A Perdide név azoknak lehet ismerős, akiknek a 80-as években volt szerencséjük látni Az idő urait. Azt viszont kevesen tudják, hogy a francia-magyar animációs film Stefan Wul kisregényén alapszik. A mű sok-sok évvel a rajzfilm bemutatása után végre magyarul is olvasható. A Perdide árvája könyvkritika.
Bár a 70-es 80-as években Magyarországon se volt hiány nyugati sci-fből, hála Kuczka Péter és az akkori Galaktika munkatársainak, nem minden jelentős mű jutott el hozzánk. A hazai könyvkiadók általában a zsáner iránti szeretetből, a film – és sorozatadaptációknak köszönhetően, vagy egy-egy kiadói pályázat útján szokták magyar nyelven pótolni a hiányzó (vagy annak vélt) műveket. Utóbbi történt az az 1982-es Az idő urai rajzfilm alapját adó kisregénnyel is: A Francia Intézet és Kosztolányi Könyvtámogatási Program keretén belül tudta megjelentetni a Cser kiadó.
A Perdide árvája címen megjelent könyv cselekménye pár mondatban összefoglalható: Claude, szülei halála után egyedül marad a Perdide bolygón, ahol megannyi veszély leselkedik egy ilyen kisfiúra. A megmentésére induló férfi, és két utasa, Martin és Belle csupán egy adóvevővel tudják tartani a kapcsolatot az egyedül maradt fiúval.
Wul könyvén érezni a megjelenése óta eltelt időt.
Mai olvasóként pedig pont ezek a régies vonásai lehetnek taszítóak a könyvnek, ami eredetileg 1958-ban jelent meg. Ha az amerikai típusú science fiction irodalom felosztást használjuk a francia Wul művének esetében, akkor A Perdide árvája a sci-fi Aranykora (1938-1946) és az Új hullám (1960-1970) közötti átmeneti időszak alkotása, és ennek a jegyeit hordozza magán. Wul művében megtalálható a klasszikus sci-fik ötletekben gazdag világépítése, a kor izgalmas tudományos elméletei (itt az ikerparadoxonra ismerhetünk rá), a jól ismert jó és rossz hősök, és nagyívű űrutazások, de ezek mellett megjelenik a kísérletezés és az inkább az újhullámra jellemző társadalmi spekuláció. Utóbbi ellenére is A Perdide árvája inkább számít klasszikus űropera vagy űrfantasy történetnek, mint egy újhullámos előfutárnak.
A kezdőfejezet, melyben a kis Claude apjával menekül, és a címet leszámítva a történet tényleges főhőse nem Claude, hanem a jóságos űrkalóz, egy Han Solo kaliberű figura, a Nagy Max (a rajzfilmben Jaffar), aki úton-útfélen mindig segít valakinek. A Perdide-n ragadt kisfiúval történteket és a további bolygókat az ő nézőpontjából ismerjük meg, és a bevezetőt követően Wul nem tér át más szereplőre Max után. A történet további szereplőit is Maxen keresztül vezeti be. Sokadik segítségnyújtás miatt utazik vele Martin (a rajzfilmben Matton ) feleségével, Belle-el, és a cselekmény előrehaladtával hasonló okból kerül a fedélzetre Silbad, az Ördöglabda nevű bolygó őrzője.
Az idő múlását a Martin-Belle pároson keresztül lehet leginkább érzékelni, ugyanis mai szemmel nézve bőven ódivatúnak ható karaktertípusok sejlenek fel bennük. Martin mint negatív szereplő, Max ellentéteként jelenik meg: míg Max erős, bátor és jóképű, addig Martin gyenge, gyáva és kicsinyes. Wul Belle-re az aktuális femme fatale szerepét osztotta, aki bár bizonyos helyzetekben aktív szerepet vállal (például a rajzfilmbeli Belle-hez hasonlóan itt is segíti a Perdide-n ragadt kisfiúval való kommunikációt), de Martin mellett gyakorlatilag egy verbális erőszak áldozataként viselkedik. Szó nélkül elviseli férje agresszív kirohanásait, sőt meg is magyarázza őket környezete számára, a szeretetre hivatkozva. Ebből a helyzetből aktív félként nem is lép ki a cselekmény során, a páros viszonyának abnormalitására pedig csak Max tesz néha egy-egy homályos megjegyzést. Persze a mai sci-fiben is megvan a helye a klasszikus értelembe vett karaktertípusoknak, de az erős nők megjelenése és a toxikusan maszkulin férfiképek visszaszorítása után eléggé porosnak érződnek a Max, Martin és Belle-féle figurák.
A régi vágású szereplők mellett a könyv felépítését találhatjuk még könnyen furcsának. Bár pörgős történet, a végén lévő csavar pedig bőven megjutalmazza a kisregény végigolvasását, a sok-sok kitérő – főleg a rajzfilmben látható társadalomkritikai betoldások nélkül – elnyújtottá teszi az egészet. A Perdide árvája alapproblémája – megmenteni a bolygón ragadt kisfiút – nem bonyolult, egy novellányi hosszúságú írásban meg is oldható gyorsan, a sztori végi csavarral együtt. Max és utasainak kitérői a regény változatban nem annyira izgalmasak, mint a gyerekként látott rajzfilmben, hiába járnak egzotikus bolygókon. Wul világai izgalmasnak tűnnek (a rajzokért felelős Möebiusnak bőven volt miből ihletet meríteni), de mivel az általa választott, kisregényes formátumban nem kötelező kitétel ezek teljes kibontakoztatása, így csak az „ez érdekes”-benyomás marad meg az űrutazások után. Még magáról a Perdide-ről se sok mindent tudunk meg azontúl, hogy ehető növényeket és veszélyes darazsakat találunk rajta.
Összességében A Perdide árvája nem rossz kisregény, ám nem öregedett jól. Jelen formájában azoknak lehet izgalmas, akiket érdekel a klasszikus science fiction irodalom, vagy rajonganak az Idő urai iránt.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
