Képzeljünk el egy iszákos Merlint, egy vérszomjas Excaliburt, egy zsivány Arthurt és egy tizenéves Tó Hölgyét. Ezt gyúrjuk jól össze istenhívő vörös paladinokkal, királyokkal, cselszövőkkel, legendás lényekkel és kész is van a Cursed – Átkozott. Rendben, de mitől is lesz érdekes a sokadik Arthur királyos sztori? Könyvkritika.
Thomas Wheeler és Frank Miller egy új szemléletű koncepció mentén dolgozták ki a Cursed – Átkozott történetét, hogy a fiatal generáció egy teljesen új köntösben fedezze fel magának az Arthur- legendákat. A mítosz átformálása, a karakterek személyiségjegyei, az események alakulása mind izgalmas részleteket hordoznak magukban.
Akik látták a sorozatot, ne essenek abba a csapdába, hogy azt gondolják a könyv is ugyanolyan lesz.
Wheeler és Miller a történet kitalálásakor sokkal árnyaltabb, összetettebb karaktereket alkottak. A cselekmény pedig sok ponton eltér a sorozatétól, és így jóval izgalmasabb is.
Wheeler rögtön a könyv elején berántja az olvasót egy kiadós mészárlásba, egyértelművé téve ezzel a keresztény egyház sajátos ítélkezését a természet szülötteivel szemben – mellesleg ez lesz a regény egyik fő konfliktusa. Ifjúsági regény lévén nem megy bele túlzottam a véres jelenetekbe a szerző, de nem is leplezi a harccal járó szörnyűségeket. Az igazi újdonságot nem ez jelenti, hanem Nimue szerepe, ugyanis a legendákból ismert Tó Hölgye alapjában véve egy passzív, segítő karakter, itt azonban nagyon is aktív szereplője és nem csupán kiegészítője a történetnek.
Nimue megpróbáltatásai azzal kezdődnek, hogy édesanyja által a birtokába jut egy mágikus kard, melyet az ősi druidának, Merlinnek kell átadnia. A lány élete fenekestől felfordul, szembe kell néznie az ismeretlennel, édesanyja titkos múltjával és az előtte álló rögös úttal. Támogatók és magyarázatok nélkül kénytelen belevágni a küldetésbe, miközben körülötte folyamatosan átformálódik a világ. Megpróbáltatásai során megismerkedik a lókötő Arthurral, aki egyfajta görbe tükörré is válik az életében, amikor rávilágít a lány döntéseinek súlyára. Nimue akaratlanul is Uther király és az egyház kereszttüzébe kerül, és ha ez nem lenne elég mindeközben a vérszomjas erő, ami a kardban lakozik, egyre inkább magával ragadja.
A lány céljai a történet előrehaladtával megváltoznak, egyre inkább megismeri valódi önmagát és félretéve minden sérelmét, mártírként harcol egy olyan népért, amely sokáig kitagadta őt. A megbocsátás egy igen erős szimbólummá válik a regénynek ezen pontján.
Az ifjúsági történetekből szinte elmaradhatatlan romantikus szál a kezdetektől adja magát, itt azonban a hűség és a becsület szimbólumaként jelenik meg. Különösen tetszetős, hogy egyáltalán nem töri meg a történetet, nem tolakodó és nem szájbarágós. A karakterek nem csüngenek egyfolytában egymáson, a konfliktusaik nem mesterkéltek tehát abszolút nem szerelmi civakodásokról van szó.
A Cursed – Átkozott egyik legnagyobb erőssége, hogy a narráció több szemszögből is kibontja az eseményeket, így az olvasók azt érezhetik, mint ha egyszerre lennének jelen mindenhol. Legyen szó akár Nimue barátjáról, Fürgéről, akár Uther királyról, a kegyetlen Íriszről vagy Merlinről, az ő szemszögük remekül színesíti a történetet. Az olvasónak így az lesz a benyomása, hogy a különböző, izgalmas karakterek bőrébe bújva újabb és újabb apró történetek részesei lehetnek. Arthur személye például nem éppen egy, a nemes tetteiről híres férfi, hanem egyszeri esendő ember. Írisz pedig egy nagyon összetett és jól felépített szereplő, aki bár negatív szerepet kapott a történetben, mégis beleférkőzik az ember elméjébe.
Még a síró szerzetes karaktere is sokkal szövevényesebb, mint elsőre gondolnánk; egy megtévedt árva, aki Carden atya manipulációjának áldozata.
