A 5 Panels képregényes alkotócsoport megalakulásának tizedik évfordulójára hozta ki a Hullámtörés – Új vizek felé című kiadványát, melynek koncepciója, hogy a rövid történetekből álló „képregényes novellagyűjtemény” minden egyes darabja mosolyt kanyarítson az olvasó arcára. Ez az ötlet pedig a világjárvány által tarkított időkben nem is jöhetne jobbkor, még úgy is, hogy az alap koncepció és a végkifejlet nem feltétlenül esik egybe. Képregénykritika.
Az igazat megvallva, ritkán jut a kezeim közé magyar képregény, legutóbb nagyjából egy éve László Márk A kisfiú és a szellembohóc című kötetét olvastam, ami első olvasásra megvett kilóra. László Márk azóta már Hellboy kötetek rajzolásával repíti el az olvasókat Budapestre, ám korábban jelölték a legnevesebb hazai képregényes díjra, az Alfabétára, csak úgy, mint a 5Panels több alkotóját, Koska Zoltánt, vagy éppen Molnár Gábort. Ez a szakértelem meg is látszik a Hullámtörésen, ugyanis a rövid történetekből álló kötet minden egyes fejezete rendkívül egyedi rajzstílust mutat be, ráadásul a történetek sem csattogtatják a közhelyeket.
Nem véletlen a Hullámtörés névadás sem, ugyanis két szempontból is releváns ez a szó a kötet egészére nézve: a bemutatott kalandok olyan főszereplők kalandjait mutatják be, akik válaszúthoz, mondhatni vízválasztóhoz érkeztük az életükben. Nem mellesleg pedig szinte az összes rövid történetben kulcsfontosságú szerepet játszik a víz – leszámítva Nagy Marci Venus névre hallgató történetét, bár ha mindenképp összefüggést szeretnénk keresni, akkor Boticelli Vénusz születése névre keresztelt festménye által ez az összefüggés is kipipálható. A víz pedig nem mást szimbolizál, mint az állandó változást, nyughatatlanságot, és a megtisztulást.
A képregény alapkoncepciója, miszerint közel azonos tartalmi háttérrel bíró történeteket ollóznak össze egy kötetbe kifejezetten jó elgondolás, ám éppen ez az ötlet béklyózza meg azt, hogy egyes – bővebb kifejtésért kiáltó történetek – életre keljenek a lapokon. A leginkább szembetűnő példája ennek rögtön a kötet első sztorija, Koska Zoltán Lyotyabi és Rizmiráng című története, ami kezdetben a 2000-es évek napilapjainak háromkockás képregényeit idézi rajzstílusban, így inkább egy gyerekekre targetált történetnek foghatjuk fel eleinte. És mire a történet elkezdene kibontakozni, és komolyabb témákat feszegetni, már vége is van. Pedig a hanyag eleganciával megírt párbeszédek már néhány lap után összetett jellemrajzot mutattak a főszereplőkről, másrészt a történetben is lett volna potenciál, főleg a dialógusok által belengetett sokrétű történetek tényleges bemutatásával.
A Hullámtörés egyik legnagyobb erőssége, hogy történetenként és alkotónként változik a rajzstílus, párhuzamosan az egyes történetek mondanivalójával, így aligha lesz olyan olvasó, aki nem talál kedvére való olvasmányt. Kifejezetten üdítő látni továbbá, hogy ugyan az alkotók mind a 5Panels alkotócsoportban tevékenykednek, mennyire más a történetvezetéshez való hozzáállásuk.
Molnár Gábor története egy ’mi lett volna ha…’ elgondolással játszik el, amit kevésbé az illusztrációkkal, sokkal inkább a dialógusokkal kíván elmesélni. A történet hosszasan értekezik az alkotás hátterében meghúzódó buktatókról és nehézségekről, amit egy nagyon meta-csavarral élve névrokonáról, a Dél-Amerika élővilágát kutató Molnár Gáborról készített. Maga a történet kifejezetten olvasmányos, ám az egyes kontextusleírások esetenként már a rajzokat is kiszorítja a kockákból, és bár indokolt a szövegek megléte, az összképre igencsak rossz hatással van. Ezzel szemben ott van Nagy Marci Venusa, vagy Ray Henderson A tökéletes pillanat című rövid története, melyek egyetlen szó nélkül mesélik el a történetet.
Külön kiemelést érdemel Fintor Gréta ‘Skatuya’ CTRL+N című rövid története, amit bármikor szívesen újraolvasnék, amikor valami nehézség adódik az életben. Azontúl, hogy ordít a történetről, hogy rendkívül személyes darab ez az alkotó számára, nagyon komoly mondanivalót fogalmaz meg. Ez pedig nem más, mint hogy a nyugati trendeknek megfelelően – nem mellesleg helyesen – destigmatizálódott a pszichiátria kezelés alatt állók megítélése, végső soron viszont az embereknek önmagukban kell megvetniük magukban a dolgokat, és felülkerekedni a nehézségeken. Ezt sugallja már maga a történet címe is, ami a billentyűparancsok világában annyit tesz, tabula rasa, vagyis tiszta lap.
A Hullámtörés tehát hullámzó teljesítménnyel, de abszolút jól veszi a képregényrajongók által támasztott akadályokat, ugyanis kellően frappáns ahhoz, hogy kiragadja az olvasót a nagyvilág zajából, de épp annyira elgondolkodtató, hogy a földön is tartsa.
Ugyan első olvasásra nem biztos, hogy mindenki számára tiszta lesz, mi is a kötet tulajdonképpeni célja és mondanivalója, végigolvasva, és kicsit elgondolkodva a látottakon, új fénytörésbe – hullámtörésbe – kerülhet mindez.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
