A Holdkelte Stúdió által kiadott, IDW-féle Dredd bíró negyedik és ötödik kötete minden lehetséges eszközt felvonultat, hogy kiemelje az olvasókat Mega-City-1 kissé monoton mindennapjaiból: elkalandozunk egy alternatív idősíkban található, 1947-es Mega-Citybe, Zombi bírák lepik el a várost, Dreddnek pedig egy mindent átszövő összeesküvést kell lelepleznie. Képregénykritika.
A Dredd bíró negyedik és ötödik kötete egyértelműen más nyomvonalon indul el, mint az elődjei. Míg a korábbi történetek leginkább egy, a múlt kliséiből táplálkozó, popkulturális utalásokkal átszőtt furcsa állagú turmix volt, az új kötetek elkezdenek elkalandozni a kitaposott ösvényről, és egészen formabontó ötleteket dobnak be. Ennek első jelével már a negyedik kötet első oldalán szembe találkozunk,
amikor is a Dredd bíró történetét alapvetően meghatározó futurisztikus környezet eltűnik, és egy fekete-fehér, régi időket idéző korban és szituációban találjuk magunkat.
A város rendszerét egy úgynevezett retrovírus támadta meg, melynek hatására a technológia és a “világrend” is visszafejlődik az 1947-es szintre. A rémálomból való ébredés, és az Elátkozott földről való hazatérése után azonban Dredd bírónak azzal kell szembesülnie, hogy az időközben megzavarodott Tarjay bíró saját embereire kezdett el vadászni, hogy azokkal életre keltse a Sötét bírákat. Dredd és társa, Andreson bíró az exbíró nyomába ered, azonban a nyomozást folyamatosan hátráltatja Cal bíró, akinek meggyőződése, hogy Dredd Tarjayt segíti.
Ha a korábbi kötetek inspirációinak mélyére nézünk, egyértelműen kirajzolódik az Emlékmás, vagy épp a Gépek lázadásának körvonala, míg a negyedik és ötödik kötet új úton járva, leginkább a Különvélemény című sci-fi történetét veszi alapul, ahol a Tom Cruise által alakított bűnüldözőnek egy meg nem történt gyilkosság miatt kell menekülnie korábbi társai elől. Az új kötetek azonban nem támaszkodnak túlzott mértékben a fent említett történetre, és tényleg csupán inspirációként kezelik azt. A hangszín teljességgel egyedi, ami erősen felpezsdíti Dredd bíró világát.
Emellett a két legújabb Dredd bíró kötet végre nem csak popkulturális utalásokkal akarják megnyerni maguknak az olvasókat, hanem leginkább azzal, hogy az eddig ígéretes alapanyagnak tűnő, mégis háttér nélküli Mega-City-1 világáról is mélyrehatóbb képet kapunk, mint eddig bármikor.
Az igazságszolgáltató szervek korrupciója, a bírák korlátok nélküli hatalmának morális kérdései, a technológia létfontossága is komoly kérdésként fogalmazódik meg.
Emellett az elítéltek kényszermunkájába is betekintést kapunk, ami elrettentő képsorokkal mutatja be, milyen lehet egy ember számára élhetetlen holdon, a Titánon dolgozni.
Az ötödik kötetben pedig végleg elengedik a gyeplőt a készítők, és minden eszement dolog megtörténik. Kicsit olyan érzés ezt olvasni, mintha egy Rick és Morty epizódot néznénk. A Sötét bírák érkezése ugyanis felkavarja az állóvizet, a közel legyőzhetetlen szörnyetegek ugyanis a legkülönbözőbb létformákat testesítik meg; egyikük egy Mega-City-1 lakosaiból álló monstrummá alakul, amely kollektív tudatként irányítja a komplett város tudatát.
Ugyan az IDW-féle Dredd bíró rajzai nem számítanak túlságosan kiemelkedőnek a fősodorbeli képregényrajzokhoz mérten, az új kötetekben található grafikák az elnagyolt vonások ellenére is kifejezetten látványosak, amire szükséges is volt ahhoz, hogy a grandiózus történetet és karaktereket át tudják adni az olvasónak.
A Dredd bírónak láthatóan nagyon jót tett, hogy az alkotók a cyberpunk fantazmagóriák üldözése helyett elkezdtek kicsit komolyabb hangsúlyt fektetni az önálló történetvezetésre, a párbeszédekre, és hogy nem erőltetik bele a popkulturális utalásokat minden egyes félmondatba.
A Dredd bírónak pedig igenis jól áll, ha elengedik a gyeplőt.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
