Napjaink egyik legizgalmasabb sci-fi rendezője, Alex Garland (Ex Machina, Expedíció) ezúttal egy tévésorozattal jelentkezett. Noha a Devs rendelkezik olyan hipnotikus atmoszférával, mint a brit csodagyerek eddigi alkotásai, és a témaválasztása is érdekes, szűkebb keretek közé szorítva egy sokkal erősebb élmény kerekedhetett volna ki belőle. Sorozatkritika.
Az biztos, hogy aki agyas sci-fit keres, az előbb-utóbb belebotlik az emberiség nagy egzisztenciális kérdéseit gyakorta feszegető Alex Garland nevébe, aki előbb forgatókönyvíróként (28 nappal később, Napfény, Ne engedj el, Dredd) majd rendezőként (Ex Machina, Expedíció) szerzett magának elismerést. Modern klasszikusainak zöme azonban a mozipénzáraknál nem teljesített túl jól, így egyáltalán nem meglepő, hogy a Hollywood box office-mániájára ráunó, a kreatív kontrollt mindenképpen megőrizni kívánó Garland a mostanság új aranykorát élő sorozatvilágba menekült.
A sorozat címét adó Devs egy Amaya nevű, konkrét tevékenységi körrel meg nem nevezett, rejtélyes techcég még rejtélyesebb részlege. Ide nyer bebocsátást egy Sergei nevű tehetséges programozó (Karl Glusman), akit azonban első napját követően mintha elnyelt volna a föld. Barátnője, Lily (az Ex Machina robottáncosnője, Sonoya Mizuno) elindul, hogy kiderítse, mi történt barátjával, ám a cég titokzatoskodó vezetője, Forest (Nick Offerman, a Városfejlesztési osztály Ron Swansonja) és annak kíméletlen verőembere, Kenton (Zach Grenier) tartogat számára egy-két kellemetlen meglepetést.
A Devsről már a legelején meg lehet mondani, hogy kinek a keze munkája,
a sorozatban ugyanis tökéletesen, összetéveszthetetlenül munkálkodik a korábbi Garland-produkciók atmoszférája. A Devs részleg hűvös, légüres térben lebegő kockatömbje remekül rímel az Ex Machina tükörlabirintusára, ugyanakkor itt is megjelenik a természetközeliség, az Amaya cég épületét ugyanis óriási zöldellő erdő veszi körbe. A természetes és mesterséges elemek egy térbe engedése pedig nyugtalanító, mégis lebilincselő légkörrel ruházza fel a sorozatot – nem mellesleg pedig Garland vesszőparipáját, az önmagát és határait kereső ember témáját is igyekszik leképezni.
A baj ott kezdődik, hogy a Devs jóformán másból sem áll, mint ezekből a szép képekből. A miniszéria – nagyobb spoilerek nélkül – egy nagyon régi, az emberiséget régóta foglalkoztató dilemmáról szól: vajon minden előre meg van írva, predesztináció van, vagy rendelkezünk szabad akarattal? Mi formáljuk az életünket, vagy Isten, esetleg egy ismeretlen hatalom a fejünk felett már rég eldöntötte, mi lesz a sorsunk? Garland ugyan felvet remek kérdéseket és érdekfeszítően mesél, de túl keveset. Egyszerűen túl kicsi a tartalom akkora játékidőhöz képest, mint amennyit egy nyolc részből álló sorozat kínál. Ezért aztán a rendezőtől megszokott kimért tempó, lassú tűzön égés, ami egy 2 órás filmben a feszültséget fokozni is tudja, itt egy idő után hol kifejezetten frusztrálóan, hol álmosítóan hat.
A helyzeten nem segítenek a karakterek sem. Noha Garlandra jellemző, hogy filozófiai fejtegetései közben háttérbe szorítja figuráit, ez egy 2-3 órás filmben szintén nem annyira feltünő vagy problémás, mint egy jelentősen több játékidővel rendelkező formátumban. Tulajdonképpen csak az adatot az új Istenként kezelő, egy múltbéli traumával terhelt Devs-vezérben, Forestben és az ex-CIA-s, a vállalat öklének számító Kentonban van némi spiritusz. Kár, hogy előbbi szálát nem sikerül teljes mértékben megfelelően lekövetni, így a katartikusnak szánt jelenete sem durran akkorát, amekkorát kéne, az utóbbihoz tartozó ipari kémkedéses mellékvágány pedig a semmibe vész. A Kentont alakító Zach Greiner ellenben eszelősen jól hozza a figurát, a Kínáról szóló monológja a Devs talán legemlékezetesebb momentuma. A többi színész is elboldogul az alulírt szereplőkkel, egyedül talán pont a sorozat központi alakját életre keltő Sonoya Mizuno nem elég meggyőző – olybá tűnik, mintha nemcsak a karaktere sodródna az eseményekkel, játéka nem elég kiegyensúlyozott.
Félreértés ne essék: a világnak továbbra is szüksége van olyan művészi igényű, öntörvényű zsenikre, mint Alex Garland, sőt, sokkal több kéne belőlük. Azonban az is kell, hogy az illető belássa, hogy tévedett, ha valami nem sikerült túl jól. Jelen esetben arról van szó, hogy a Devsnek sokkal jobban állt volna, ha inkább filmként készül el – vagy sokkal ügyesebben kellett volna kitölteni a rendelkezésre álló helyet. Garland már újabb projekteken dolgozik – remélhetőleg erősebben tér vissza, hiszen senki nem szeretné, ha a modern amerikai tudományos fantasztikum állócsillagából hullócsillag válna. Bár ha valahol megírták, mi történik vele, elég elképzelhetetlennek tűnik, hogy ezt a végzetet szánták neki.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
