Székelyhidi Zsolt bebizonyította, hogy egy ilyen kis terjedelmű kiadványba is bele lehet zsúfolni megannyi hülyeséget. Jó értelemben véve, természetesen. Bükki UFO landolás, csápos idegenek, finn-sváb-magyar gőzgombóc fesztivál, metáljézus és megannyi tömény szesz jellemzi A kékkőkúti csillagot. Könyvkritika.
A kisregény két külön történetből áll. Az első a címadóként is megjelenő A kékkőkúti csillag, amaz pedig A grinnyei gőzgombóc nevet viseli. A regény első felében egy pazar humorral átszőtt igazi magyaros, vidékies UFO-sztorit kapunk. A bükkaljai település melletti erdőbe hatalmas robajjal csapódik be egy gigászi, semmihez sem hasonlítható űrhajó. Ezt a pillanatot több szereplő szemszögéből is átélheti az olvasó, múlt idejű elbeszélésben. Az író a vidéki élet minden színteréről jelenít meg karaktereket: gondoskodó családanyát, hisztis tinédzsert, természetfotós sátrazókat, pulikutyát, szenilis öregembert, kacér kisasszonyt, csalfa férjet.
A mindent kézben tartó Hoteles Béluról pedig gyorsan kiderül, hogy ő a közösség igazi összetartó ereje. Nem csupán hotel tulajdonos, ami nagy szó egy ilyen kis településen, de kiváló csapos is, hatalmas szeszkészlettel. Ezen ismeretek alapján megállapítható, hogy Székelyhidi Zsolt stílusának is jól áll az, ami Veres Attila Odakint sötétebb című regényében megfogja a magyar olvasóközönséget. A vidéki létforma, az egyszeri emberek élete sokkal közvetlenebbé teszi az egész történetet, mint ha mondjuk egy Budai luxusnegyedben játszódna az egész.
Az UFO lezuhanása után ki-ki a maga módján igyekszik utánajárni, hogy mi is történt valójában. A legeredményesebb felfedezést a két természetbolondnak Gergőnek és Zsoltnak sikerül megtennie. Először ők nyernek bepillantást a rejtélyes űrhajó belsejébe. Természetesen elsőre nem nyernek túl sok értelmet a látottak, ezért embereket keresnek a további felfedezéshez.
Nem meglepő módon a rémült lakosok, a Kékkőkút Hotel kocsmarészében lelnek némi vigaszra egymás és töménytelen mennyiségű pia társaságában. Székelyhidi Zsolt ezen a ponton túl nem aprózza el a sörvedelés és pálinkapusztítás mindennemű formájának papírra vetését. A kedves olvasónak szinte kedve támad legurítani egy kupicával, akár szereti a piát, akár nem. A szereplők által elfogyasztott italmennyiséget csak fokozza, amikor bokájukat lefosva menekülnek vissza az első közösen végre nem hajtott felfedező expedíciójukról. Nem kell sokat várni az idegen lények személyes megjelenésére sem, melynek apropóján kétségkívül a félrelépés miatt kirakott Rezső kutyája, Morgi válik a történet legjobb arcává.
Hogyan kerültek oda az idegenek? Mi a céljuk? Barátságosak vagy ellenségesek? Mire kell nekik egy Philips AJ3123 ébresztőórás rádió? És miért nem jelentek még meg a katonai erők?
Megannyi kérdés mozgatja szereplőink tudatát, akik a kissé elnagyzolt sztereotíp magyar vidéki valóság megtestesítői. Mindemellett – nyilván, mi sem természetesebb módon – kiválóan ismernek számos sci-fi filmet és horrort. Az írói stílus kiválóan belesimul a történetbe, könnyed és humoros. A szereplők gondolataiba is többszöri bepillantást enged, valahogy azonban ez mégis megmarad egy felszínes ismeretségnek olvasó és karakter között. Pontosan ezért váltott szemszögű narráció jó választás volt az író részéről, különben még ennyire sem ismerhetnénk meg a karaktereket.
A grinnyei gőzgombóc sci-fiből átcsap horrorba, múltból jelen idejű elbeszélésbe. Ha nem vesszük figyelembe a folyamatos piálást és a vidéki életre jellemző embertípusokat, akkor mondhatjuk, hogy a két történetnek semmi köze egymáshoz. A sztori középpontjában egy rejtélyes rockerdémon áll, akitől nem csak emberek, de még az állatok is minimum 160-as pulzussal menekülnek.
