Bulizásba menekülni a lopakodó halál elől – Ez bűn bébikritika

Az ötrészes minisorozat története 10 évet ölel fel 1981 és 1991 között, és elsősorban három londoni homoszexuális fiatal (Olly Alexander, Callum Scott Howells, Omari Douglas), valamint barátaik nézőpontjából mesél erről az időszakról, akik ezen időszak jelentős részében egy közös lakáson is osztoztak. Egy több szemszöget váltogató és számos témát érintő művel van dolgunk, amelynek központi motívuma, hogy hősei életigenlését állítja szembe az ismeretlen, kiszámíthatatlan betegséggel, ezt pedig fokozatosan bővíti egy ettől sokkal tágabb körképpé a sajátos szülői hozzáállásokkal, a 80-as évek Nagy-Britanniájának politikai-társadalmi viszonyaival.

Akármennyire is sokrétű műről legyen szó, nehéz istenigazából újat találni benne, ha valaki lelkiismeretesen fogyasztotta a témával foglalkozó alkotásokat az elmúlt évek során. (A néhány éve a mozikban játszott 120 dobbanás percenként például annyira alaposan feldolgozta az AIDS elleni harcot, hogy sokszor annak a műnek a visszhangjait venni észrei az Ez bűn-ben is.) Azonban itt inkább a szemlélet a friss: hogy hogyan lehet igazán plasztikusan megragadni egy kort, közeget, életérzést, amelyben egyszerre vannak jelen a tragikusan fiatalon elhunytak milliói és az ezen életek által képviselt öröm és szabadság.

Így lehet az, hogy hiába taglóz le a súlyos téma, az Ez bűn elsősorban karakterei révén annyira belopja magát a szívünkbe, hogy alapélményünk mégiscsak az, hogy legszívesebben mi is összeköltöznénk, együtt buliznánk ezekkel a figurákkal. Filmnyelvében tökéletesen megfér egymás mellett a karakterek személyiségéből adódó harsány, vibráló stílus, és az árnyak között lopakodó AIDS szülte komolyság, a halállal farkasszemet nézve bekövetkező csendesség. Ezúttal is döbbenetes szembesülni azzal, hogy mennyire sötétben tapogatózott mindenki, és hogy mennyire váratlanul söpörte el a betegség az LMBTQ-közösségeket, a konklúzió azonban mégsem ez, hanem hogy hogyan lehet egy ilyen kollektív traumából erőt meríteni, és töretlen lelkesedéssel, lelki gyógyulást találva élni tovább az életet.

Az Ez bűn egyszerre bőget meg minket pokolian, és csúszik mégis meglepően könnyen. Lehet, hogy nem mond újat azoknak, akik képben vannak az AIDS kitörésének, legsúlyosabb hullámának korszakával, de valahogy mégiscsak így kéne feldolgozni egy témát, hogy abban ne a száraz történelemleckét, hanem az érintett életeket és az általuk képviselt életérzést tapasztaljuk meg elsősorban.