Hang nélkül is lehet izgalmasan süketelni – második rész

A John Krasinsky által írt és rendezett ASMR jellegű horror, a Hang nélkül alapkoncepciója első ránézésre egészen izgalmas és egyedi volt még 2018-ban. Csupafül idegenek (akiket innentől Lokátoroknak fogok hívni) támadják meg a Földet valahogyan. Az invázió pillanatok alatt visszadobja a bronzkorba az emberi civilizációt, legalábbis az észak-amerikait biztosan. A golyóálló lények nem látnak, ellenben jól hallanak, szonárként bemérve a célpontot így csak egyetlen jó orvosság van a kivédésükre: ha kussolsz. Persze kussolni nem könnyű, főleg, ha apokalipszis idején nem bírsz magaddal és teherbe ejted a feleséged, akinek persze meg kell szülnie a babeszt, az ilyen dolgokat meg nehéz csendben csinálni. Igaz, igaz ilyen dolgok becsúszhatnak. Nem is ez a momentuma a legnagyobb baja a Hang nélkül narratívájának, hanem a fájóan átgondolatlan keretezés, ami sajnálatos módon az egész alapszituációt egy baromi nagy alibivé zülleszti annak érdekében, hogy a kreátor készítsen egy majdnem némafilm-horrort, ami egyébként egyedi dramaturgia megoldásokkal mesélte el egy túlélő család történetét.

Lehet-e Hang nélkül szülni egy kádban?

De csak, hogy kicsit világosabbá tegyem a kényelmetlenkedő fészkelődésem, felsorolok néhányat az alapfelállás problémáiról (az első részt spoilerezve):

• A lokátorok bőre golyóálló, négy, roppant agresszív és karmos csirkelábon közlekednek, gyenge pontjuk a fejrész, akkor, amikor éppen kinyílnak a „fülkagylóik”. Mert hogy a fejük egy nagy fül. Mindenki számára világos, hogy a hangforrásokat támadják. Ezek képesek voltak szétszedni Amerikát egy év alatt úgy, hogy közben egyetlen egy katonai erők által védett tudósnak sem jutott eszébe, hogyha már ennyire hangérzékenyek a srácok, akkor kísérletezzünk hangfrekvenciákkal, hátha valamelyik kiakasztja vagy éppen megsüketíti őket? Roppant életszerűtlen ez így, ha abból az irányból közelítjük meg, hogy még a sci-fi és a horror is akkor hatásos, ha mímeli a valóság logikáját.
• Mi az, hogy a hadsereg, rendőrök, bárkik nem vadásszák módszeresen zajcsapdákkal a lényeket? Csak a főszereplőknek jut eszébe fejre célozni akkor, amikor az a fül „nyitva van”?
• A lokátorok cél nélkül gyilkolnak. Hangra támadnak, szétdobálják az embereket, néha kicsit csonkítanak, majd visszavonulnak. Nem túlélés kérdése ez náluk, hanem inkább szórakozás. Rögzített természeti vagy mesterséges célok nélkül ezek a szörnyek így csak alibik.
• A lokátorok viselkedése inkoherens és bután megírt. Evolúciós zsákutca. Egy hangra hiperérzékeny fajról beszélünk, ami úgy ered a célpontja után, hogy közbe rohadt nagy zajt csap. Fémet kapar, feszít, reccsent, csapkod. A gerjesztett hangokkal pont a saját magát kell, hogy megsüketítse a hiperérzékenysége miatt.
• A fehér anyagon való mezítláb járkálás felesleges. A vidék: a völgy, az erdő tele van a filmben is madárcsicsergéssel, varjúkárogással, tücsökciripeléssel, állatokkal. Ha a lokátorok meg tudja különböztetni ezeket a zajokat, akkor a suttogás és a házban mozgolódás is életveszélyes, viszont a filmben de nem volt az.
• Lehetetlen úgy közlekedni a külvilágban, hogy ne csapj veszélyes zajt. A fém rozsdásodik, az a zsírok kiszáradnak, a fa korhad – elkerülhetetlen, hogy a „zajra lépj”, vagy zajt generálj. Nincs olyan, hogy álmodban ne fingj vagy ne horkants egy öblöset véletlenül. A Hang nélkülben azonban azon aggódnak, hogy ne lépjenek száraz falevelekre.  A külvilág nem a valóságot tükrözi, hanem a cselekményt szolgálja ki.

