Gerard Way és Gabriel Bá párosa őrültebb, de megfontoltabb írókként térnek vissza az Esernyő Akadémia új kötetében, a Dallasban. Kiderül, szükség volt-e John F. Kennedy halálára, ki is Ötös valójában, és persze az is, jobb lehet-e egy folytatás az első résznél.
Gerard Way és Gabriel Bá 2008-ban megnyerte az Eisner-díjat az Esernyő Akadémia: Apokalipszis Szvit című minisorozatukért. Way visszaemlékezése szerint, családjuk és barátaik körében egy kérdés foglalkoztatta őket a díj átvétele után:
Mi a frászt fogunk ezután csinálni?
A Dallast kézbe véve is hasonló juthat eszébe az egyszeri olvasónak is, az előző képregény ismeretében. Az apokalipszisen túl mit lehet csinálni ebben a világban? Hová lehet még emelni a téteket? Az alkotópáros megtalálta a módját: újraindították a sorozatot, legalábbis bizonyos értelemben.
Az Esernyő Akadémia tagjai épphogy kiheverték a legutóbbi majdnem katasztrofális ütközetet, de máris új veszély fenyegeti a világot. Két bérgyilkos tűnik fel a színen, akik megmagyarázhatatlan okból végezni akarnak Ötössel. A gyermekarcú testvér sötét ügyleteibe a többiek is belefolynak, és rá kell jönniük, hogy nem kisebb feladatot kell teljesíteniük, mint a Kennedy-gyilkosság megakadályozása.
Az Esernyő Akadémia megmutatja, milyen egy igazán rossz apa-gyerek kapcsolat
A Dallasban is bőven megtalálhatóak az Esernyő Akadémia gerincét adó motívumok: a diszfunkcionális szuperhős család és a meglepő, szürreális ötletek. A második kötetre azonban az utóbbiak kerültek túlsúlyba, amit Way és Bá nagyon tudatos történetépítéssel egészített ki.
Így született meg az a világmegmentős sztori, aminek minden képkockája egy üdítő tripnek hat.
Ez a bátrabb kísérletezés adja az Esernyő Akadémia újdonság érzetét, miközben képes egyfajta biztonságérzet is nyújtani az olvasónak, hiszen – ha olvasta az előző kötetet – már találkozott az itt felbukkanó karakterekkel és helyszínekkel. De az előzmények ismerete nélkül is kiváló szórakozást nyújt a Dallas című kötet.
Az idő kontinuumát őrző titkos ügynök társaságtól kezdve egészen a vérszívó vietkongokig minden olyan elborultság előfordul az Esernyő Akadémia lapjain, amilyet eddig elképzelni se tudtunk. Az első ránézésre káoszosnak tűnő, egymással össze nem egyeztethető ötletmorzsák a kötet végére megmutatják, igenis lehet logika ennyi látszólagos agymenés között. Külön élvezetes, amikor az elborultságokat plot twistként is felhasználják a történetben. Jó példa erre az a rész, amikor Szeánszt elfogják az Ötös után kajtató bérgyilkosok, vagy az egész kalandot lezáró Kennedy-jelenet.
Az alkotópáros körkapcsolással tart főszereplők mellett, azaz Wayék mind az öt testvérnek adnak kellő mennyiségű képkockát ahhoz, hogy az olvasó jobban el tudjon mélyedni épp aktuális problémáikban. Hisz, az előző részhez hasonlóan itt is komoly dilemmákkal küzdenek az Esernyő Akadémia tagjai. Az Apokalipszis Szvit utáni majdnem-apokalipszis után Vanya a kórházban gyógyulgat, Rágalom elvesztette a hangját, Asztrosrác depresszióba esett a Vanyás eset után, és egy tévé előtt zombuló és zabáló lénnyé züllesztette magát, Szeánsz a saját démonaival vette fel a harcot, Kraken igazságérzete képtelen elviselni a család állapotát, miközben Asztrosrác távollétében vezetői szerepbe kényszerült, Ötös pedig megpróbálja megmenti a saját bőrét. A sokrétű problémák közül a Dallas eseményei leginkább Ötöst emelik a cselekmény középpontjába. Ez egyrészt kárpótlás az előző részbeli kevés szerepléséért, másrészt az ő képessége – az időutazás – az, ami felelős a csapat körül gyűlő viharfelhőkért.
Az időutazásnál lassan már nincsen elcsépeltebb toposz a fantasztikus regényekben és képregényekben. Viszont Wayék néhány extra ötlettel, mint amilyen az időutazó bérgyilkosokból álló szervezet, pont annyira feltuningolják a témát, hogy élvezetes legyen újra felfedezni az időutazás minden aspektusát. Ennek a történeti elemnek a kihasználásával, és a párhuzamosan zajló történések egybefűzéséből végül egy hatalmas csavar keveredik a kötet végére. Ezzel minden eddig látott a kötetben látott háborús összecsapás vagy gyilkos leszámolás a helyére kerül, és a konfliktusok is feloldódnak.
A mindent lezáró és megoldó fordulópontot nagyon is tudatos építkezés előzi meg. A szuperhős testvérek konfliktusai sokkal jobban átélhetőek, mint az előző részben. Ehhez részben hozzájárul az is, hogy már tudunk róluk valamennyit másrészt komolyabb dilemmák terhelik őket. Persze, az Apokalipszis szvit központi kérdéseit, mint az akadémiai tagok apakomplexusát vagy az elidegenedett testvér, Vanya legyőzését nem lehet mérlegre tenni a Dallas olyan kaliberű eseményeivel, mint például az igazi énnel való szembenézés Ötös esetében. Viszont a Kennedy-gyilkosság megvalósítása vagy megakadályozása-kérdés olyan morális dilemmákat vet fel a szereplők között, amelyek meg is osztják őket, miközben az időutazás toposz jól ismert problémáit (Mi lesz, ha megölik az ősömet a múltban?) is be lehet hozni a történetbe.
Az amúgy sem nyugodt állóvizet néhány új karakter is felkavarja. Olyanok például, mint a Netflix-sorozatból már jól ismert Hazel és Cha-Cha, akik Ötössel akarnak elszámolni – persze a meló mellé még belefér néhány ártatlan megkínzása és pite fogyasztás a részükről. Hozzájuk hasonlóan elborult figura az akváriumfejű Carmichael, aki abszurd megjelenése mellett számos kellemetlenséget okoz Ötösnek, főleg az utolsó fejezetben.
A Dallas összességében egy kísérletező, és ezáltal sokkal bátrabb kötet, mint az Esernyő Akadémia nyitánya. Egy olyan folytatás, ami nem marad el elődjétől, sőt képes értékeit továbbvinni és új megközelítésbe helyezni őket.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
