Minden képregényolvasó álmodik arról, hogy egyszer majd az ő rajzolt történeteit is kiadják, sőt rajongani fognak értük. Ebből a vágyálomból indul ki Michael Chabon Pulitzer-díjas szerző, az itthon 19 évvel később megjelent grandiózus regényében, a Kavalier és Clay bámulatos kalandjaiban. Könyvkritika.
A történet 1939-be, New York City-be repít, amikor a szuperhősök és a közelgő világháború tartotta izgalomban a közbeszédet. Ebbe a miliőbe érkezik Prágából zsidó menekültként Joe Kavalier, aki unokatestvérénél, Sammy Clayéknél kezdi meg új életét. A túlbuzgó, írói karrierről álmodó Sammy hamar bevezeti Joe-t a képregénypiac pezsgő életébe. A közös bandázás kettőjük művészeti vállalkozását is elindítja: író (Sammy) és rajzolóként (Joe) megalkotják a legújabb, mindenkit izgalomban tartó szuperhősképregényt, a Szabadulóművészt. A közös álomhoz vezető út nem olyan könnyű, mint azt a két álmodozó tizenéves először gondolja: politikai cenzúrával és traumákkal kell felvenniük a harcot az amerikai álomhoz vezető úton.
Michael Chabon az Aranykor képregényei előtt igyekszik tisztelegni 800 oldalasra duzzasztott regényében
– és ennek teljesen eleget is tesz a Kavalier és Clay bámulatos kalandjai (a továbbiakban Kavalier és Clay). Vállalkozása nem is maradt visszhang nélkül: 2001-ben regénye elnyerte a Pulitzer-díjat, 2000-ben (megjelenési évében) jelölték a National Book Critics-díjára és a PEN/Faulker-díjra is. 2006-ban Bret Easton Ellis (az X-generációs írók legismertebbje, az Amerikai psycho szerzője) „generációnk egyik legjobb könyvének” nevezte, 2007-ben pedig a New York Review of Books úgy hivatkozott a Kavalier és Clayre, mint Chabon „magnus opus”-a. Az itt felsorolt elismerések után számos utólagos projekt és képregény is kapcsolódott a regényhez. Közülük említésre méltó például a Dark Horse Comicsnál 2004 és 2006 között futott Escapist (Szabadulóművész) képregény volt, amely a regénybeli történeteken alapszik, de később Brian K. Vaughan (Y, az utolsó férfi, Saga, Paper Girls) is megírta a maga Szabadulóművész történetét.
Chabon vérbeli képregény geek, aki nem csak érti és szereti azt a világot, amiről ír, hanem képes írói elképzelései, ars poeticája szerint formálni azt.
Az Aranykor képregényei
Az 1938-ban megjelent első Superman képregény hosszú időre konzerválta a szuperhősök jellemzőit: kosztüm, alteregó (Clark Kent), tökéletesség és az igazság vagy erkölcsiség makulátlan megtestesítője. Emellett rendelkezik minden hérosz tulajdonságával: például hihetetlen erővel bír, de Akhileusszhoz hasonlóan van gyenge pontja is. Superman a klasszikus hősök tulajdonságaival képes betölteni az amerikaiak egyetemes kultúrtörténeti űrét. A közösség számára követendő minták bemutatása mellett Superman olyan, kifejezetten amerikai kulturális élményekkel is bír, mint például az óhazából (Kripton) való kivándorlás. (forrás: Pálinkó Tibor: Így forgatta ki önmagukból a szuperhősöket a Watchmen-képregény)
Úgy keveri a fikciót a történelmi tényekkel, hogy a fikció is valóságnak hat. A Superman és Batman mellett teljesen elférnek olyan, Chabon karakterei által kitalált képregényhősök, mint a Szabadulóművész vagy a Holdpille, de az ilyen hangzatos nevek csak egyetlen tartóoszlopai annak a hihető fikciós térnek, amibe Chabon az olvasót helyezi. Persze az olyan bugyuta nevek, mint az Izgi Rendőrtörténetek vagy Szórakoztató törperádió képregények mellett kilóg a lóláb, de például a főszereplők kiadója, az Empire Comics és más kiadók közti verseny, a szerzői jogi perek vagy épp Stan Lee és Jack Kirby cameója nagyon átélhetővé, sőt élővé teszik a Chabon által bemutatott kort. A grandiózus regényében még az Aranykor utáni időszakra is kitér – amikor a képregény fekete báránnyá vált az USA-ban Fredric Wertham Seduction of the Innocent című írása miatt, mert a képregényt okolta a fiatalok agresszív viselkedéséért.