Mindezeket az összetett karaktereket és a mondák frappáns módon történő beágyazását remekül kiegészíti a korhű ábrázolásmód. Kiváló példa erre a kereszténység mögé bújó paladinok, akik kegyetlenül igyekszik eltüntetni a természet híveit. Az uralkodó egyházrendszer egyre jobban kiterjeszti hatalmát a királyra, az addigi természetközpontú világképet eretnekségként bélyegezik meg. Történik mindez úgy, hogy közben a sötét erők, a mágia és a varázstárgyak nagyon is aktívan szerepelnek a jelenükben. A paladinok jelenléte elengedhetetlen szerepet játszik abban is, hogy Nimue jellemfejlődése elkezdődjön.
Érdemes még külön beszélni Wheeler két gondosan megformált karakteréről. Nimue megtestesíti az összetartozás és a közös érdek jelentőségét. Annak ellenére, hogy a saját fajtája, a „fae” gyermekkora óta kiközösítette őt a sötét erők miatt, ő végig menteni próbálja a bajbajutottakat. Mindemellett azt az eszmét viszi végig a könyv hasábjain, hogy a küldetése, az ügy, ami elindította őt az útján, rendkívüli odaadás és energiabefektetés után sikeres lehet. Végigviszi a kitűzött célt, még akkor is, ha közben megkérdőjelezi saját magát, a sorsot, az embereket és népét egyaránt. Remek iránymutatás lehet ez a fiatal generációnak, hiszen ő egy olyan hőst testesít meg, aki képes felülkerekedni az őt ért sérelmeken, és a közös érdeket szem előtt tartva harcolni.
Míg Nimue egy klasszikus hősképet képvisel, addig Wheeler egyik legjobban megformált karaktere, Merlin nem a megszokott varázslót mutatja az olvasóknak.
Bár a regényben legendaként emlegetik a nagyhatalmú druidát, valójában már jóideje elvesztette varázserejét. Ennek köszönhetően mutatkozik meg esendő emberi mivolta, hiszen a varázstalanság súlyát nem képes józanul viselni. Ennek egyik legjobban megragadott jelenete, amikor véresőt zúdít a királyságra, vagy amikor a leprások királyától kényszerül lopni. Számos titok lengi körül Merlin jelenét és múltját. A druida, emberi mivolta ellenére rendelkezik a nagy öreg típusú, a hőst segítő figurák tulajdonságaival, és ezeknek kulcsszerep jut a történet alakulásában. Érdekesen és megfontoltan lavírozik a különféle elvárások között, varázserő híján úgy kell alakítania az eseményeket, hogy a saját sorsát is egyengetni tudja közben. Olyan áldozatokat is meghoz ennek érdekében, nem kis kockázatot vállalva, amelyek később még a visszájára is elsülhetnek. Merlin mindemellett számos ponton kapcsolódik különböző karakterekhez, így olyan, mint ha mindenhol ott lenne.
A sok újítást látva elmondható, hogy Wheeler elérte a célját, sikerült egy jól felépített kalandregényt kreálnia az Arthur mondakörből, mely a fiatalokat is magával tudja ragadni. Igazi, fiatalos, lendületes történet, amely kortól (tinédzser kortól felfele), nemtől függetlenül be tudja szippantani az olvasóit. A függővéggel pedig egyértelművé tette, hogy Nimue és a többi karakter története itt még nem ért véget.
Külön kiemelendő, hogy megjelenésében sem okoz csalódást a kötet. A Libri Kiadó gondozásában 2020 augusztusában megjelent Cursed – Átkozott valóban szemet gyönyörködtető darab. Az eredeti borító mellé egy levehető fedlapot is kapott a Netflixes sorozatban főszerepet játszó Katherine Langforddal. Maga a könyv súlyánál és méreténél fogva nem egy könnyed, csakúgy ágyban olvasós kötet.
A regény legfantasztikusabb húzása azonban egyértelműen az illusztráció. A film noir stílusú képregényeiről elhíresült író és képregényművész, Frank Miller csodálatos képei teszik rendkívül izgalmassá a kiadvány megjelenését. Miller jól ismert képi világa, különleges, jól eső borzongással kelti életre a karaktereket a könyv lapjain és az ember fantáziájában. Illusztrációi kétségtelenül illenek ehhez a néhol igencsak véres, néhol pedig érzelmes regényhez. A rajzokat Miller édesanyjának régi, illusztrált mesekönyveinek világa ihlette, olyan alkotók munkái, mint Howard Pyle vagy Arthur Rackham. A rajzok rendkívül sokat adnak hozzá a történet hangulatához, minden egyes kép után azt várja az olvasó, hogy mikor jön már a következő.
Összegezve tehát a Cursed – Átkozottal egy igazán impozáns, kalandokkal és remekül megformált karaktersorsokkal teli regényt kapunk.
Érdemes adni neki egy esélyt, hiszen a különféle szereplők számos lehetőséget rejtenek magukban egy remek folytatásra.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.