből érkező haptikus visszajelzés (a kontroller ravasza kicsit visszatart, ahogy kihúzzuk az íjat, vagy például a lódobogás szimulálása szétszór rezgő pontokkal). Elérhetővé vált a 3D-s hangzás, a karakterek a japán artikulációt használják, ha japán szinkronnal játszunk. Emellett – és valószínűleg sok játékosnak ez a legfontosabb – a Director’s Cut 60 képkocka per másodperces sebességgel fut dinamikus 4K-s felbontással.
Verdikt
A Ghost of Tsushima: Iki Island kiegészítő egy nagyszerű záróakkordja a Ghost of Tsushima történetének. Kiválóan árnyalja a főhős Jin Sakai karakterét, amellett, hogy egy újabb adagot ad hiánypótló nagyköltségvetésű szamuráj-western zsáneréből. A történet megkapó és érett, bár néhol kiszámítható. Ráfért volna a főgonosz jobb reprezentálása, illetve az, hogy kirúgja Jin alól a széket, de így is nagyszerű kaland, amibe érdemes belekezdeni. Iki szigete pedig Cusimához hasonlóan gyönyörű.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
