Tom Sweterlitsch második regényében, a Letűnt világok című sci-fiben a főhős az időutazás segítségével próbál megoldani egy bűntényt a vészesen közelgő és egyre inkább elkerülhetetlennek tűnő világvége árnyékában.
Shannon Moss az amerikai haditengerészet bűnüldöző hivatalának különleges ügynöke. Emellett egy olyan titkos program résztvevője, amelynek keretében speciálisan kiképzett személyek távoli világokra és lehetséges jövőkbe látogatnak el. Az elsődleges cél a Terminusnak nevezett apokaliptikus eseménysor megakadályozása, amely minden egyes alternatív jövőben egyre korábban következik be. Shannon a történet elején egy titokzatos családgyilkosság ügyében kezd el nyomozni, amelyről idővel kiderül, a megoldása lehet az emberiség megmentésének kulcsa is.
A regény érdekessége tehát az, hogy nem egyszerűen a sci-fi és krimi műfajokat keveri, hanem az időutazós és a pre-apokaliptikus sztorik elemeit is.
Ennek az eredménye pedig egy eléggé eklektikus olvasmány: az ember nem azt érzi, hogy egy tudományos-fantasztikus krimit olvas, amely két különböző sci-fi témával is foglalkozik, hanem hogy egymástól különböző műfajú és témájú részek követik egymást a könyvben, amelyek csak lazán kapcsolódnak egymáshoz. Többnyire a lassan haladó nyomozás van előtérben, és csak időnként szakítja meg ennek részletezését a szerző az időutazásról szóló leírásokkal vagy a világvége előre vetítésével. Ez egy különös és egyedi hangulatot kölcsönöz a műnek – ugyanakkor aki egy vérbeli időutazós sci-fire számít, az kicsit csalódni fog.
A műfajkeverés mellett a Letűnt világok másik legfontosabb jellemzője a történet személyes jellege.
Az eseményeket a hősnő szemszögéből követjük nyomon, aki számára ráadásul a gyilkossági nyomozásnak, a világvégének és az időutazásoknak is akad személyes vonatkozása. Míg a nyomozást azért tekinti szívügyének Shannon, mert az egyik áldozat egy hozzá közel álló személyre emlékezteti, addig a világvégét azért, mert maga is megtapasztalja, az időutazásai során pedig többnyire az emberi kapcsolatai építgetésével szerez információkat, ez pedig személyére is nagy hatással van. Rajta kívül nem is ismerünk meg igazán senkit, de mivel a történet egy szubjektív nézőpontból íródott, ezért tökéletesen elegendő annyit megtudnunk a többi karakterről, amit Shannon gondol róluk. A főszereplő jellemét ugyanakkor kicsit lehetett volna árnyalni, hogy ne egy idealizált hősnő legyen, hanem egy emberibb és érdekesebb figura.
Azonban még a hősnő egydimenzióssága sem igazán zavaró.
A könyvnek inkább az a problémája, hogy nem fejti ki világosan időutazás koncepcióját, valamint a vége is kissé elkapkodottnak érződik.
Az időutazással kapcsolatban két alapvető elképzelést lehet megkülönböztetni, jellemzően ezek egyike szokott megjelenni a sci-fi sztorikban: az egyik koncepció szerint az időutazók alternatív idősíkok között utaznak, azaz a különböző jövők párhuzamosan léteznek; ezzel szemben vannak, akik úgy képzelik, hogy csak egyetlen idővonal létezik, amely megváltozik, ha egy ponton beavatkozik valaki a történelembe. A két verzió egyértelműen kizárja egymást, azonban a Letűnt világokat olvasva nem lehet eldönteni, hogy Sweterlitsch pontosan melyik álláspontot is képviseli. Az elején az időben való előreugrás működésének leírásakor azt sugallja, hogy csak egy idővonal van, ugyanis kifejezetten arról ír, hogy egy lehetséges jövő nem következik be, ha a jelenben bizonyos dolgokat megváltoztatunk – ellenben később minden magyarázat nélkül áttér az alternatív idősíkok koncepciójára. Vagyis nem teljesen világos, hogy ő pontosan hogyan is képzeli el az időutazást.
Az idővonalak működésének megértése részben azért is nehéz, mert a könyv vége felé a szerző nagyon felgyorsítja a történetmesélés tempóját, és felhagy a részletesebb leírásokkal, ami miatt kissé kapkodóvá és nehezebben követhetővé válik a szöveg.
Ebben az elkapkodott befejezésben ráadásul nemcsak a magyarázatok nem teljesen világosak, hanem a hősnő és a főgonosz várva várt találkozásának jelenete is teljesen elsikkad.
Pedig a gyilkosságok mögött álló személy egy szinte már emberfeletti, mitologikus gonoszként van felvezetve, és éppen ezért az olvasó arra számít, hogy amikor Shannon végre szemtől szembe kerül vele, az egy különleges pillanat lesz. A katartikus pillanat viszont elmarad.
Szerencsére a könyv vége tartogat néhány fordulatot, úgyhogy nem mondható, hogy ne tudná egészen az utolsó oldalakig fenntartani az érdeklődést és a feszültséget az író. A Letűnt világok végig megmarad egy izgalmas kriminek, amelyet apokaliptikus képek és némi időutazás fűszereznek – csak a lezárása nem sikerült ehhez a nagyívű sztorihoz méltóan erősre.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
