Vera Brosgol képregénye klasszikus felnövés történet tipikus tinédzser karakterrel, aki nem találja a helyét. Ahogy az lenni szokott, megjelenik életében egy odaadó barát, aki látszólag megérti a kívülálló tinit. Brosgol ezen a ponton tér el a bevett felnövés történetek szenáriójától. Ánya kísértete képregénykritika.
Vera Brosgol orosz származású képregényíró és rajzoló 2011-ben debütált az Ánya kísértete című, röpke 200 oldalas képregényével. A lila ötven árnyalatában elmesélt történetét jól fogadta anno a kritika: olyan emberek rajongták körbe, mint például Neil Gaiman. Brosgol már 2012-ben sorra nyerte a legrangosabb szakmai díjakat. Az ifjúsági képregények kategóriákban elnyerte a Harvey-díjt és az Eisnert ist.
Még a Bram Stoker-díjért is versenybe szállt, ám Alan Moore Neonomiconja elöl nem tudta elnyerni azt.
Bőven van alapja a szakmai rajongásnak az Ánya kísértete esetében. A történet főhőse Ánya, aki orosz bevándorló szülők gyerekeként próbál beilleszkedni az amerikai hétköznapokba. Leküzdötte szlávos akcentusát, angolosított nevet használ, nem eszik már szirnyikit, mert az csupa zsír, és az Új világban bizony csak vékonyan lehet érvényesülni – legalábbis Ánya így gondolja. A magániskolában azonban így is magányosan lődörög, egyetlen barátjának Siobhant mondhatja (akivel együtt szokott lógni az órákról és sutyiban cigizni a suli vécéjén), és még kiszemelt szerelme, Sean se figyel fel rá, aki amúgy is egy tipikus szőke, vékony amerikai lánnyal jár. Ánya sikertelenségekben és kiábrándultságban gazdag élete gyökeresen megváltozik, amikor véletlenül beleesik egy elhagyatott kútba, és beszédbe elegyedik az ott kísértő szellemmel, Emilyvel. Hosszú huzavona után Ánya barátságot köt a túlvilági lénnyel, aki felvirágoztatja nyomorúságosnak gondolt életét: ötös dolgozatok, ízléses ruhatár, és még Sean is felfigyel Ányára. Plusz Emilyvel mindent olyan jól meg lehet beszélni. Azonban az új barátságból valahogy Emily is szeretne jól kijönni.
Az Ánya kísértete két szinten működik nagyon jól: mint ifjúsági és mint felnövéstörténet, egyfajta képregényes bildungsromanként (fejlődésregényként) végig hiteles és átélhető.
A hagyományos panel elrendezésben elmondott történet sodró lendületű, így gyorsan olvasható a kötet. Ebbe az egyszerűnek tűnő keretbe minden olyan problémakör belefér, amely megjelenhet egy kamasz életében.
Szó esik önelfogadásról, az átlag által kikiáltott ideálnak való megfelelés, formális lázadás (cigi, lógás), szerelem vagy egy hozzánk hasonló barátra való rátalálás. Utóbbi két témában húz újat és meglepőt a képregény. Ánya szerelmi élete kapcsán Brosgol a jól ismert tinifilmek sablonjaira épít: átlagtól eltérő lány, aki belezúg az iskola menő fiújába, ám annak egy tipikus cicababa barátnője van. Ilyenkor jönne az, hogy a menő fiú mégis belezúg a főszereplő lányba – akivel amúgy tud azonosulni a legtöbb olvasó -, leszereli a cicababát is valahogy – aki amúgyis buta és gonosz -, és majd milyen szép happy end lesz, meg jól megérdemelt szerelem. Brosgol felrúgja az ehhez hasonló szcenáriókat, sőt csavar is rajtuk párszor. A maguk izgalmasságán túl ez a sablon rombolás megnyugtatja a 12 +-os olvasót az őt foglalkoztató problémák kapcsán, de fel is készíti valóságos szituációkra. Nem mindenki olyan, mint az elsőre gondolnánk. Mindig bizonyosodjunk meg egy vélemény valóság alapján, ahelyett hogy készpénznek vennénk, és bizony ne féljünk ledönteni saját ideáljainkat se.
A történet másik mondanivalója a barátság kérdésköre, amit Brosgol a természetfeletti szál beemelésével tesz izgalmassá és kiszámíthatatlanná. Ha csak a realitások felől közelítjük Ánya és Emily barátságát, szintén számos újdonságot hoz a jól bejáratott tini zsánerben. A főszereplő kamaszt zárkózott, a társadalom által alapnak hitt berögződések mentén gondolkodó karakternek ismertük meg, akitől így nem várható el, hogy azonnal a nyakába ugorjon az új barátnak. Emily nem csak szellem-mivolta miatt taszítja először Ányát, hanem tényleg úgy érzi, nincs szüksége egy új barátra, ő köszi szépen, jól elvan a maga mocsarában. Kettejük barátsága csak fokozatosan épül fel, az is főleg Emily közbenjárása révén: akármilyen elutasító is Ánya, ő nem adja fel, végtelennek tűnő önzetlenséggel kezd el segíteni a tini szürke hétköznapjaiban. A képregény végkifejlete pont emiatt a tudatosan realista építkezés miatt tud drámai és meglepő lenni. Barátságuk úgy nevezett tetőpontján válik Ánya komolyabbá és egy lépéssel közelebb kerül a felnőttséghez. Átértékeli addigi világképét és elindul azon az úton, amelyen ki tud lépni kívülállóságából.
Az Ánya kísértete némi természetfelettivel mutatja meg, nem érdemes rágörcsölni arra, kik is vagyunk. Teszi mindezt úgy, hogy egyszerre mutat részvétet a kamaszkori problémák iránt és lehetőséget ezek feloldására.
Hiába érkezett hazánkba megjelenése után 9 évvel a képregény, bőven szerethető a stílusáért, az üzenetéért és az ifjúsági történetek friss hangvételéért.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