A frissen érkezett epizódnak ezeket a hibákat kellett volna semlegesíteni magyarázatokkal, de nem így történt, helyette még kicsivel butábbá is tette az így is fájóan átgondolatlan keretezést.

A történet szinte ott folytatódik, ahol az első rész befejeződött. Az édesapa halála után Evelyn (Emily Blunt) úgy dönt, hogy három gyermekével elindul más túlélőket keresni, akik segíthetnek rajta, mivel az előző részben világra hozott babát képtelen lenne egyedül felnevelni ilyen körülmények között. Útjuk egy régi gyárépületen keresztül vezet, aminek a „lakója”, Emmet (Cillian Murphy) zajkeltő csapdákkal védi uradalmát. Evelynék szépen bele is sétálnak az egyikbe, sőt, fia Marcus (Noah Jupe) még egy medvecsapdába is belelép. Emmet látva, hogy egy nőről, egy csecsemőről és két gyerekről van szó, illetve azt, hogy Evelyn és siket lánya Regan (Millicent Simmonds) a hallókészülék és egy hordozható rádió segítségével megölik az egyik lokátorok, megmenti őket, de nem szívesen. A férfi megengedi nekik, hogy a összeszedjék magukat, de határozottan kijelenti, hogy el kell menniük, amilyen hamar csak tudnak. Míg Marcust ápolják, Regan a rádiót babrálva zenét talál az egyik hullámhosszon, amiről kiderül, hogy egy kód, ami egy specifikus helyre mutat. Regan úgy gondolja, hogy ha eljut oda, akkor a hallókészülékét rácsatlakoztatja a zenét sugárzó állomás mikrofonjára, és már kész is a mindenki számára elérhető csodafegyver. A hely egynapi járásra van a búvóhelytől, úgy dönt, egyedül indul útnak. Evelyn, realizálva, hogy a lánya hősködik, utána küldi Emmetet, ami így kettéválasztja a cselekményt: Evelyn védi a babáját és a sérült fiát, Emmet pedig Regannal indul el a titokzatos hely felé.

A Hang nélkül 2 Emmet személyének bemutatásával indul, amit Krasinsky egy visszatekintésbe ágyazott. A nyitány az idegen támadás előtti pillanatokat és a lokátorok legelső felbukkanását rögzíti egészen hatásosan. Annyira, hogy ezt a 10 percet jobban élveztem, mint az egész első részt. Kiderül, hogy a férfi egy régi jóbarátja a családnak. Bár az elején igen keveset szerepel Emmett, a jelenetsor amellett, hogy egy kicsit akciódúsabbá teszi magát a filmet, rögzíti, hogy miért dönt az egy év alatt túlélőgyűlölővé lett fazon amellett, hogy Regan után ered, ahelyett, hogy elhajtaná őket a fenébe, mert hogy kevés az élelem, na meg ott egy visító baba is.

Annak ellenére, hogy felfedezték a lokátorok lefegyverző frekvenciát, a film továbbra is a csendben maradást használja a dramaturgiai megoldásainak magjaként, szóval a horror- és ASMR-rajongók ismét megkapják a nagy technikai crossovert. (Ez azt jelenti, hogy a nachost stratégiailag meghatározott pillanatokban kell fogyasztani a film alatt, már ha érdekel minket az, hogy valaki hallhatja és zavarhatja a jó kedélyű ropogtatásunk). Ez teljesen érthető, mivel és egyrészt a film igazi központi szereplője a siket kislány, Regan, aki az édesapja halála után szinte felnő és szeretne felérni az apai eszményképhez. Másrészt még mindig egyedi és jól működik a kussolásra épített feszültségkeltés és a hang, mint abszolút veszélyforrás rögzítése a lokátorokpn keresztül.

Bár mint történetíró, a fent említett példákból kiindulva sem jeleskedik Krasinsky, azt el kell ismerni, hogy mint forgatókönyvíró és rendező, érti a dolgát.

