Ma 35 éves Freddy Krueger, minden idők egyik legnagyobb horrorfilmes ikonja, akinek filmszériája, a Rémálom az Elm utcában egy kiváló első részt követően igen vegyes minőségű epizódokkal folytatódott.
Legenda születik
A horror műfaja gyakorta merít inspirációt a valóságból – nem volt ez másként a Rémálom az Elm utcában esetében sem. A film szülőatyját, Wes Cravent gyermekkorában gyakran terrorizálta egy osztálytársa, név szerint Fred Krueger. A kalap ötletét egy csöves adta, aki fiatalon halálra rémítette őt. Az író-rendező az újságokból is merített: a ’80-as évek elején sokat olvasott azokról a rejtélyes esetekről, amelyek a kambodzsai kommunista rémuralom ellen Amerikába menekült emberek gyermekeit sújtották. Az érintetteket valaki üldözte álmukban, nemsokára pedig különös módon pontosan ott érte őket a halál.
Többek közt ezekből az összetevőkből jött létre Freddy Krueger alakja, aki gyerekgyilkosként tevékenykedett, ám az Elm utcai szülők meggyilkolták. Később azonban visszatér a szülők gyerekeinek álmaiban, hogy bosszút álljon. A kész forgatókönyvhöz stúdiót kellett találni, ami nehezen ment Wes nem éppen családbarát koncepciója miatt. Az sem segített rajta, hogy előző filmjei, a Sziklák szeme és Az utolsó ház balra a legdurvább korhatár-besorolást kapták, sőt számos országban be is tiltották őket. Bármennyire is hihetetlen, de a Disney-t érdekelte a sztori, ám csak jóval kevesebb erőszakkal – Craven azonban nem akart megalkudni, így hoppon maradt.
Sok-sok hiábavaló keresgélés után tűnt fel a színen egy független filmekkel foglalkozó kicsi vállalat, a New Line Cinema, amely megkötések nélkül vállalta el a produkciót, de azért szűken mérték a zöldhasút, ami arra késztette az alkotókat, hogy feltalálják magukat. Olyan jeleneteket köszönhetünk ennek a kreatív kényszernek, mint például a fiatal Johnny Depp „véres szökőkutas” ágyjelenete, amelyet a plafonra szerelt bútorokkal oldottak meg, a kamerát pedig elforgatták – a vér valójában tehát nem lentről felfelé, hanem fentről lefelé ömlött.
Persze a film nemcsak a remekül realizált trükkjeinek köszönhette óriási sikerét. Sokat nyomott a latba a főszereplőpáros (Robert Englund azóta összenőtt Freddyvel, Heather Langenkamp Nancyje pedig az egyik legbelevalóbb sikolykirálynő a horrortörténelemben), az álom és a valóság síkjának bravúros összekeverése (sokszor nem tudni, hol is járunk pontosan) valamint az a para tény, hogy míg Jason Vorhees vagy Michael Myers elől el lehetett menekülni, addig Freddy elől nem, hiszen aludni mindenkinek kell. És míg a nézőket rettegésben tartotta a piros-zöld csíkos pulóverű, pengékkel felszerelkezett rém, Craven az álomjelenetek közé releváns társadalmi problémákat csepegtetett. A történetben a szülők vagy bunkók, vagy alkoholisták, de mindenképpen hasznavehetetlenek („Nyugodj meg kicsim, Freddy Krueger halott!”). Elmezavarnak vélik csemetéik problémáit, így azok egyedül maradnak a bajban – amit egyébként pont elődeik okoztak. Nincs mese: fel kell nőni, és önállóan kell megbírkózni a kihívásokkal – legyenek azok bármilyen veszélyesek is.
Freddy erőtlen bosszúja
A remek fogadtatás miatt nem volt kérdés, hogy jönnie kell a folytatásnak. Craven egyelőre nem akarta franchise-zá alakítani filmjét, inkább lelépett a színről, így a folytatás nélküle készült el. A Freddy bosszúja nem egy tipikus sequel, mivel újít az első rész formuláján, de pont ez lett a veszte. A történet szerint Krueger ki akar szabadulni a valóságba, ezért ráakaszkodik az Elm utcába frissen beköltöző család tinifiújára, Jessie-re, és az ő testében kezd el újra gyilkolni. Ez a szituáció kiírtja a filmből az első rész legjobb elemét, a kreatív és félelmetes álomjeleneteket – semmi kiszámíthatatlanság, semmi izgalom. Az viszont érdekes, hogy a készítők mivel kapcsolták össze Krueger figuráját: míg az első részben Freddy a problémás szülő-gyerek kapcsolattal fonódott össze, addig itt a látens homoszexuális Jessie miatt a szexuális identitáskeresés a téma. A rémálmok nélküli Rémálom-mozi azonban érthető módon nem vált a rajongók kedvencévé.