Sőt, olykor túl sok mindenre is kitér Chabon.
Kevésbé fontos mellékszereplőket is megtesz elbeszélőknek, ráadásul eléggé elmerül a bennük zajló lelki folyamatokban is. De van, hogy beemel egész fejezetnyi képregény bevezetőket vagy novellákat, esetleg szemelvényeket az amerikai képregény történelméből. Ezeknek a leíró vagy kiegészítő részeknek is megvan a maga szerepe – az atmoszféra teremtéstől a későbbi csavarok felépítésééig -, ám ez több olvasó számára fölösleges szócséplésnek hathat.
Az amerikai képregény korszakai persze önmagukban is érdekesek, de a Kavalier és Clayben számos ponton párhuzamba állíthatóak a főszereplők életútjával is, és így egyfajta történeti váznak is tekinthetjük a karakterek felnövéstörténetében.
Bár nincs külön megnevezve így, de az egyértelmű főhős Joe Kavalier, hisz Chabon főleg az ő szemszögén keresztül beszéli el a regény történéseit. Életét a prágai tinédzser évektől követjük nyomon, a bűvésztanoncságtól egészen az Amerikába menekített bevándorló fiúig, aki nyelv -és helyismeret híján próbálja megszokni új hazáját. A képregény világa, amit Sammy-n keresztül ismer meg, válik végül a fiú új otthonává, azzá az eszközzé, amivel először menekül el fájdalma elől, és majd felnőttként legyőzi otthonról hozott dühét és félelmeit. Teremtményeik, a nácikat verő Szabadulóművész vagy a Prágából elindult Gólem története más-más életszakaszban ugyan, de ugyanazt jelenti Joe számára: olyan könnyű menekülést a valóságból, amelyre legnehezebb óráiban is emlékezhet.
Ezek után a menekülés a valóság elől, úgy érezte – különösen közvetlenül a háború után – méltó erőpróba.
– foglalja össze a képregényekhez fűződő kapcsolatát Joe.
Ahogy erre utal is Joe a második kötetben, ő maga is Supermanhez hasonló utat jár be: egy idegen helyről (Csehország) érkezett fiú, aki szuper képességei segítségével (rajztehetsége) megmenti a világot (több millió embernek teremt erőt és menekülést a világháború előtti közhangulatban). A II. Világháborúból való menekülése, majd az évekig tartó bujkálás egybevág a képregény Aranykora és Ezüstkorszaka közti időszakkal, amikor a szuperhősök háttérbe szorultak, és a realista hangvételű vagy épp tanító jellegű füzetek uralták a piacot. A szuperhősökhöz hasonlóan Kavalier csillaga is leáldozott, munkássága már csak egy halvány emlék: mind a képregény közönségének, mind pedig családjának.
Szintén a képregényekbe való menekülést látni Sammy karakterfejlődésén, és később Rosa Saksén is (Joe barátnője, később Sammy felesége). Sam alacsony srác, ami alapból sok önértékelési problémát okoz neki, de ennél súlyosabb gondokat húz magával. Munkásságában többször felbukkan apja képe, aki többször lelépett édesanyjától, a későbbiekben pedig gyámfiával való ellentmondásos kapcsolatát is beépíti képregényeibe (a Fáraó képregények szerkesztőjeként számtalan hős mellé ír gyermek csatlóst). A szereplő legmegrázóbb menekülése az élethazugsága: homoszexuálisként alibi családot épít maga köré, szépirodalmi íróként pedig sokadrangú képregénykiadóknak írja a kaptafa történeteket, hogy megélhetést teremtsen családjának. Ehhez sokban hozzájárul Rosa is, aki gyermeke miatt társul be az élethazugság felépítésébe és fenntartásába. Bár Chabon Joe-ra fókuszál inkább, Rosa és Sammy házasságából kitűnik, hogy a kötet tragikus hőse nem feltétlen Joe, akinek többször van lehetősége megkísérelni a traumafeldolgozást, hanem Sammy, aki talán a kötet végén nyerhet valamilyen megváltást saját sorsából.
A Kavalier és Clay egy hatalmasra duzzasztott szerelmes levél a képregényekhez, melyek egyszerre jelenthetnek menekülést, mankót a felnőttéváláshoz, de egy élethazugság masszív alappillérét is. Mindeközben ott van a regényben minden képregényszerető ember titkos álma, gyűjtőszenvedélye és lelkesedése a kockásokon olvasottak értelmezése és kibeszélése iránt.
Mondhatni, kötelező minden képregényrajongónak elolvasni, sőt polcán tudni, hiszen ez a könyv leginkább róluk szól.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
