Valóságot szimuláló gépek, amelyek belőlünk táplálkoznak, lélegzetelállító lassítások, menő bőrkabátok, és az a bizonyos piros kapszula, amely után minden megváltozik. 20 éves a Mátrix, amely filozófiájával és elképesztő látványvilágával örökre bevéste magát a popkultúrába.
A filmesek már a ’70-es (Feltámad a vadnyugat) és ’80-as években (Terminátor – A halálosztó) is riogattak a mesterséges intelligenciával, ám azok a víziók a technikai fejlettség szintje miatt még némileg megmosolyogtatónak és távolinak tűntek. Ám a ’90-es években azelőtt soha nem látott mértékben fejlődött a technológia, létrejött az internet és egyre okosabb robotokat hoztunk létre. A M.I. rémuralma hirtelen már nem is tűnt olyan elképzelhetetlennek. Ráadásul a robotok nem nyílt háborúban győzik le az emberiséget: tudatunkat virtuális terekbe zárják. Ha körbenézel ma a villamoson, ahol mindenki a telefonját nyomkodja, rájössz, hogy Morpheusnak igaza volt: valóban a Mátrix rabjai vagyunk.
A Mátrix – és az ugyanabban az évben megjelenő társai, az eXistenZ és a 13. emelet – az internet- és VR-korszak hajnalán kiválóan mutattak rá, mivel fog járni, ha egyre jobban eluralkodnak rajtunk a számítógépek által generált valóságok. Ám a Wachowski fivérek nővérek filmje egy olyan problémára is felhívta a figyelmet, ami már régóta hatalmas. Ahogy a Mátrixban élő emberek, úgy mi sem látjuk az igazi valóságot. Mi mindannyian Mr. Andersonok vagyunk. Napestig dolgozunk az irodában, vásárolunk, befizetjük az adót, és lehajtott fejjel engedelmeskedünk a hatalomnak, ám az életnek ennél jóval másabbnak, többnek kéne lennie.
„Szabadítsd fel a tudatod!”- mondja Morpheus. A Mátrix önmagunk újrakalibrálására és környezetünk megvizsgálására buzdít. Ismerjük fel, mi a baj a világgal! És ha ez megtörtént, megpróbálhatunk változtatni a dolgokon. Neo, miután kívülről látta azt a hamis világot, amelyben sokáig élt, visszatérve oda felülírja annak szabályait, toronyházakról toronyházakra ugrál, és elhajol a pisztolygolyók elől. Azért képes rá, mert hisz benne, hogy sikerül. Hit által minden lehetséges, vallja a film. Mindezekből is látszik, hogy a modern történet mögött jó pár vallási és filozófiai gondolat található, a kereszténység feltámadás tana, a buddhizmus (az igazságot ismerő, öntudatra ébredt emberekkel), de az antik mitológia is képviselteti magát: gondoljunk csak Morpheusra, aki az ókori görögöknél az álmok istene, itt pedig ő ébreszti fel az álmukból az embereket.
A Mátrix azonban nemcsak az agyat dolgoztatja meg, hanem a szemet is, mivel egy remek látványfilmről beszélünk (igen, húsz éve még ilyen látványfilmek jártak-keltek Hollywoodban). A Mátrix birodalmának régi PC-ket idéző, zöldes színvilága és a valóságban működő „emberi keltetőgépek” igencsak naturalisztikus ábrázolása belénk égett, de a legnagyobb hatást alighanem a remek, a keleti harcművészeti filmekből jócskán merítő akciójelenetek gyakorolták ránk. A csörték ugyan a kontinuitási hibáikról is híresek, de ezek menet közben egyáltalán nem szúrnak szemet, hiszen a bunyóktól leesik az állunk. A küzdelmek – hála a kiváló koreográfiának és az ügyes operatőri munkának – részletgazdagok, kreatívak és valóban látványosak, jól kivehetők. Ó, és azok a vagány, mindig jó időben használt lassítások! Persze nem a Mátrix találta fel a bullet time-ot, de köztudatba emelése és első csúcsra járatása itt történt meg.
A színészeknek is óriási szerepe volt a film sikerében. Laurence Fishburne-nek a bőrkabát mellett a bölcs mentor szerepe is jól áll, Carrie-Anne Moss-szal mi is szívesen elmentünk volna bulizni, Keanu Reeves pedig – akinek nem ez az egyetlen akcióeposza, hiszen ott van a John Wick is – zseniális a kiválasztott szerepében, eszköztelen játékával és egyedi kisugárzásával képes elhitetni a nézővel, hogy mindenki felett áll. A legnagyobb megfejtés azonban az antagonista szerepében tetszelgő Hugo Weaving: ha egyszer tényleg az életünkre tör egy program és kedve támad emberi formát ölteni, simán el tudom képzelni, hogy egy hasonlóan rémisztő alak képét venné magára.
A Mátrix az elmúlt két évtized talán legnagyobb hatású hollywoodi filmje. Végeláthatatlan vitát robbantott ki a „lehetséges, hogy mi is egy mesterségesen kreált világban élünk?” kérdéskör mentén, összeesküvés-elméletek melegágyaként szolgált, a „hiba a mátrixban” kifejezést pedig a mai napig használjuk, ha valami zavart érzünk a környezetünkben. A karakterek menő napszemüvegei, bőrkabátjai és kipattintható telefonjai mellett sem lehet elmenni, mindenki ilyen cuccokat akart, és még most is tonnaszámra árulják őket az eBayen. Wachowskiék alkotása a filmvilágra is óriási hatást fejtett ki: a valóság és a fikció kapcsolatával Christopher Nolan is eljátszott az Eredetben, a film akciójeleneteinek látványos lassításaira pedig Zack Snyder (300, Watchmen) egy komplett karriert épített.
A Mátrix különleges mű, hiszen jóval több gondolatiságot tartalmaz, mint egy átlagos nyugati film, miközben a látvány terén is hihetetlenül odateszi magát. Nagy kár, hogy a folytatásokban az ügyes bölcselkedést szerencsesüti-üzenetekre cserélték, és bár az akciók terén kaptunk még pár ütős momentumot, a trilógia végére kiveszett belőlük a fantázia. A Wachowski-tesókról később végképp bebizonyosodott, hogy egyfilmes rendezők: se a Felhőatlasz, se a Jupiter felemelkedése nem vált maradandóvá. A Mátrix azonban örök, az okos és szórakoztató blockbuster iskolapéldája. Az ilyesfajta filmekből mostanában is sokkal több kéne.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