Freddy tündöklése…
Noha a második rész is szép pénzt hozott a New Line konyhájára, annyira rossz visszajelzéseket kapott, hogy a következő, Álomharcosokra keresztelt folytatásban a cég reaktiválta Wes Cravent, hogy elfeledtesse a Kruger renoméján keletkezett szégyenfoltot. Craven magával hozta Bruce Wagnert (Térkép a csillagokhoz), akivel együtt írták meg a forgatókönyvet. A Craven-Wagner-féle forgatókönyv nagyon sötétnek bizonyult (Freddy például hihetetlenül perverz lett volna, és tömeges öngyilkosságokra került sor), ezért nem nyerte el a New Line tetszését. Felkérték hát a rendezőt, Chuck Russelt (A massza) és az akkor még elsőfilmes Frank Darabontot (A remény rabjai, Halálsoron), hogy dolgozzák át a kész történetet. A páros munkája egy sokkal fogyaszthatóbb filmet eredményezett, amelynek jócskán sikerült túlszárnyalnia az előző epizód színvonalát.
Az Álomharcosok című harmadik rész visszatér az álmok világába. Egy kórházban játszódik, tele olyan fiatallal, akiket álmukban Freddy üldöz, de persze a szülők csak képzelgéseknek hiszik a gyermekek beszámolóit. Visszatér Nancy, aki az előző 5 évét az álmok tanulmányozásának szentelte, és vele együtt egy csomó érdekes újítás is felüti a fejét. Álmukban a fiatalok azzá válhatnak, akivé akarnak: így lesz a kerekesszékes kockából nagy varázsló, a visszahúzódó lányból igazi harcos amazon, és még sorolhatnánk.
A tinik újdonsült erejükkel közösen veszik fel a harcot Freddy ellen, aki ebben a részben nyeri el legismertebb formáját. Az előzményekben még csak egy kegyetlen, szótlan gyilkológép volt, az Álomharcosokban viszont már fekete humorral mélyen átszőtt egysorosokkal küldi a másvilágra áldozatait. Apropó áldozatok: a jó öreg Krueger mindenkinek személyre szabott halált választ. A kreativitás kétségkívül ezen a ponton tetőzik. A bábukat készítő srácból élő marionettbábut varázsol, amellyel aztán kedvére játszadozhat, a drogfüggő lányt egy igencsak naturális jelenetben túladagolja, a filmsztári ambíciókkal rendelkező tinit pedig bejuttatja a tévébe…fejjel előre.
Freddy egyik első beszólása: ” Ez lesz a te nagy áttörésed. Üdv a Primetime-ban, te kurva!”
Szerencsére az Álomharcosok még mindenben megtalálja a tökéletes egyensúlyt: tele van vicces pillanatokkal, de a gyilkosságok kellően kegyetlenek. A film mesél Krueger előéletéből, ugyanakkor nem viszi túlzásba a magyarázkodást. Mindehhez még hozzá kell tenni, hogy Robert Englund minden eddiginél jobban lubickol a szerepben, és olyan tehetségek debütálását követhetjük végig, mint Patricia Arquette vagy Laurence Fishburne –nem csoda, hogy a film tovább növelte a Freddy-kultusz tűzét.
…és erodálódása
A harmadik epizód zajos sikerét követően hamar megindultak a negyedik rész munkálatai. Craven egy igazán különös koncepcióban gondolkodott (időutazás az álmokon keresztül), ám a terv nem tetszett a New Line-nak, így Freddy atyja ismét távozásra kényszerült. Az új alkotógárda, az elsőfilmes Brian Helgeland (Szigorúan bizalmas) és Renny Harlin (Cliffhanger) Az álmok urában sajnálatos módon feljebb csavarta Freddy komikus oldalát: az ide-oda sasszézó, vihogó, napszemüveggel is megjelenő mumust nehezen lehetett komolyan venni. Az egész film a megváltozott rémhez igazodik: minden túlságosan színes-szagos, és nem egyszer csendülnek fel ütős rockszámok.
Ráadásul a történet önismétlésbe fullad: az előző rész final girlje, Kristen össze tudta kapcsolni a tinik álmait, ezt a képességet pedig most egy másik lány, Alice örökli. Az Álmok ura csak a még mindig igazán ötletes és meglehetősen jól festő álomjeleneteknek köszönhetően tud néha élvezetes lenni (a bogárfóbiás tini például egy olyan bravúros jelenetben változik át egy emberi nagyságú csótánnyá, hogy azt Cronenberg is megirigyelné). Ám hiába a minőségromlás, a negyedik epizód bevételi rekordot döntött. Freddy népszerűsége csúcsán volt: feltűnt a játékboltokban, saját képregénye lett, sőt még TV-sorozatot is kapott.
Az álomgyerekben tovább folytatódott a színvonalcsökkenés. Az új forgatókönyvíró, Leslie Bohem (Dante pokla) hibát hibára halmoz: Krueger megint testet akar szerezni (ezúttal a már felnőtt Alice babájába akar beférkőzni), ráadásul a film minden eddiginél jobban belemászik a rém hátterébe. A sztori szerint Freddy apáca anyja, a harmadik részben is szereplő Amanda Krueger lelke csapdába került, a fiataloknak pedig muszáj kiszabadítaniuk, hiszen csak a mama képes megfékezni Freddyt. Ezzel pedig az összes misztikum lehullik a figuráról, aki így már végképp erőtlenné válik. Az ötödik rész talán egyetlen értékelhető húzása, hogy az előző epizód csili-vili, MTV-generációra szabott környezetét egy gótikus és kissé szürreális látványvilág váltotta fel.
