Simon Stålenhag svéd illusztrátor melankólikus skandináv tájakba rejtett rozsdás robotjai már önmagukban is elég hangulatosak, de hogyan lesz belőlük egy nyolcrészes sorozat? Az Amazon Prime Video április 3-án indult SF sorozata, a Tales from the Loop erre az izgalmas kísérletre vállalkozott: festményeket adaptálni képernyőre. Tales from the Loop sorozatkritika.
A Tales from the Loop – vagyis Mesék a hurokból – Simon Stålenhag első könyvéből (nálunk idén áprilisban jelent meg az Agave Könyvek gondozásában) kölcsönzi címét. Ehhez és másik könyvéhez, az Elektromus államhoz hasonlóan a rajzoló mindig kínál valamilyen magyarázatot a festményeken megjelenő tájidegen elemekre. Nathaniel Halpern (Legion), a Tales from the Loop (innentől TFTL) forgatókönyvírója pont Stålenhag által nyújtott mankókat dobta ki az ablakon, nagyon is jól. Ugyanis így létrehozott egy olyan antológiasorozatot, amit nem a rejtélyért, hanem a rejtély emberekre gyakorolt hatása miatt nézünk.
[central_article_recommendation url=”https://roboraptor.hu/2019/06/21/simon-stalenhag-elektronikus-allam-konyvkritika/” image=”1″ lead=”1″]
A sorozat középpontjában a Hurok nevű létesítmény fölött élő emberek állnak. Nyugodt ohio-i otthonuk alatt működő épület célja felderíteni az univerzum rejtélyeit.
A bent zajló kísérletek célja, hogy a lehetetlen… nos, lehetséges legyen – foglalja össze a Hurok alapítója.
Munkájuk mellékterméke pedig a megmagyarázhatatlan és misztikus jelenségek, amiket a kisváros lakossága úton-útfélen megtapasztal.
Halpernt nem az adaptációs kihívások (festményekből sorozat) motiválták igazán, hanem az, hogy neki, személyesen mit adnak Stålenhag alkotásai. Így lesznek a Mesék a Hurokból képeiből sajátos szimbólumok: a távirányítós robot, mint a védelmező és egyben fenyegető erő, vagy egy üres visszhangzó csészealjszerű szerkezet mint a halál hírnöke. Ám ennél több magyarázatot nem kapunk a kisvárosban glasszáló robotokról és időutazást segítő eszközökről. Ugyanis Halpern szerint a sci-fi filmek és sorozatok gyakori visszaütője, hogy jobban koncentrálnak az SF-elemekre, mint az azon kívüliekre.
A TFTL koncepciója eszerint is épül fel: bár a Hurok csodálatos de megmagyarázhatatlan jelenségei mindig kísértik a városlakókat, életüket nem feltétlen azok nehezítik vagy könnyítik meg. Így a TFTL meg sem próbál magyarázatot kínálni az általa bemutatott jelenségekre. Ezzel egyrészt megőrzi az emberen túli, természetfeletti jelenségek misztikusságát és biztos távolságát az embertől. Másrészt minden idejét egy SF elemektől mentes megközelítésnek szentelheti, ezzel egy másfajta narratívát építve.
A sorozat így sokkal inkább a szereplőkben zajló belső történésekre fókuszál.
A TFTL ezen a téren tűnhet elsőre sablonosnak. Antológiasorozat lévén minden epizód egy másik városlakó problémáját járja körül, egy misztikus elemmel kiegészítve. Ezek mind ismerősek máshonnan: egy véletlen időutazás során egy kislány elveszti édesanyját (Loop), két jó barát helyet cserél egymással egy napra (Transpose), egy tinédzserlány szeretné örökre megállítani az időt (Stasis), egy kisfiú a nagypapáját akarja megmenteni halálos betegségétől (Echo Sphere), egy családapa úgy érzi, nem képes megvédeni a családját, ezért vesz egy nagy robotot (Control), és van, aki egy fényképen szereplő férfi nyomába ered (Parallel). A sokat látott problémákat némi Black Mirrorhoz hasonló ember-technológia szembenállás teszi érdekessé: a legtöbb epizód olyan tanulságokra fut ki, hogy egy problémát nem feltétlen a Hurokból jövő kütyü oldja meg, sőt. Az egyes szereplők esetében pedig pont a természetfeletti megjelenése nagyítja fel amúgy is meglévő problémáikat. A belső őrlődésekkel összhangban a sorozat világa letisztult, csöndes melankóliát képvisel, a 80-as évek Amerikájának mindenféle popkulturális túlterhelése nélkül. Lassan, ráérősen építkezik minden epizód, van idő hosszú jelenetekben elmerülni szépen megkomponált képekben vagy a szereplők érzéseiben.
Bár nagy, az évadfináléra kiderülő (vagy tovább bonyolódó) rejtély nincs, a TFTL így is tartogat csavarokat, mégpedig az antológiasorozat koncepciójában. A hozzá hasonló felépítésű sorozatok (pl. a már említett Black Mirror vagy a szintén Amazon Prime-os Eletronikus álmok) minden epizód önmagában is érthető sztorikat mesél el, ám a részeket egymás után nézve mégis látni, kiépül a TFTL saját évadon átívelő története. Pontosabban idővonala. A kisvárosi történések középpontjában – annak ellenére, hogy egymást csak látásból ismerő szereplők is kapnak saját részt – a Hurok alapítójának, Russnak (Jonathan Pryce) családja áll. Minden családtag életébe valamilyen módon beszivárog a Hurok és meghatározza sorsát.
A sorozatzáró epizódig (Home) Halpern szinte a végtelenségig képes csavarni a családtagok természetfelettivel és egymással való kapcsolatát, hogy végül újabb és újabb, belsőkonfliktus-hurkokba húzza őket. A gyermekkori traumáktól az elhanyagoltság érzéséig számos, többrétegű dilemma és múltbéli sérelem bontakozik ki pusztán öt szereplőn keresztül! Az évadvégi családi drámát előkészítve pedig számos képi metaformát elrejtettek a készítők a többi városlakó történetében – ez is mutatja, hogy Halpern mennyire tudatosan formálta a sorozat narratíváját úgy, ahogy.
A Tales from the Loop nem való mindenkinek.
Alapjaiban megy szembe az elmúlt évek népszerű sci-fi -és fantasysorozataival, amelyek főleg a mystery boxra épültek (rád nézek, Westworld, például). A rejtélyek megoldásával tudatosan nem foglalkozik, a néző figyelmét az emberi pszichére irányítja, és mindezt művészfilmes, skandináv melankóliával átszőtt amerikai kisvárosba zárja. Erős, a néző empatikus énjére ható sorozat, létezéséről jó lenne nem elfeledkezni.
A Tales from the Loop teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
