A Marvel képregényes univerzumának több mint 80 éves történelme során rengeteg popkultúrát meghatározó karakter került a kockások lapjaira, köztük Hulk is. A Dr. Jekyll és Mr. Hyde története által megihletett Stan Lee a hatvanas években gondolt először arra, hogy papírra veti a szürke szörnyeteg történetét, ám nem tudtak olyan árnyalatot kikeverni, amely megállta volna a helyét, így végül a zöld szín mellett döntöttek. Ezt gondolta most tovább Jeph Loeb és Tim Sale a Hulk: Szürkével. Képregénykritika.
A hatvanas években készült első Hulk füzetekben a puszta praktikusságot szolgálta, hogy meg kellett változtatni a karakter színét: a Hulk színváltozásával is érzékeltették a karakter jellembeli fejlődését. De nem csak a zöld óriásnak volt szüksége a személyiségfejlődésre, hanem a neki testet kölcsönző Bruce Bannernek is, aki szarkasztikus, lelkileg kikezdett ember volt. Banner története során volt filantróp tudóspalánta és a katonaságnak dolgozó fizikus is, Hulkként pedig a Bosszú Angyalai szupercsapat alapítója, a későbbiekben pedig nemezise is. A karakter egész történetét végig kísérik az ilyen, és ehhez hasonló ellentmondások, ez pedig az itthon a Fumax által kiadott Hulk: Szürke kötetben sincsen másképp.
Annyiban viszont váratlant húzott a kötet, hogy a Hulk mellé automatikusan társított akció és zúzás helyett egy pszichoanalitikai utazásra indulunk, mely során Banner feleleveníti a Hulk születésének történetét.
Bruce Banner életét darabokra szaggatta a gamma-bomba robbanása, ugyanis ettől a pillanattól fogva szabadult el a Föld legerősebb teremtménye: a Hihetetlen Hulk. A visszagondolások sora nem csak egy egyszerű eredettörténet, amit azért is fontos tisztázni, mert ennek a kötetnek nem a története az, ami igazán lényeges, hanem az amögött megbújó pszichológiai dráma. A Szürke Hulk kötete ugyanis alaposan feltárja Banner és Hulk viszonyát, megkérdőjelezi az Egyesült Államokban a patriotizmus fellegvárának tartott katonaság tetteit, és nem mellesleg egy komplex, ellentmondásos szerelem kibontakozását is részletekbe menően mutatja be.
Hulk és Banner kapcsolata ugyan a kötet során nem fejlődik szignifikánsan, viszont a kezdetben megzabolázhatatlan szörnyeteg a végszóhoz érve komplett mondatokat és emberi érzelmeket képes magából kicsikarni. Ez már csak azért is nagy előrelépés, mert Banner és Hulk kezdetben két teljesen különálló személyiség volt, a kötet végére viszont kapcsolatuk elindul azon az úton, melynek végén a Végjátékban már bemutatott Hulk doktort köszönthetjük.
És még ha elcsépelten is hangzik, erre a fejlődésre a szerelem motiválja. Banner ugyanis komoly érzelmeket táplál a kegyetlen Ross tábornok lánya, Betty irányába. Ez az érzelmi túlfűtöttség átszivárog Hulk tudatába is, a tomboló szörnyetegből rövid idő alatt érző melák válik. Betty kezdetben nincs tisztában a ténnyel, hogy Hulk egyben Banner is, így eleinte a kapcsolatuk inkább hasonlít egy fogvatartó-fogvatartott viszonyához, ami később Stockholm-szindrómává, végül pedig szerelemmé fejlődik.
Érdekes megfigyelni, hogy Hulk Banner kegyetlen apjához hasonlóan cselekszik, aki házassága során végig félelemben tartotta Banner édesanyját. Hulk egyik tombolása során még Betty-t is megsebezte, ám ahogy ez tudatosult benne, rádöbbent milyen rossz úton is jár. Hulkként továbbá hasonlóságokat mutat Ross tábornokkal is, aki lányát tartja félelemben: amikor Hulknak lehetősége lenne megölni a rávadászó Ross tábornokot, Betty hatására ráébred, hogy ezzel épp olyan szörnyeteggé válna mint az apja, vagy épp mint a tábornok.
A kötet komoly világi kérdéseket is felvet, ezeket pedig művészien illeszti bele a főhős ars poeticájába:
Banner a kötet során felteszi azt a kérdést, hogy vajon a gamma-bomba megalkotójaként vagy Hulkként jelent nagyobb veszélyt a társadalomra.
A katonaság célja, hogy kiiktassa a zöld/szürke óriást, amire az akkor még fegyvergyárosként tevékenykedő, de már Vasember páncélban parádézó Tony Starkot kérik fel. Ezzel a kötet burkoltan ugyan, de görbe tükröt tart az amerikai katonaság felé, ugyanis bemutatja, hogy a hadsereg nem csak a haza védelmére, hanem különböző érdekcsoportok céljára is felhasználható. Vasember és Hulk effajta találkozása egyébként újraírja a két karakter megismerkedésének történetét, ugyanis eredetileg csak a Bosszú Angyalai megalapítása előtt nem sokkal találkoztak volna először.
A rajongóknak nem csak ezzel a meglepetéssel kedveskedett a kötet, hanem easter-eggek teljes sorával is: a szürke szín ugyanis egy, a korai Hulk kockásokra való utalásként is értelmezhető, ám minden bizonnyal inkább egy előrejelzése annak a noir-hangulatnak, amit az egész kötet magára vett. Emellett az is szolgálhat magyarázatként, hogy ugyan Hulk zöld színben tűnt fel a Marvel kötetek túlnyomó többségében, alkalmanként a Szürke Hulk és a Savage Hulk alteregót is magára vette, ami ismét csak a Banner tudatalattijában dúló harcot szimbolizálja.
Továbbá, a kötet megalkotói, Jeph Loeb és Tim Sale nem először változtatják meg egy ikonikus Marvel szereplő színét: a Fenegyerek: Sárga, a Pókember: Kék és a Captain America: White történetéért is ők feleltek.
A kötet rendkívül kiforrott gondolatisága ellenére rendelkezik néhány negatívummal is, ezek közül a leginkább zavaró a narráció és a tényleges cselekmények keveredése. A két párhuzamos történetszál egyszerre történő mesélése ugyanis rendkívül töredezetté teszi az olvasási élményt. Ugyan a rajzok inkább a kétezres évek eleji rajzstílust idézik, ez nem igazán vesz el az élményből. Ennek pedig az az oka, hogy jelen esetben nem a történet és nem a látvány, hanem a hozzáadott érzelmi töltet az, ami leköti az olvasó figyelmét.
A Szürke Hulk kötet nem egy tipikus képregény, ugyanis az akció és az idézhető egysorosok helyett egy csontig hatoló pszichodrámát láthatunk papírra vetve, amire Stan Lee is rendkívül büszke lenne.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