Tökéletes egyensúlyban választja ketté a két szálat dinamikusan váltva közöttük a megfelelő pillanatokban. A feszültségkeltést lassan kibontakozó, kitűnően beállított jelenetekkel oldja meg, amit rendszerint egy gyors és hangos pillanattal zár, ami miatt megeshet, hogy egy mozinéző hangosan felordít a film alatt, hogy „a kurva anyádat!” (ez konkrétan megtörtént a vetítésen, amin e sorok írója volt).

Szerencsére a film inkább az izgalomra épít, nem az üres ijesztgetésre, bár egy-két jumpscare-rel még így is megbolondították a 97 perces filmet.

A második rész jóval akciódúsabb. Többször jelennek meg a lények, jóval több pénzt fordítottak a speciális effektekre nagyon jól balanszolva a hallgatás szükségességére felépített cselekményből adódó lassabb, de így is feszesebb tempót. Mert hogy a film alapkoncepciója miatt továbbra sem pörög, ami nem baj, viszont a világát sem építi annyira, mint ahogy azt elvárnánk már egy második résztől, de erről később. Történetében problémás, de az, ahogy felépíti a második részt, mindenképpen megsüvegelendő. Krasinsky precízen szerkeszt. Minden pillanat, minden beállítás a helyén van, koherensen halad a végkifejlet felé, ami voltaképpen kinyitja a kapukat a következő, más előkészülőben lévő harmadik epizódnak. Az író és rendező továbbra is ügyesen játszik a szereplők „hallás-szemszögeivel” és ugrál közöttük a jeleneteken belül. Amikor Regant helyezi fókuszba, akkor morajon kívül nem hal mást a néző, majd ugyanazon a jeleneten belül hirtelen vált a halló szereplőre és onnantól ismét érkeznek a hangok.

Ha eltekintünk a rengeteg történeti következetlenségtől, a Hang nélkül 2 egy profin megrendezett és összerakott mozi, ami a folyamatosan magában tartja a nézőt.

Evelyn és Marcus szála többnyire az első részt idézi annyival kiegészítve, hogy itt már Emily Blunt karaktere is jóval bátrabban száll szembe a lokátorokkal. Ez a történeti részegész az, ami az izgalomra és feszültségkeltésre fókuszál, történetmesélési célja is kisebb: egy szituáció túlélése, nem pedig valami magasztosabb, pátoszosabb.

Ezzel szemben Emmet és Regan szála voltaképpen egy leegyszerűsített roadmovie és szörnyes kalandfilm, ami a cselekmény megosztottsága miatt nem tud teljesen kibontakozni. Ebben a blokkban építi tovább a film a világát, ami miatt érdekesebbé is válik, mint az Evelyn-szakasz. A történet ezzel a szállal helyez új tényezőket a Hang nélkül-univerzumba, így megismerhetjük például a zavarodott túlélőket. A film egy bizonyos pontján Emmeték beteg külsejű túlélőkbe futnak, akik valami rosszat akarnak tenni velük, hogy mit, arra csak tippünk lehet. Sajnos semmit nem mond róluk a film és ezért nem másak, mint az eseményeket továbbgörgető eszközök. Pedig nézőként kíváncsi lettem volna arra, hogy mégis mi a bánattól tűnnek ennyire zombiszerűnek. Illetve amellett, hogy kiderül, hogy vannak szép számmal egyéb túlélők is, arra is fényt derít a második rész, hogy a lokátorok például nem igazán tudnak úszni, ezzel pedig még értelmetlenebbé téve magát az alapszituációt. Hiszen eléggé érthetetlen, hogy mégis hogyan tudták az egész amerikai civilizációt visszaküldeni pár száz évvel hadseregestül és tudósostól együtt úgy, hogy még úszni sem tudnak.

Amellett is nehéz elmenni, hogy Krasinsky úgy gondolta, semmi baj nincs azzal, ha egy siket lányt indít egy olyan útra, ahol ha zajt csapsz, meghalsz. Egy olyan helyen, ahol a száraz falevelekre nem mernek rálépni. Ezt a következetlenséget egyszerűen nem tudja bevédeni a hallókészülék jelenléte. Regannak voltaképpen esélye sem lett volna eljutni addig, ameddig eljutott a film szabályai szerint sem, de Krasinsky – mint ahogy az elején írtam – a cselekmény javára torzítja a külvilágot szégyentelenül hatalmas „plot armort” húzva a karakterei köré. A Hang nélkül 2-ben továbbra sem recseg, nyikorog, csikorog semmi sem véletlenül a lények pedig még mindig nem reagálnak nagyobb állatzajokra (hirtelen erős varjúkárogás), ami inkonzisztens a viselkedésükre nézve, mert úgy néz ki, hogy az avaron lépkedésre meg nagyon is.

