A hazai könyvkiadók kezdik szépen betömni a fantasztikus irodalom magyar nyelvű idővonalán lévő lyukakat. Ilyen kiadások például Shirley Jackson, J. G. Ballard és Robert McCammon regényei, vagy a tavalyi GABO SFF által újra kiadott Asimov-féle Alapítvány-trilógia új fordítása. Ebbe a vonulatba illeszkedik Octavia E. Butler regénye, a Hajnal is, melynek mondanivalója sokkal aktuálisabb ma, mint azt elsőre hinnénk.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Hajnal története a következőképp foglalható össze: a nukleáris háború után a Föld kevéske túlélőjét egy idegen faj, az oankálik kimentették szülőbolygójukról. A testüket mélyaltatásban megőrizve kivárták szépen, amíg elmúlik az atomháború-okozta környezeti ártalom, hogy aztán az emberiség régi-új tagjait visszahelyezhessék eredeti környezetébe. Ezen folyamat egyik emberi csoportvezetőjének szánják a történe főhősét, Lilith-et, akit hamar ki is neveznek az emberek és az oankálik közötti közvetítőnek. Ám minden kozmikus szívességnek ára van, és az emberiség nincs éppen alkupozícióban, ez pedig feszültségekhez vezet.
1987-es megjelenése miatt a regény eléggé magán hordozza a hidegháborús félelmeket, még akkor is, ha már a recsegő-ropogó szovjet rendszer bukásközeli állapotában született. Az atomháború víziója, a xenofóbia, az összeesküvés-elméletek gyártása virágzott a vasfüggöny felépülése és leomlása közötti évtizedekben, ezek pedig mind olyan félelmek, amelyeket Butler felismerhetően interpretált a szövegbe. A fegyverkezési versenybe végül belebukott emberiséget egy teljesen ismeretlen, idegen faj menti meg, ez pedig jogos félelemmel töltheti el az ébredező túlélőket. Hiszen aki gyógyítani képes a rákot, vagy évszázadokra elaltatni egy élőlényt, megtisztítani egy atomszennyezett bolygót, az egyértelműen komoly tényezője lesz a világégés utáni világnak. Vagyis a többlettudással rendelkező másik féltől való félelem továbböröklődik akkor is, ha már nincsenek államok, közigazgatás vagy politikai szövetség.
HIRDETÉS
A történet során bonyolódó emberi játszmák pontosan azt mutatják meg kicsiben, amit a világpolitika nagyban, miközben fontos szociológiai és viselkedéstani konklúziókat vonhatunk le a szereplők mozgatásával megkomponált helyzetekből. Mintha a Hajnal fő története nem is az ember-idegen, hanem az ember és ember közötti viszony vizsgálata volna.
A regény felépítése külön méltatást érdemel, ugyanis gyönyörűen adagolja a szerző mind a cselekményt, mind pedig a szereplőket körülvevő világot. Egy jellegtelen, szürke szobából indít, ahol az ember és az oankáli faj egy-egy képviselője hosszú oldalakon keresztül ismerkedik egymás testével, világnézetével, gondolataival, majd innen nyitja ki fokozatosan a játékteret, és építi fel apránként az idegen űrhajó fedélzetén lévő oankáli-világot.
Mindeközben Butler figyel a csoportdinamikára és az arányokra is. A nemi szerepek felvázolásával és fejtegetésével valószínűleg darázsfészekbe is nyúlt a megjelenés idején, viszont nagyon érdekes mai szemmel nézve, ahogy bő 30 évvel korábban, minthogy világszerte közismert témává vált volna, már a harmadik nemről beszélt. Igaz, hogy nem az emberek esetében.
Elolvasva a Hajnalt csupán néhány hiányosságot érzek vele kapcsolatban, amely miatt maradt bennem egy kevéske elégedetlenség. Míg a fő kérdéseket egész fejezetek cselekményén keresztül vizsgálja, addig a kiegészítő információkkal fukarul bánik, és a főhős Lilith oankáli környezetben töltött idejének egy része rejtve marad előttünk, ahogy az egyéni felkészülés időszaka is. A Földre való visszatérés, a hazatelepítés feltételeivel együtt hosszas tanulási folyamatot igényel, ennek a képzeletbeli szamárlétrának marad ki teljes egészében egy foka, amire csupán szövegszerű visszautalások szintjén emlékeztet minket a szerző. Ez a fajta epizodikusság kissé sietteti a cselekményt, hogy több helyet kapjanak az emberi játszmák, illetve a természet megzabolázására tett erőfeszítések.
Számomra kielégítőbb lett volna az is, ha a fokozatosan megismert oankálik élőhelyének és kultúrájának információdömpingje se fogyott volna el a kötet végére, de Lilith személyiségének átalakulása is érdekes tanulságként szolgál: a kezdetben az oankálik látványától még rosszul lévő, tőlük viszolygó nő hogyan válik társsá az idegenek szzámára. A xenofóbia leküzdése pont az egyik olyan pszichológiai üzenet, amely aktuálisabb ma, mint bármikor az elmúlt 30 év során.
A Hajnal tehát egy fontos és éppen időben pótolt, társadalomelméleti kérdéseket is boncolgató alapmű, melyben a felvetett erkölcsi és morális kérdések sokat segítenek önmagunk megismerésében. Az idegenek jelenléte pedig külső szemlélő által mutatja be, milyenek is vagyunk mi, emberek, ha saját társadalmi szokásaink mini szimulációjában vergődünk.
