Megérkezett a tél, és vele együtt a Mások is. A 82 perces játékidőben a zombik csak folynak, hömpölyögnek Deres falain keresztül, a halálborozás résztvevői pedig nem győzik őket kaszabolni. Kiderül, örök érvényű szabály-e, hogy Westeroson mindig csak a jók buknak el, és az is, igazak-e az Éjkirályt övező legendák. Spoileres kibeszélő.
Az előző epizódot Szaniszló Róbert kolléga „egy emocionális tornagyakorlat”-ként jellemezte, és ezt a gondolatot folytatva elmondható, a The Long Night egy igazi érzelmi hullámvasút. Bár hozzá kell tenni, a biztonságos fajtából. A Trónok harca elérkezett végre oda, amire 7 évadon keresztül vártunk: a Falon túlra, Westerosra értek a rettegett holtak. A munkát nem is bízták akárkire, hanem Miguel Sapochnik rendezőre, akinek két eposzi csataepizódot, a Rideghont (5 x 8) és a Fattyak csatáját (6 x 9) köszönhetjük.
Egy deresi mustrával és Melisandre váratlan felbukkanásával még húzták a nézők idegeit, majd a sötétből szép lassan kibontakoztak a hatásos jelenetek. A rohamra induló dothrakik, majd a Vörös asszony varázsával meggyújtott lángoló szablyák lassú kihunyása, a holtak rohamát felfogó Makulátlanok – mind olyan jelenetek, amelyek elég hatásosan felvezetik a tévétörténelem leggrandiózusabbjaként beharangozott ütközetét. Ez végül az eddigi Trónok harca epizódokhoz hasonló körbekapcsolással valósul meg: csak bizonyos történéseit látjuk a csatának, teljes csatateret bemutató nagytotálokból igen keveset. Viszont a Deresben zajló háborúnak pont ez a közelsége az, ami átélhetővé teszi. Nincs könnyű dolga senkinek se, a holtak könyörtelenül és válogatás nélkül ugranak rá mindenkire. Brienne-t többször ledöntik lábáról a zombihordák; Szürke Féreg és a Makulátlanok a végsőkig fedezik a többiek menekülését; Dany és Jon kilátástalan repkedése az Éjkirály és a Mások keltette hóviharban – ezek mind olyan momentumok, amikor nem tettem volna fel az ötöslottó nyereményét arra, hogy bárki is túléli.
Viszont amennyire felkészítettek minket nagy halálokra a múlt heti kanadallónál-borozós-éneklős jelenettel, ahhoz képest nagyon kevés hősi halált láttunk. A feljebb említett jelenetek is hiteltelenné válnak, ha folyamatosan azt látjuk, hogy a legszorultabb helyzetből is jól kijön az adott szereplő.
A halál-lottó nyerő hullái végül kevésbé jelentős szereplők lettek.
Végleg búcsút vettünk Jon és Sam Varjú testvérétől, Eddtől; Beric Dondarrion Aryát védve a könyvtár csoszogó holtjaiból felduzzadt hullafolyamtól elhasználta utolsó életét is; Lyanna Mormont karakteréhez hűen távozott: az őt összeroppantó óriás-zombi szemébe még beledöfött egy tőrt; a véghez közel pedig Melisandre, aki teljesítette küldetését a Mások elleni harcban, elporladt.
Két halált azonban érdemes külön tárgyalni: Theonét és Jorah Mormontét. Az elmúlt évadok karakterépítkezése az ő esetükben ebben az epizódban ért be, és nem feltétlen a haláluk miatt. Mindkettejükben közös vonás a kiközösítettség és a bűnbánat, hisz korábban mindegyikük árulást követett el: Theon Ned Stark távollétében átvette a hatalmat Deres felett, és az északiakkal elhitette, kivégeztette Brant és Rickont; Jorah pedig annak reményében, hogy visszafogadják Westerosra súlyos bűne után (rabszolgákkal kereskedett, ami tiltott a kontinensen), folyamatosan jelentett az udvarnak Daenerysről. Tetteiket megbánva, majd bizonyítva szeretteik előtt, megbocsátást nyertek, ám vezeklésük a halálukkal válik teljessé. Theon Bran biztosítására vállalkozik az Éjkirállyal szemben, és a legszorultabb helyzetben is eleget tesz ennek; Jorah pedig a csatamezőn (vér)lovagként védelmezi Danyt, a saját élete árán is.
Áldozatukkal végre maguk előtt is megbocsátást nyertek, hiszen azokért áldozták fel magukat, akiknek korábban ártottak.
A halálozásoknál maradva, a rajongók között a legnagyobb port a főgonosz, az ismeretlen, misztikus és rettegett Éjkirály halála kavarta.
Miután Theont kivégzi a Mások kíséretében érkező király, célba venné Brant, de a semmiből felbukkan Arya, és két tőrváltás után leszúrja a holtak urát – és vele együtt a többi zombit és élőholtat is. Mindenképp meglepő fordulat, hisz az ide vezető események, a mássá változtatott elesett deresiek, a kriptákból előtörő eltemetettek és Theon halála nem adtak sok reménykedésre okot. Másrészt kevés dolog indokolta ezt a megoldást – kivéve Arya braavosi kiképzését az arc nélküli embereknél. Meg természetesen az Azor Ahai próféciát, amelyről az utóbbi epizódok során kevésszer esett szó (meg úgy általában elfeledkeztek a készítők a jóslatokról).
Ismételjük tehát át: a legenda szerint az Azor Ahai nevű hős újjászületik, és sorsa, hogy legyőzze a hosszú nyarat követő hideg télen a sötétséget (persze ha sötétség alatt a Másokat értjük), ami ellen egyszer már felvette a harcot. Melisandre először Stannist hitte a hős reinkarnációjának, majd Jont, de egyes teóriák szerint Dany is lehet Azor Ahai (a prófécia pontos szövege megjelöli a hős születési helyét – só és füst helye –, és azt is, hogy sárkányokat ébreszt fel kőből – ezek mind igazak Danyre). A prófécia feltételei nem igazak Aryára, így felmerül a kérdés, hogy tényleg végzett-e az Éjkirállyal? A következő rész előzetese nem ígéri, hogy foglalkozni fognak még a Másokkal, ami viszont számtalan, még George R.R. Martin által felépített történetszál semmibevétele lenne. Egy kis részem reméli, nem így lesz.
Tartsatok velünk 19:00 órától a Roboraptor Facebook oldalán, mert Westerosból jelentjük című műsorunkban, meghívott vendégeinkkel élőben beszéljük ki még alaposabban az aktuális epizódot!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