Fájóan nem törődik továbbra sem a film a saját hátterével. Mindent kényelmesen farag a cselekmény javára, ami nagyon rontja azok számára az élményt, akik szeretik, ha egy történet alapfelvetése a valósággal harmonizálva, következetesen van megalkotva és támogatva a történetmesélés által.  

Történeti blokkoktól függetlenül a film legnagyobb baja, hogy jelenleg az egész narratív koncepcióból hiányzik a kreatív és történeti súlyt adó világépítés és a magyarázatok. Ezek nélkülözésével az immerziótól fosztják meg a filmet és a nézőt már csak amiatt is, hogy nem oldják fel a felsorolt problémákat. Ugyanazt a dramaturgiai megoldást hasznosítja újra, ami bár működik, de mégis kevés, mert ezt az élményt már megkaptuk az első résztől. A Hang nélkül 2 ebből a szempontból voltaképpen tartalmatlan és önismétlés.  Még a film fináléja is nagyjából megegyezik az első részével. A narratíva kontextusa miatt ezt a formulát frissíteni kellett volna még akkor is, ha több részesnek szánták. Az alapötlet csendfókuszú struktúrája érdekes, de nem annyira, hogy a második részt is gond nélkül elvigye a hátán.

Az első rész után a néző kíváncsi lett, többet akar ebből a világból látni, de ez a film nem ad mást, csak feltupírozza az első fejezetet, ami a játékidő alatt izgalmas, de már felejtjük is el, ahogy kiléptünk a vetítőterem ajtaján.

Karakterépítés szempontjából a Hang nélkül 2 teljesen indifferens. Az első résztől árnyaltságban egy szinttel feljebb exponálja a szereplőit (bátrabbak a lokátorokkal szemben), majd ezzel vezeti tovább a történetét. Emmet bejárja a sablonos „gyászoló, elutasító túlélőből hősi megmentő”-ívet mindenféle részletesebb, karakterizáló mechanizmusok nélkül, ami miatt nem válik mássá, mint az előző részben megismert apát pótló apává. Ebből Cillian Murphy kihozza, amit ki lehet, de ő sem képes csodákra. Ezzel nem azt rögzítem, hogy a film ilyen szempontból (is) buta, hanem inkább azt, hogy egyáltalán nem tesz azért, hogy a karaktereire emlékezzünk. Regan hirtelen hősies küldetéstudata például egy jó és érdekes húzás, de nem ad a film ehhez „hozzáadott értéket”. Ez egy bekapcsolt jellemfejlődés, nem pedig ívelt.

De legalább a színészi kvalitások oldaláról a Hang nélkül 2 legalább jól járt. Érdemes kiemelni a Marcust játszó Noah Jupe-t és a Regan-t alakító Milicent Simmondsot. Mindkettőjük nagyszerűen alakít. Milicent teljesen azonosul a bátor, hallássérült fiatal lánnyal, aki rendíthetetlenül fel akar nőni az apja állított emberi ideálhoz, Jupe pedig kiválóan formálja meg a magára hagyott, fizikailag sérült, legyengült kisfiút, aki próbálja megvédeni újszülött öccsét akár élete árán is.

A Hang nélkül 2 ugyan továbbra is egy logikai fekete lyukakra felépített, horrorból lett puha szörny sci-fi-kalandfilm (bár még mindig horrorként jegyzik), de az alapproblémáitól függetlenül is élvezhető John Krasinsky projektje. Feszült, jól rendezett, koherens forgatókönyvvel működő darab, amit az átgondolatlan alapelképzelése és a hanyag világépítése gáncsol el leginkább. Bár a csend és sunnyogás köré épített feszültségkeltés továbbra is jól működik, másodjára ennyi már kevésnek hathat.