Virginia Sol első regényében, A belső vad – Fogság című regényben ugyan van egy bűnügyi szál, de elsősorban párkapcsolatokról szól. A hangsúly tehát elvileg a karaktereken és az ő belső világukon volna, azonban a szerző végig csak a felszínt kapargatja szereplői bemutatásakor.
A könyv párhuzamosan meséli el két pár történetét, akik egy maffia uralta fiktív városban élnek. A cselekmény előrehaladtával pedig fokozatosan kiderül az is, hogy ennek a négy embernek a sorsa többszörösen is összefonódott. Mindegyikük súlyos titkokat cipel, és próbálják úgy élni az életüket, mintha amit ők elkövettek, vagy amit velük tettek, az meg sem történt volna, de persze előbb-utóbb utoléri őket a múlt – különösen akkor, amikor összetalálkoznak. Amikor aztán elkezdenek a csontvázak potyogni a szekrényekből, hirtelen elszabadul a pokol.
A regényben a krimi-vonal eléggé elsikkad, inkább a két párkapcsolat bemutatására fókuszál a szerző.
Olyan embereket ismerhetünk meg, akik nem tudnak megbízni egymásban – méghozzá joggal –, ami állandó konfliktusokhoz vezet. Ráadásul az egyik pár esetében még az is bonyolítja a helyzetet, hogy mindegyiküknek tudathasadásos személyiségzavara van. Egyértelműen az ő viszonyuk alakulása az érdekesebb tehát, ugyanakkor ezt elég nehéz hova tenni. Az éppen csak nagykorú lány és a férfi ugyanis az egyik pillanatban szinte már giccsesen vallanak szerelmet egymásnak, aztán pedig durván a másiknak támadnak – attól függően, hogy éppen melyik énjük irányít, a szelíd vagy a gyilkos hajlamú.
Erről a bizarr kapcsolatról olvasni eleinte még igen érdekes, azután viszont felmerülhet az emberben a kérdés, hogy igazából mit akar ezzel mondani az írónő.
Talán azt, hogy akármilyen beteg lehet az ember lelke, a lényeg, hogy megtalálja azt, aki ugyanilyen, és akkor nincs baj? Nagyon úgy tűnik, mintha ez volna az üzenet. „Kicsilány, ki mondja meg, mi normális, és mi nem az?” – legyint a férfi, amikor a lány felveti, hogy talán volna mit szégyellniük az erőszakos vágyaikon, amelyeket csak nagy erőfeszítések árán tudnak elnyomni. A könyv a kérdést ezzel látszólag elintézettnek tekinti, ami minimum zavarba ejtő.
Az sem volt feltétlenül szerencsés választás a szerző részéről, hogy ezt a sztorit egy lirizáló stílusban írta meg. A romantikusnak nem igazán nevezhető tartalomhoz ugyanis nem feltétlenül illenek a különféle hasonlatokkal tarkított leírások.
Ugyanakkor kifejezetten jót tesz a szövegnek az, hogy az írónő nem esik túlzásba az információk adagolásával.
Az egyes karakterek háttértörténetével kapcsolatban nem kapunk túl sok magyarázatot – ahelyett, hogy mindent a szánkba rágna, mindössze felvillant néhány momentumot a múltból. Csak pont annyit fed fel a szereplők személyes sztorijából, amennyiből nagyjából össze tudjuk rakni, hogy milyen dolgokon mentek keresztül. De nemcsak a karakterek élettörténete nincs részletezve, hanem az sincs kifejtve, hogy végül is hőseinek valamilyen tényleges pszichológiai problémája van, vagy pedig az esetükben a „belső vad” ténylegesen valamilyen bennük lakozó démont jelent. Vannak persze utalások orvosi kezelésekre, amik azt sugallják, hogy betegségről van szó, de a leírások alapján nem lehet teljesen kizárni a másik magyarázatot sem.
Ha nem volna ez a rejtélyesség, akkor igazából egyáltalán nem is lennének érdekesek ezek a figurák, mert nincsenek elég alaposan kidolgozva.
Ahhoz képest, hogy a könyv első kétharmada túlnyomórészt a két párról szól, az igazából nem derül ki, hogy milyen emberek ők, és pontosan mit is akarnak egymástól. Önmagában a megértésükhöz kevés, hogy nagyjából tudjuk, min mentek keresztül a múltban, a jelenbeli cselekedeteik alapján pedig nem lehet igazán összerakni a jellemüket. Mindkét viszony amolyan „se vele, se nélküle” típusú kapcsolat, amelyek többnyire a heves vitákról és a szexről szólnak, más helyzetekben viszont nem nagyon szerepelnek a karakterek, így aztán nem tudunk meg róluk eleget ahhoz, hogy megértsük őket. Például az egyik lány eljár a rászoruló gyerekeknek segíteni, de mivel nem ismerjük eléggé, nem világos, hogy erre mi motiválja. Azért csinálja, mert empátiát érez, vagy mert így elmondhatja, hogy ő azoknak a fiataloknak a megmentője? De az sem egyértelmű, hogy a kettős személyiségű férfi pusztán birtokolni akarja a hozzá hasonlóan problémás lányt, vagy valóban szereti.
Ha egy szövegből nem jön át egyértelműen, hogy mit a szerző mit gondol az általa teremtett figurákról, inkább az olvasóra van bízva az ítéletalkotás, akkor szükség van támpontokra, amelyekre támaszkodva véleményt tudunk formálni a szereplőkről. Sajnos A belső vad ezeket nem adja meg kellő alapossággal, és enélkül nem igazán lehet mit kezdeni a hőseivel, ami egy karakterközpontú regény esetében komoly probléma. A készülő folytatásban ezt a hiányosságot mindenképpen pótolni kellene
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
