Benh Zeitlin A messzi dél vadjai rendezőjének filmjére legalább 8 évet várt a nagyérdemű: 2020-ban – itthon 2021 május 13-ban – került bemutatásra legújabb filmje, a Wendy. Ahogyan azt a név is sejteti, Zeitlin saját Pán Péter újraértelmezéssel kívánja gyarapítani a Pán Péter-filmek sorát. Látványban és hangulatban kifogástalan amit művel, ám a történet szövetén akadnak hiányosságok. Kritika.
Pán Péter történetét ezúttal a történetbeli kislány, Wendy szemszögéből ismerhetjük meg. Jelen verzióban Wendy, két bátyjával – Douglasszel és Jamesszel – és édesanyjával él egy elhagyatott amerikai országrészen üzemelő étterem tetején. A napok ugyanúgy telnek: anya dolgozik, a gyerekek besegítenek, a felnőttek jönnek-mennek – nagy valószínűséggel ugyanez a jövő vár Wendyékre is. A kislány azonban ennél többre vágyik az élettől: kalandokra, izgalmakra, ismeretlen tájakra ahelyett, hogy lassan felnőjön, és átvegye édesanyja pincérnői munkáját. Kiutat mindebből az étterem mellett elhaladó vonaton felbukkannó gyermekien makacs, de végtelenül bátornak és szabadnak tűnő Peter mutat: ugyanis egy vagonról vagonra ugrálással egybekötött utazás során elviszi őket egy távoli édenbe (feltehetőleg Sohaországba).
Ez a világ minden játék és szabadság ellenére egy sokkal sötétebb hely, mint ahogyan azt Peter elbeszéléséből sejteni lehetett.
Zeitlin Wendyje üdítően realista a korábbi Pán Péter-filmekhez viszonyítva.
Az amerikai kisvárosi étterem képe nem pusztán az ijesztő, felnőtté válást vizualizálja Wendy és testvérei előtt, hanem a családi hátterük miatt várható eleve elrendeltetést: hogy nekik se jut majd más az életben, mint napi 8 órában vendégeknek palacsintát sütni és kávéfoltokat pucolni. Ez ellen lázad Wendy a maga rajzolt történetekkel, vagy azzal, hogy édesanyját egykori álmairól mesélteti. Az elvágyódás és a gyermeki képzelet az eszköz arra, hogy megidézze Petert.
A fiúval közös hosszú vonat út végén, egy tengeri szigeten (pontosabban a Karib-tengeren) található a vulkáni Sohaország, ahol Peter a regénybeli Elveszett fiúkat toborozza és tartja össze. Hangulatban és zenében a Wendy megidézi A messzi dél vadjai atmoszféráját, és ez az újraértelmezett Pán Péternek is jól áll. A gyerekszínészek őszinte játéka, a karibi táj és Dan Romer zenéje tényleg megadják azt a varázslatos gyerekparadicsom hangulatot, amit egy Sohaországtól elvárhat a néző. Mindezek ellenére a táj nem az a meseszerű, biztonságos hely, mint az a korábbi adaptációkból ismert. A védelmet jelentő sűrű erdő itt is megvan, ám azt hamar kies táj vagy épp mindenféle, a partra sodort szemétteli teli tengerpart váltja.
A filozófia, melyet Peter az itt élésért cserébe ajánl se feltétlen az örök boldogság és gondtalanság záloga.
A dacos és makacs kisfiú hiába állítja, hogy csak hinni kell, és minden valóra válik, ha bizonyos cselekedetek vérrel, és ne talán halállal is járnak? Ha valaki számára nem járható Peter útja – mivel elmondása szerint elbizonytalanodott magában, és ezzel rálépett a felnőttéválás útjára -, akkor ott van az igazán elveszett fiúk szigete, ahol idős férfiak és nők próbálják reményvesztett életüket végig vegetálni a halálig. A két út között áll Wendy, aki ügyesen kiismeri magát mindkét térfélen. Bár idősebb az itt szereplő Peternél, mégis könnyen szót ért vele, képes azonosulni életszemléletével. Hasonlóan ügyesen kiismeri magát az idősek között is, hiszen nem különböznek nagyon az otthoni étterembe betévőktől.
Az itt töltött ideje során Wendy pont arra az útra lép rá, amelytől félt: a felelősségteljes, érett felnőtté válás útjára. Így lesz a Pán Péter mese az ő felnövéstörténete.
Zeitlin ezekkel az egyértelmű, ám mégis a Pán Péter mítoszba helyezett friss elemekkel és szimbólumokkal bővíti a már jól ismert mesét. Ám pont ezek az új elemek azok, amelyek a Wendy legnagyobb negatívumai is. Ugyanis a sok izgalmas újítás nem áll össze egy egységes rendszerré, amely hihetővé tenné Zeitlin Sohaországát. Rá lehet ezt fogni a gyermeki fantázia által szőtt világkoncepcióra, ahol bármi megtörténhet, ám ennyi alap kevés ahhoz, hogy mindez tényleg hihető legyen a vásznon.
Idő is volna ennek kidolgozására, ám a 112 perc alatt inkább több kérdést hagy maga után a világépítés, semhogy egy logikusan épülő Sohaország-univerzumot mutasson be. A nehezen követhető ötletek sajnos a film egészére is rányomják bélyegüket: a hirtelen megjelenő új varázslatok, a semmiből érkező fordulatok kizökkentik a nézőt a Wendy legelején megkezdett szimbólum-Sohaország felfedezés irányból. Például a felnövéstől való félelem témakörébe beágyazódik a természetvédelem is, amely Peter szigetét uraló, Anya névvel illetett szellem jelenti. Bár jelenléte némi magyarázattal szolgál a vad Sohaországot uraló mágiára, ám végül a forgatókönyv nem kezd semmit ezzel a szintén érdekes ötlettel egy állatmentési akción és Peter filmvégi Anyatermészethez és anyákhoz szóló monológján kívül.
Benh Zeitlin csak majdnem hozta el A messzi dél vadjaihoz méltó filmjét a Wendy képében. Ott van benne a lehetőség egy izgalmas, realista fantasztikus meseként előlépő Pán Péter-parafrázisra, ám ennek beteljesítéséhez nem elég átgondolt annak világa, ezzel sokat levonva élvezeti értékéből. Kísérletezős jellege és a Zeitlin-féle hamisítatlan atmoszféra miatt érdemes megnézni.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
