Jon Szang-Ho dél-koreai rendező 2016-os kulfilmjében, a Vonat Busanba – Zombiexpressz című horrorban az a nagyszerű, hogy hatásosan tud eladni egy egész szimpla élőhalottas sztorit. A filmet feldolgozó regény hűen követi a mozis változatot, de egyúttal jobban el is mélyíti a történetét. Idén nálunk is elérhetővé vált a könyv, amelynek a fordítás során már a magyaros írásmódnak megfelelő Vonat Puszánba címet adták.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Zombiexpressz főhőse Szogu, a munkamániás üzletember, akinek a lánya azt kéri a születésnapjára, hogy utazzanak el Szöulból Puszánba, ahol a gyermek anyja – a férfi volt felesége – él. Szogu kénytelen-kelletlen beleegyezik, hogy aznap nem megy be korán dolgozni, és vonatra száll a kislányával. Azonban míg ők utaznak, egy zombivírus terjed el Koreában veszélyes gyorsasággal. A fertőzés a vonatra is felkerül, viszont nincs olyan megálló, amely biztonságos lenne, így sehol sem tudnak leszállni az élőhalottakkal teli szerelvényről. A még egészséges utasoknak valahogy ki kell tartaniuk, amíg a vonat elérkezik a biztonságosnak vélt végállomásra – de persze a legtöbbjüket csak saját túlélése érdekli.
A könyv története szinte egy az egyben megegyezik a filmével, csak nagyon kevés plusz jelenettel egészül ki a sztori, és ezek sem igazán jelentősek.
HIRDETÉS
Az események és a helyszínek leírásai elég visszafogottak – tulajdonképpen olyanok, mintha csak egy kicsit hozzáírtak volna a forgatókönyvhöz, hogy összefüggő szöveg legyen belőle. Ez abból a szempontból nem baj, hogy nagyon könnyen olvasható a könyv, ugyanakkor az sajnálatos, hogy az akciójelenetek hangulatát nem is próbálja visszaadni. A zombik átalakulásai és támadásai például nagyon hatásosak és jól megkomponáltak a filmben, a regény ellenben pár szóval elintézi őket, így sokkal jellegtelenebbnek tűnnek. Egyszerűen nem tudja visszaadni a szöveg azt, ami a filmben látható – van egy-két olyan rész, ami nem is igazán érthető, ha nem ismerjük a moziváltozatot.
De a leírások hiányosságaiért sokszorosan kárpótol a könyv azzal, hogy minden szereplőnek háttérsztorit ad.
Ettől pedig a Vonat Puszánba története sokkal érdekesebb tud lenni, mint a filmváltozaté, hiszen míg a mozgóképes verzióban az egyes karakterek sablonos figuráknak tűnnek, addig a regényben összetettebb személyiségekként jelennek meg. Érthetőbbé válik a főhős jelleme, a hajléktalan férfi viselkedése, de még az ellenszenves cégvezető is emberibbnek tűnik (persze azért megmarad egyértelműen negatív figurának). A hasonló, sokszereplős történetekben gyakran előfordul, hogy csak egy-két kiemelt nézőpont érvényesül, éppen ezért üdítő kivételt jelent egy ilyen könyv, amiben az összes szereplő szemszögébe belehelyezkedünk egy kis időre.
Azzal, hogy beleszőtték a szövegbe a karakterek múltját is, egy új dimenziót adtak a történetnek.
A film ugyanis csak azt mutatja be, hogyan viselkednek az emberek egy szélsőséges helyzetben, egy katasztrófa során, amikor érvényüket vesztik a civilizációs szabályok, és az egyetlen cél a túlélés. Egy ilyen helyzetben pedig, a társadalmi normáktól megszabadulva megmutatkozik az emberek valódi természete. A könyvben ugyanakkor a szereplők bemutatásakor az derül ki, hogy a jellemüket alapvetően a környezetük, a társadalom formálta olyanra, amilyennek megismerjük őket. Szogu nem egyszerűen azért olyan törtető személyiség, mert a munkájában erre van szüksége – egészen más oka van annak, hogy csak a saját boldogulásával akar törődni, és a jószándékú kislányát is erre próbálja nevelni.
A Vonat Puszánba könyvváltozatában tehát jóval erősebb a társadalomkritika, hiszen itt valójában nem arról van szó, hogy az emberekről lehull a civilizáltság maszkja a zombiapokalipszis közepette, hanem maga a rendszer mutatja meg valódi arcát. Ez a regényváltozat tehát elsősorban nem a horrorfanoknak szól. Leginkább a film azon rajongóinak fog tetszeni, akiket a társadalmi dráma fogott meg a történetben, nem azt élvezték elsősorban, hogy a zombik elől menekülő embereknek szurkolhatnak.
