A Vissza a jövőbe-filmek kiegészítésül szolgáló első három képregény magas szintű film-ismeretet vár el olvasóitól, és bár színvonaluk hullámzó, még így is akad egy-két olyan történet Marty McFly életében, ami képes valamit hozzáadni a filmekhez annak is, aki nem rajongója a sorozatnak. Képregénykritika.
Generációm legnagyobb százalékához képest én vagyok az a csávó, aki, mikor szóba kerül a Vissza a jövőbe, és felnőtt férfiak vérre menő vitákat folytatnak róla egy félhományos romkocsma egyik asztala felett, csendben meghúzom magam a sarokban. Előbb ismerném be, hogy nem olvastam a Maus-t, (sajnos még tényleg nem), mint hogy bevalljam: soha nem hoztak különösebben lázba a Vissza a jövőbe-filmek. Természetesen többször láttam mindet, kedvelem is a franchise-t, sőt egy hideg, nyákos-lucskos októberi estén, az ominózus 2015. 10. 21-én forgattam is róla pár éve.
Mégis be kell látni:
kevés olyan trilógia van az emberiség történelmében, amit háromszor is közel ugyanazzal a dramaturgiával adtak el. Talán csak a Star Wars, legújabban pedig a Marvel és a DC filmjeik veszik fel vele a versenyt.
Természetesen ez önmagában egyáltalán nem baj, mivel a Vissza a jövőbe filmek állati szórakoztatóak! A maguk bugyuta időutazás teóriájával is képesek hosszú órákra lekötni a nézőt, és végső soron a szerethető karakterek kalandjait szívesen nézi az ember. Na ez az, amit a képregény nem teljesen képes visszaadni.
A 2015. október 21-én indított, IDW által kiadott sorozatot a hazai Panel Kalandor kiadó vette kezelésbe, hogy egyelőre három felvonásban – azóta elkészült a negyedik, Nehéz idő című kötet is – kuszálja össze a filmek idővonalát. Az eredeti ötlettel Bob Gale állt elő, akihez csatlakoztak később John Barber (Transformers) és Erik Burnham (Ghostbusters) írók. A sorozatot céljuk szerint azért akarták megírni, hogy néhány kérdésre választ adjanak, amit a filmek nem válaszoltak meg.
Vissza a jövőbe I. kötet: Elfeledett regék és alternatív idősíkok
Az első kötet lényegében egy antológia, ahol sok apró storyt olvashatunk a történet legismertebb karaktereiről, mint Doki, Biff vagy Marty. Jó bevezető ez a Vissza a jövőbe világába, de ezek inkább afféle kis mini spin-off történetek.
Vissza a jövőbe II. kötet: Kontinuum kalamajka
A második felvonás vonalvezetését tekintve a legpörgösebb a három megjelent kötet közül, és pont emiatt lesz a legnehezebben fogyaszható. Az események magas fordulatszáma mellett nehéz felfogni, hogy pontosan hol és mikor járunk éppen, ez pedig újfent nem könnyíti meg, ha a filmeket csak felszínesen ismerjük. Pedig a második rész hasonlít a legjobban a filmekhez dramaturgiai szempontból.
Vissza a jövőbe III. kötet: Kicsoda Marty McFly?
A harmadik kiadvány merül a legmélyebbre a karakterek, különösen Marty lelkében, ezt pedig a második kötet után kifejezetten felemelő volt olvasni. Marty – ugyancsak az első film eseményei miatt – eléggé el van bizonytalanodva saját személyiségét illetően, és bár még ez a kötet is elvárja a filmek alapos ismeretét, sokkal érthetőbb és követhetőbb. Igaz, még ebben a storyban is akad egy-két nehezebben felfogható fordulat, mégis ez a legolvasmányosabb felvonása a trilógiának.
A kötetek panel-rendezési stílusa vagy a színek használata ugyan jól vezetik a tekintetet, ez mégis tipikusan az a látvány, amire az ember azt szokta mondani: semmi extra. Persze ez önmagában egyáltalán nem baj, de az időutazós tematika adta lehetőségektől többet várna az ember.
A többé-kevésbé működő, sajnos viszont még így is középszerű történetek végső soron szórakoztatóak, de egyik sem érinti meg igazán az embert. A jól ismert karakterek problémái egy idő után önismétlőnek hatnak, a történetvezetés pedig nagyon hullámzó minőségű végig a három köteten keresztül. Egy idő után mind a történetek, mind a karakterek eljutnak egy olyan holtpontra, ahol – és ezt nagyon fájdalmas leírni – egyszerűen nem érdekli többé az embert, hogy mi lesz velük. Annyiféle történet, mellék- és főszál keveredik, nem beszélve az utaláshalmoktól, hogy ezek inkább csak nehezítik az olvasást, mintsem jobban berántanák az embert a filmek világába. Pedig néha egészen erősnek ígérkező történetekbe is bele lehet ütközni, amik így vagy úgy megállnak a saját lábukon ugyan, a három kötet viszont – ne tévesszen meg senkit, ezek egymástól független kaléandok – mégsem ad ki egy egyéséges, megbízható színvonalat.
A magas nosztalgiafaktor szüksége miatt engem sajnos eleve kevéssé rántottak be a füzetek, mégis volt néhány olyan szál, amikor és olyan karakter, akin jól szórakoztam. A Vissza a jövőbe-füzetek tehát elsősorban azoknak a rajongóknak szólnak, akik ennyi év után még mindig nem unják Doki és Marty furcsa, néha paradoxonoktól hemzsegő kalandjait, akiknek minden egyes idővonal, story-leágazás, és mellékszereplő története a fejében van, mivel követni – különösen a második kötet eseményeit – néha embertpróbáló feladata.
Nehéz lenne mind a három kötetre érvényes kinyilatkoztatást tenni, egy biztos: aki nem rajong a filmszériáért, annak a számára nem lesz különösebben nagy élmény a képregényeket fogyasztani. Mindenki más számára viszont kötelező kiegészítő a film univerzumához.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