Az álomgyerekre fele annyian voltak kíváncsiak, mint a negyedik részre, így a New Line-nak valamit sürgősen ki kellett találnia, hogy elkerülje a bukást. Így jött az új ötlet: öljük meg Freddy Kruegert! Az utolsó rémálomra keresztelt film köré óriási marketingkampányt szerveztek. Freddy számára nyilvános temetést rendeztek Los Angelesben, kalapját és csíkos pulóverét koporsóba zárták. Sajnálatos módon maga a film azonban nem bánt ilyen jól Álmaink Megrontójával.
Már rögtön a kezdőjelenet tudatja velünk, mire számíthatunk: a szebb napokat is megélt Krueger egy seprűn repülve harsogja, hogy előle bizony nincs menekvés. Freddy gátlástalanul rajzfilmszerű karakterré vált, amit az a rész is jól aláhúz, amelyben a kesztyűjén található paneleken keresztül irányítva végez egy videójátékba zárt fiatallal. Ilyen és ehhez hasonló, paródiába illő jelenetekkel zsúfolták tele a széria záróakkordjának szánt, az akkoriban még gyerekcipőben járó térhatással is ellátott alkotást, amelyben persze ismét túlzásba viszik a magyarázkodást, ugyanis kiderül, hogy Freddy minek (vagyis kiknek) köszönhetően tért vissza, miután az Elm utcai szülők halálra égették. És ha ez még nem lenne elég, a készítők előhozakodnak egy Freddy-csemetével is, akit talán az utolsó esély a rém elleni harcban.
Noha a hatodik rész a lezárás ígérete miatt sok rajongót visszacsábított, a bevételek elmaradtak a csúcspontnak nevezhető negyedik résztől. A New Line szokatlanul sokáig, három évig pihentette az álomrémet, aki ezt követően egy igen izgalmas csavarral tért vissza a mozikba. A Wes Craven által írt és rendezett Új rémálom története szerint Freddy Krueger a valóságban is létezik, és elkezdi ritkítani az embereket a róla szóló legújabb film kulisszái mögött. Visszatér Robert Englund és Heather Langenkamp, ám nem Freddyként és Nancyként, hanem saját magukat játszva. Craven tehát itt már nem az álom és a valóság, hanem a film és a valóság kapcsolatát vizsgálja (ezzel megalapozva legutolsó nagy dobását, a Sikoly-szériát). Ez az önreflexív megközelítés kétségtelenül frissességet hozott a szériába, az ítészek pedig értékelték, hogy újra egy komolyabb Rémálom-filmmel van dolguk, azonban a tömegek a pocsék előzmények miatt távol maradtak, így a bevételi adatok újra mélypontra kerültek.
Élvezetes hattyúdal után pocsék újrakezdés
Freddy majdnem 10 évre lepihent, hogy aztán egy másik horrorikonnal meccselve egy pokoli szórakoztató filmben térjen vissza az élők sorába. A Freddy vs. Jasonben mindkét legenda újra jobb fényben tündököl, miközben a humor is remekül működik. Az emberi karakterek ugyan minden eddiginél bugyutábbak, de kit érdekel, amikor a vér literszámra ömlik, a halálok kreatívak, és a két horrorikon a legjobb formáját hozza? Nem meglepő, hogy a crossover – negyedik részt maga mögé utasítva – a franchise legjövedelmezőbb produkciójává vált (összesen 114 millió dollárt kasszírozott, ami még ma is szép summa lenne).
Persze nem ez lett a karakter végszava, ugyanis 2010-ben őt is elérte a remake-láz. A Samuel Bayer videoklip-szakember által rendezett újragondolás minden, csak nem egy élvezetes feldolgozása egy klasszikusnak. Egyetlen érdekes húzása, hogy Freddy itt nem gyerekgyilkos, hanem egy pedofil, akit Jackie Earle Haley jól hoz (ő egyébként már az Apró titkokban is molesztálót játszott). Ezt leszámítva azonban a film nem nyújt mást, csak Craven megoldásainak enervált felmondását. Egy ambícióktól mentes, atmoszféra nélküli ijesztésmaratont, amelyen nagyon látszik, hogy csak amiatt készítettek el, hogy még egy kis pénzt kisajtoljanak a brandből.
Mostanában újfent divatosak a kaszabolós horrorfilmek (Boldog halálnapot!, Aki bújt, Halloween), éppen ezért egy újabb reboot/folytatás ötlete is felmerült, ám ezidáig nem jött létre konkrét elképzelés. Mindenesetre ha egyszer valóban új Rémálom-film készül, annak az új Halloween jó sorvezetőül szolgálhat, hiszen David Gordon Green alkotása nemcsak hogy kiválóan idézte meg az eredeti, ’78-as klasszikust, de képes volt ügyesen fel is frissíteni azt.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
