László Márk képregényeivel már több ízben is találkozhattunk a hazai képregényes palettán, új füzete pedig egy egészen egyedi történetet tár elénk, ahol a szereplők tettei mondhatni, mellékesek, az érzelmeik viszont annál fontosabbak. Egy kisfiú lelki utazását mutatja be, melynek során a cirkuszok horrorisztikus oldala is megelevenedik. Gyermeki ártatlanság horrorköntösbe bújtatva. Képregénykritika.
Nagyszerű érzés azt látni, hogy a tömeggyártott amerikai képregények mellett személyes hangvételű, hazai darabok is meg tudnak mutatkozni. Idehaza kevesebb a kiemelkedő alkotás, utoljára a The Southern Oracle zenekar által kiadott Hiraethen éreztem, hogy valóban érdemes a hazai alkotók képregényeit is átlapozni. László Márk munkái szintén különleges szerepet töltenek be a hazai képregényes világban, ugyanis horrorba hajló illusztrációi egy szokatlan világot keltenek életre. Dolgozott már korábban a Nyugat+Zombikon Csepella Olivérrel, emellett Punk című kötete is komoly visszhangot keltett a magyar képregényolvasók körében, Kép-novella kategóriában díjra is jelölték. Új kötete pedig egy olyan gyermeklélek-gyilkos darab lett, ami sokak fiatalkorának legrettegettebb helyszínét, a cirkuszt veszi alapul.
A képregény rajzstílusa már első blikkre meglepi az olvasót, ugyanis a fekete-fehér szkeccsek mellett egy érdekes, sötét világba nyerünk betekintést.. A környezet vészjósló, a főhős pedig elüt tőle, ezzel is érzékeltetve azt a mély idegenséget, amit a kisfiú érez az egész cselekmény alatt. Az is merőben szokatlan, hogy a főszereplőről semmit nem tudunk meg: sem a nevét, sem a szüleit nem ismerhetjük meg, egy szót sem szól az eseménysorozat egésze alatt. Lelki traumáival, érzéseivel viszont annál többet foglalkozik a nem egészen negyven oldalas történet. A kisfiú és a szellembohóc abszolút mértékben elfeledteti velünk, hogy mik is a történetmesélés alapkritériumai, és a kötelező közhelyek meglétének pipálgatása helyett valóban arra tudunk koncentrálni, hogy a főszereplő érzéseit, félelmeit és kétségbeesettségét megérthessük. A környezet változása, valamint a történetet mozgató narráció pedig tökéletes az érzelmek átadására. A felnőtt olvasókból is képes lehet kiváltani a nyugtalanság érzését, ugyanis az egész kötet a gyermekkornak azt a fázisát mutatja be, amikor a fiatalkori naivitás helyét átveszi a világ ellenében táplált félelem és bizonytalanság. A félelmek leküzdése, és az új ismeretek iránti vágy miatt a gyermekkor a feltett kérdések körül forog, ám azzal, hogy főszereplőnk meg sem szólal a kötet egésze alatt, egyértelművé válik, hogy elveszett.
A kötet jó alkalmat ad arra, hogy visszaemlékezzünk saját gyermekkori traumáinkra, emellett pedig olyan szimbólumokat vonultat fel, amelyek könnyen megérthetővé teszik a történet mondanivalóját. Happy, a szomorú bohóc – kedvenc előadójának – halála azért is tud olyan mély sebet ejteni a kisfiú érzésein, mert szembesül vele, hogy a bohóc halála a saját gyermeki ártatlanságának a végét is jelenti. Szimbolikai szempontból tehát mindketten az ártatlanság megtestesítői voltak, a bohóc által játszott dallamok is emiatt lettek olyan fontosak a fiúnak.
A művészetekről általában is érdekes konklúziót fogalmaz meg a kötet: ráébreszt minket arra, hogy a zene bizonyos szempontból csak hangok tömkelege, amit a szöveg vagy a melódia szívünkkel való rezonanciája ruház fel valódi értékkel. Emellett a dalokat a hozzá kapcsolódó élmények teszik igazán emlékezetessé. A kisfiú ezért is ragaszkodik minden áron Happy, a szomorú bohóc dalaihoz, és mi is ezért mosolyodunk el, ha múltbéli kedvenc előadónk számát meghalljuk a rádióban. Lehetséges, hogy a kedvencünk a legközönségesebb moll-skálákon rágja végig magát számról számra, de ha ez ki tud belőlünk váltani bármilyen érzelmet, akkor már megérte.
A kisfiú cirkuszhoz fűződő abszurd viszonya, és a grafikák horrorisztikus stílusa egy olyan rémálomba kalauzolt el, amilyet utoljára gyerekkoromban éltem át. Telis-tele van rémisztő, klasszikus horrorokból visszaköszönő tárgyakkal, a halál és az elmúlás témakörét pedig hihetetlenül szemléletesen tárja elénk, alig néhány szóban. A kisfiú és a szellembohóc egy rendkívül érzelmes, keserédes utazás, ami gyermekkori félelmeinket jó eséllyel hozza majd újra felszínre, mégis tanulságos felnőtt fejjel újra átélni fiatalkori kríziseinket. Elsőre nem igazán hittem, hogy egy horrormese ilyen mértékben fog hatást gyakorolni rám, ugyanis a műfaj nem áll túl közel hozzám, de lám, mégis megtörtént.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