A baranyai finn-sváb-magyar lakta település Garasdlak, minden évben megrendezi nagyszabású Gőzgombóc Fesztiválját. Grinnye egy dombhát, amely pont félúton van Garasdlak és Kisgaras között. Ideális hely egy fesztivál részére. Nem kisebb személyek, mint finn polgármesterek és családjaik is rendszeres résztvevői az eseménynek, az Omegáról nem is beszélve. Székelyhidi nagyon ért hozzá, hogyan teremtsen meg egy olyan fesztiválhangulatot, amelytől az olvasónak az összes kaja illata az orrában érződjön, és szinte csurogjon a nyál a szájából. A főzős fesztiválok alappillérei a helyi asszonykák, nénikék, akik nélkül nincs igazi gőzgombóc, káposztás csülök és klasszikus házi sütemények sem. Központi figura Tódor, a polgármester, aki minden szervezés atyja. Különös figyelmet fordít a finn vendégek megfelelő fogadtatására, és a fesztivál gondtalan levezénylésére.
Nem is lenne izgalmas a sztori, ha a metáljézus képében feltűnő kísértet nem kavarna bele a zökkenőmentesen alakuló szervezésbe.
Fontos szerep jut még a történetben a Sepoq nevű metálbandának, melynek tagjai szintén nem vetik meg az ingyen piát. Szerencsére a rocker fiúk segítségére nem csak az ivásban lehet számítani, hanem megvadult vaddisznóállomány elterelésében, és elszabadult juhok összeterelésében is. A kísértet rejtélyes felbukkanása nem lehet véletlen, kilétére azonban egészen a történet végéig nem derül fény. A szerző itt is számos karaktert szerepeltet, ám mélységesen egyiküket sem ismeri meg az olvasó. A vidéki élet íze, a falusi fesztivál idill és egy csepp agymenés tökéletes arányú keveréke alkotja ezt a történetet.
Székelyhidi Zsolt kétség kívül remekül ért a vidéki magyar hangulat megteremtéséhez, és a kellő mennyiségű és minőségű poén arányos adagolásához. Gördülékeny, laza stílusa mindkét történetet átszövi, ugyanakkor valahogy A kékkőkúti csillag mégis nagyobbat üt. A részletes helyszín leírások lehetővé teszik, hogy az ember egyenesen az adott településre képzelje magát. Szinte az erdő illatát és érezni olvasás közben.
A kisregény kellemes felüdülést nyújt, ugyanakkor menthetetlenül ott marad egy kis hiányérzet az ember agyában, hogy lehetett volna még ezekben a történetekben mélyebbre ásni. Például a töménytelen mennyiségű piálás leírása helyett, mely elég hamar kezdte elveszíteni humortartalmát és kissé unalmasan ismétlődővé is vált. Ennek ellenére érezteti, hogy az összetartás nem csak a pálinkásüveg meghúzásáig tart. Az UFO felfedezésekor nem hagynak hátra senki, próbálják óvni, akit csak lehet. A fesztiválon keletkezett galibákat is csak közös erővel lehet megoldani, így az összetartás itt is fontos motívuma a történetnek.
A karakterek tudatos megformálása erősíti az olvasóban azt az ismerősen jóleső érzést, amire azt tudja mondani, hogy igen én is ismerek ilyen embert. Igen az én szomszédomban is van egy puli, az én komámnak is rohadt jó a birspálinkája, vagy az én anyám is mindig ideges amiatt, hogy nem lesz elég a kaja.
Mindkét történetről egyértelműen kijelenthető, hogy Székelyhidi egy olyan közegbe akarja bevonni az olvasóit, amely hozzátartozik a magyarok életéhez. A vidéken élő emberek összetartása, egymás megsegítése kulcsfontosságú mindkét történetben. A magyarok vendégszeretete és leleményessége egyaránt megmutatkozik. Olyan történeteket kapunk A kékkőkúti csillagban, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy a magyar nép igenis szeret és tud is mulatni, sajátosan ugyan, de képes összetartásra, ha a közösség érdeke ezt megkívánja.
Összességében A kékkőkúti csillag egy szórakoztató, könnyed olvasmány az olyan olvasók számára, akik a legkevésbé sem földhözragadtak, és szeretik ha egy történetből dől a sírva röhögős abszurd humor.
A Székelyhidi Zsolttal készített kapcsolódó interjút itt olvashatjátok a Drót.eu oldalán.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
