HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

Meghalt a Kapitány, éljen a Kapitány!

Ha az első epizódban felsejlő „ígéretekből” nem is mindent teljesített a The Falcon and the Winter Soldier, az összképből mégis egy többnyire pofás akciójelenteket felvonultató, szórakoztató, de igencsak lyukas sorozat rajzolódik ki. A történet alakulásába nyilvánvalóan beleszólt a járvány is, de ez nem mentség arra, hogy a narratíva milyen mostohán kezeli a karakterei egy részét. Enyhén spoileres évadkritika.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Az továbbra sem tisztázott, hogy Steve Rogers csak visszavonultan él, vagy meghalt-e, de a helyébe lépő új Kapitánynak nem kis feladat lesz felnőni a pajzzsal és címmel járó feladathoz. Kapi egykori bajtársai, Sam Wilson (Anthony Mackie) és Bucky Barnes (Sebastian Stan) titkos akciókban vesznek részt: az előbbi a légierőt kisegítve, utóbbi pedig terápiás céllal. A Thanos csettintése nyomán átrendeződött világot sokan visszasírják, és annak helyreállítása érdekében bármire képesek. Sam és Bucky új feladata pedig az lesz, hogy küldetése során támogassa az új Kapitányt (Wyatt Russell), akit a kormány Rogers kérését semmibe véve önkényesen ruházott fel az eredetileg Samnek szánt pajzzsal.

Kezdjük talán azzal, hogy mi nem lett a TFatWS: techno-thrillerhez közelítő, összeesküvés központú kémfilm biztosan nem. Míg a nyitány felvillantotta ennek a lehetőségét is, a folytatásban érkező epizódok sokkal inkább egy hagyományosabb mederben csörgedező akciófilmes sémát követnek. Valóban dominál a csendesebb, a fantasztikus elemekkel együtt is földhözragadtabb megközelítés, de a háttérpaktumok és a beszivárgásra építő politikai thriller szál a háttérbe szorul. Ennek a szálnak a kiépítésére pedig jó alapot szolgáltatott volna a széria fő antagonistájának számító, Karli Morgenthau (Erin Kellyman) vezette Flag Smashers terroristacsoport. Befolyásuk és kiterjedtségük az utalások alapján egészen félelmetes méreteket sejtet, és közel sem biztos, hogy a céljaik annyira ördögtől valóak lennének – az eszközeikkel ellentétben. Amennyit azonban valójában látunk a csoport ténykedéséből a fináléig, az nagyjából bujkálásból és beszélgetésből áll. Olybá tűnik, hogy talán ez a történetszál sínylette meg legjobban a járvány okozta átalakításokat (eddig meg nem erősített pletykák szerint egy mesterségesen elszabadított vírus állt volna a történet középpontjában), ami abból a szempontból igazán fájó, hogy a sorozat minden más eleme is erre az alapra próbál építkezni. Így hiába érdekes az X-Men mitológiához kapcsolódó új helyszín, Madripoor megjelenítése, hiába a Power Broker rejtélyes alakjának belebegtetése (majd feloldása), és hiába érkezik derült égből villámcsapásként a zárásban látott nagyszabású akció, ha menet közben jelentéktelenségbe fordul a konfliktus és a főbb karakterek sem mindig működnek megfelelően.

HIRDETÉS

Ez a problémakör érhető tetten például Zemo visszatérésénél is. Kétségtelenül szórakoztató, ahogy Daniel Brühl sziporkázik a hősöket segítő antigonoszzá (ha még nincs rá magyar megfelelő, lehetne mondjuk antigonista) avanzsáló báró szerepében, a történetszála minimális változtatásokkal teljesen fölöslegesként csapódik le. Nincs valódi hatása az események alakulására, így pusztán egy olyan fan service-ként szolgáló plot device-szá silányul, ami Brühl alakítását figyelembe véve (a mémmé nemesedett táncával együtt) jogosan tűnhet elvesztegetett lehetőségnek. Az MCU jövőjére potenciálisan nagyobb hatással bíró csavart kapott azonban Sharon Carter, de az ő szerepe is jobbára kimerül ennek a jövőbeli szálnak a felvezetésében. 

