Még fut a mozikban a Marvel Kapitány eredettörténetét bemutató, megosztó filmadaptáció, ennek apropóján a Fumax legújabb, szokásosan díszkiadással büszkélkedő képregénye is Carol Danversre fókuszál. A Magasabbra, távolabbra, gyorsabban alcímet viselő kötet nem is érkezhetett volna jobbkor, hiszen pont azoknak nyújt kiváló szórakozást, akik nem voltak elégedettek a mozgóképes feldolgozással.
A keménytáblás, nagy alakú képregény a 2014-es Captain Marvel-sorozat 1-13.-ig terjedő számait szedi csokorba. Szerzője Kelly Sue DeConnick, aki a címszereplő figuráját lobbanékony energiával és cinikus humorral tölti meg, történetét pedig lélegzetelállító zúzásokkal és elgondolkodtató lélektani útkereséssel színesíti.
Carol Danvers Marvel Kapitányként a Föld bolygó egyik legerősebb szuperhőse, a Bosszú Angyalai oszlopos tagja. Ám dacára annak, hogy az emberiség szemében ünnepelt hős, ráadásul még szerelmi kapcsolatba is bonyolódik Tony Stark régi cimborájával, Rhodey-val, a Hadigéppel, szíve mélyén egész máshová vágyik. Kalandvágya és nyughatatlan küldetéstudata a világűrbe, ismeretlen bolygók földjére szólítja. Kevés gondolkodás után válaszol is a hívásra, miután a Föld légterébe érkezik egy sebesült idegen lényt szállító űrkabin. Carol felkerekedik, hogy biztonságos helyre juttassa a kómában fekvő földönkívülit, ám alig hagyja el szülőbolygóját, máris vérszomjas űrkalózokba és A Galaxis Őrzőibe ütközik. És ez még csupán a kezdet.
Elragadó áriákkal dolgozó űroperával van dolgunk, amelynek cselekménye az elmúlt időszak képregény-megjelenéseinek egyik legügyesebb akciókomédiájává növi ki magát közel 300 oldalon.
A kötet első oldalain maga Vasember határozza meg kiválóan a sztori célközönségét, amikor egy Marvel Kapitányhoz intézett szellemes válaszában közli, hogy szereti a Star Wars-t és a jobbegyenest. És ez a képregény valóban bővelkedik a megbabonázó csillagközi kalandokban, na meg a nagy pofonokban. Monumentális távlatokba merészkedő, ám rendkívül laza elbeszélésmódjával üdítően mutatja meg, hogy mi rejtőzik a Marvel Kapitány filmadaptációjának ötletes, de igencsak fásult és vontatott történetén túl.
Kelly Sue DeConnick kreativitástól duzzadó fejezetekkel ajándékozza meg Marvel Kapitány életét. Szabadjára engedi fantáziáját, így a felvonultatott szereplők, helyszínek és kalandok terén egyaránt változatossá teszi művét. Carol szembesül a politika korrupt és aljas oldalával, amikor egy űrjárványtól szenvedő, szülőbolygójáról menekülni kényszerülő faj segítségére siet, komikus konfliktusba keveredik A Galaxis Őrzőit képviselő Mordállyal, részt vesz egy távoli világ esküvői ceremóniáján, ahol csak szavalva szabad megszólalni, és még teljesen átlagosnak tűnő cicája, Chewie megdöbbentő eredetére is fényt derít. Színes és széles skálát alkotó szeletekből áll össze a torta, amelyre habot a karácsonyi hangulatot árasztó kaland és a főhős segítségére siető Mikulás szolgáltatja.
Carol azonban nem csak izgalmas és vicces kihívásokkal kerül szembe, hanem saját személyiségével is.
Ennek a képregénynek nem célja az, hogy óriási bölcsességeket mondjon ki a világról vagy az emberiségről, ám szerencsére a teljesen eszetlen hozzáállást is visszautasítja. Ha csak leheletvékonyan is, de oldalról oldalra megjelenik a Kapitány hősi felelősségtudata és az ártatlanok megmentése iránt érzett vágya, és habár félelmét poénkodással leplezi, belső monológjai rávilágítanak arra, hogy halálosan retteg a kudarctól. Minden szarkasztikus beszólásra jut egy vízválasztó döntés, az összes kőkemény balhorog magával hoz valamilyen elkerülhetetlen következményt, és nincs akkora siker, amely meggátolhatná a szeretett személyek halálát sugalló rémálmok szűnni nem akaró rohamát. DeConnick azért remek szerző, mert a darabokra hulló űrhajók és a gyilkos szörnyek tömegében sem feledkezik meg arról, hogy mi teszi a hőst: hogy rácáfoljon a bukását leső belső démonokra, amelyeknek semmiképp nem adja meg magát, életek ezreit megmentve így.
A lélektani dilemmákat azonban hatásosan oldja a szivárvány minden színében pompázó vizuális világ.
Az illusztrációk nagy részét David López készítette, és biztosra ment: a popkultúrába tökéletesen illeszkedő, nem elrugaszkodott vagy újító, ám profi és részletes rajzokkal tolmácsolta Marvel Kapitány viszontagságait. Képei rajzfilmszerűek, de nem az érett olvasó szemének kellemetlen, komolytalan értelemben. Sokkalta inkább emlékeztetnek a Disney klasszikus rajzfilmjeinek kisugárzására, kiváltképp Lee Loughridge élénk, gyönyörű színeivel feltuningolva. López látványos paneljei mellett néhány epizód erejéig Marcio Takara rajzstílusát is megszemlélhetjük. Ezek az illusztrációk López rajzaihoz képest kevésbé dinamikusak, ceruzavonásai nem annyira gördülékenyek, a karakterek megformálása valamivel szögletesebb, ám legalább ugyanolyan részletes.
A kiadvány egésze pedig nemcsak részletes, hanem nagyívű is. Hosszú, sokszínű utat jár be, ám a kozmikus száguldás közepette sem hagyja el az emberi tényezőt. A Marvel Kapitány azoknak szól, akik nem elégszenek meg a földhözragadt történetekkel. Azoknak, akik magasabbra vágynak, mint a csillagok, távolabbra céloznak, mint ameddig a legfejlettebb teleszkóp ellát, és gyorsabban akarnak haladni még a fénysebességnél is.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