Náluk azonban már a történet folyásában is nagyobb teret kapó John Walker (Wyatt Russell) nem véletlenül lehetett megosztó: egyszerűen ez volt a dolga. A Steve Rogers méretes katonai bakancsát betölteni hivatott kidekorált katona láthatóan nem érett meg a feladatra, és minden bizonnyal a háború borzalmai is kikezdték a mentális állapotát. Nemcsak a hatalmas felelősségtudat, de a teljesítménykényszer is rettentő nyomás alá helyezi a megfelelő morális iránytű híján időzített bombaként járkáló új Kapit. Russell pedig szépen hozza Walker árnyalt figurájának nüansznyi rezdüléseit is, amit remélhetőleg az MCU későbbi felvonásaiban is láthatunk még. Ugyanakkor a szerepkörhöz méltatlan, erkölcsileg elítélhető terepre merészkedő harcos (aki szimbolikusan és konkrétan is bemocskolja az amerikai értékeket szimbolizáló jelképet) minden magyarázat nélkül nyer bűnbocsánatot, hogy antihősként vesse bele magát a finálé csatajelenetébe – ez pedig megint csak egy nem kellően kidolgozott és időzített forgatókönyvre utal, ami szintén a korábban említett problémák számlájára írható. A címszereplő szuperhősök közül persze sejthető volt, hogy Sam Wilson kerül majd jobban a történet fókuszába, de Bucky öngyógyulása és karakterfejlődése valahol útközben elsikkad, és egy verőlegényként funkcionáló szárnysegéddé válik a páros nyomozós cselekményszálában. De ezzel együtt is a buddy movie logika és a két főszereplő közti dinamika jól működik. Wilson azonban sokkal több hátteret és személyiségjegyet kap, ami egyfelől az új szerepköre miatt is létfontosságú volt a filmes univerzumon belül, hiszen az eddigi filmekben csak jóformán egy vázlatos figura volt.

Az első rész nyitányában látott akciójelenet bizakodásra adott okot, és a sorozat ezen a téren nem is vall szégyent. Az epizódok mindegyikére jut egy-egy összecsapás, és az esetek többségében szerencsére nem vágták miszlikre őket, így többnyire követhetők is maradnak. A sorozat általában véve realistább, sötétebb hangvételű, és ha az erőszakábrázolás mértéke nem is éri el a Netflix Marvel szériáiban látottakat, akadnak kemény, vért is mutató bunyók. A fináléra tartogatott, a majdnem az epizód felét kitevő, hősi pózokat és hirtelen pálfordulásokat tartalmazó grandiózus csatajelenet azonban több sebből is vérzik. A nagy belépők még ha látványosak is, nem bírnak kellő erővel, a fordulatok pedig logikai és etikai kérdések zömét vetik fel. A sorozat nem fukarkodik a kortárs társadalmi problémákra adott reflexiókkal sem, amiket többségében ízlésesen kezel, de ennek betetőzése Sam végső beszédében érkezik el. A prédikációszerű monológ, bár szép, megfontolásra érdemes, nagy ívű gondolatokat tartalmaz a társadalom működéséről, annak prezentálása, és hatása, ahogy a hallgatóságot képező politikai vezetők bánatos kiskutyaként elszégyellik magukat, az nemcsak naív, de a sorozat addigi folyásában tetten érhető hangulatot is némileg zárójelbe helyezi.

A The Falcon and the Winter Soldier olyan, mint egy hosszú felvezető egy nagyobb eseményhez (bár ez sok más Marvel produkcióról elmondható), amelyben az előre tudható végkifejlethez egy kátyúkkal és bukkanókkal sűrűn szegélyezett úton jutunk el. A fentebb vázolt problémák és az egyes karakterek mostohán kezelt történetszálai ellenére azonban a Disney+ második Marvel sorozata nem teljesen élvezet- és értékmentes. Akik amúgy is kedvelik az MCU darabjait, vagy akik vevők egy földhözragadtabb, társadalmi kérdéseket is boncolgató, de mégis akciódús és látványos szuperhőstörténetre, azok megtalálhatják benne a számításaikat. Akik azonban érzékenyebbek az ad hoc jellemfejlődési ívekre, vagy egy minden ízében kidolgozott, logikus történetet keresnek, azok talán kevésbé.  

6 /10 kapitányraptor

A Sólyom és a Tél Katonája

The Falcon and the Winter Soldier

szuperhős
6 epizód
Premier: 2021. március 19.
Csatorna: Disney+

editor
Már általánosban írtam könyvekről a suliújságba, majd 2009-től egy online magazinba filmekről. A sci-fi/horror/szuperhős vonal mellett kifejezetten vonzanak a trash és peremtartalmak. Meg a metál!