Jessica Jones a Marvel Univerzum szennyesebb zugait tárja elénk

Az első Alias kötet csupán az 1. és a 9. füzet közötti történéseket foglalja magában, de önálló egészként is olvasható. A Marvel’s Jessica Jones és a képregény alapfelállása hasonló, azonban az utóbbi máshonnan indul. A jelenleg nyomozóként tevékenykedő Jessica Jones, egykor szuperhősként, a Bosszú Angyalai oldalán küzdött az igazságért és védelmezte az ártatlanokat. Ez a világ azonban nem az övé volt, rövid időn belül elhagyta a csapatot. New Yorkba ment, ahol létrehozta egyszemélyes magánnyomozó irodáját, az Aliast, ami kiemelten szuperhumán ügyekre specializálódott. A sorozat első kötetében egy zavarodott nő érkezik azzal a kéréssel, hogy keresse meg elveszett testvérét. A nyomozás során Jessica hamar egy, Amerika Kapitányt és az Egyesült Államok elnökét is érintő összeesküvés közepén találja magát. Emellett ráadásul Rick Jones ügyét is meg kell oldania, akit eltűnt felesége kerestet mindenhol.

Első ránézésre Brian Michael Bendis képregénye leginkább témáiban különbözik az olyan szuperhős képregényétől, ahol a jó és rossz küzdelme áll középpontban. Megjelenik az alkoholizmus, a szex, a függőség, az anyagi gondok, a társadalmi különbségek és az emberi aljasság különböző formái. Viszont ezek a történetelemek sem újak a Marvel világában, elég csak a 80-as években indított Epic Comicsra gondolni, ahol Jessicáéhoz hasonló, felnőtteknek szánt történetek jelentek meg. Bendis és Gaydos azonban nem csak erőszakosabb képekkel és komolyabb cselekménnyel akarták a felnőtt közönséget szórakoztatni.

A képregény két dolgot ígér: film noirokat idéző hangulatot és Jessica Jones karakterének teljes bemutatását.

A bűn-filmekkel közvetlenül Michael Gaydos rajzain találkozunk először az Aliasban. Stílusában a Bendis-féle Fenegyerek-képregényeket idézi, de alakjaiban annál is durvább és nyersebb, csak elvétve akad egy-egy szép vagy nyugodt arc – már ezzel kap az Alias egy zavaró és nyomasztó atmoszférát, felkészítve az olvasót egy komorabb világra. A szereplők mellett a bűnügyi filmek tipikus képei köszönnek vissza: a sötét sarokban megbúvó rendőrfőnök, az éjszakába lassan elhaladó magányos hős és a bárok félhomályában merengő nyomozó. Fontos szerep jut a színeknek is. Az Aliasban főleg a barnás és vöröses árnyalatok dominálnak, de a film noirokhoz hasonlóan kiemelt szerep jut a fényes és sötét helyen maradt tárgyak és személyek közötti kontrasztnak – ezt néhol a kifejezetten világos képek és szabadban játszódó jelenetek ellensúlyozzák. A külsőségeken túl a műfaj tartalmi kellékeit is kölcsön veszi. A sztorik középpontjában mindig egy-egy bűneset áll, melyeket a magányos és számos problémával küzdő nyomozó (itt Jessica Jones) derít fel.

Viszont ennél sokkal látványosabb az, hogy ezekkel az elemekkel hogyan mocskolják be Bendisék a Marvel szuperhős-társadalmát.

Az Alias világában élő hősök különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül folynak bele politikai kampányokba (vagy épp őket használják fel ilyen célokra), visszaélnek a civilek bizalmával, és nem feltétlen látnak szívesen mindenkit társaik közül sem. Ugyanez emberi oldalról is elmondható: többen is kihasználják a szuperhősök jóhiszeműségét vagy csak egyszerűen egy-egy különleges képességű sikerét próbálják kisajátítani. Bendis és Gaydos az említett noiros tulajdonságokkal bontják le a korábbi szuperhős képregényekre jellemző védőburkot, és megmutatják, ezek a karakterek sem pusztán jók vagy rosszak, és  általuk a világ sem biztonságos, nem minden esetben tetszelegnek a megmentő szerepében.

Ebből a mocsokból jócskán átszivárog Jessica életébe is. Ott van mindjárt az első kötetet végigkísérő konfliktus, az Avengers és magánnyomozó közti viszony. A történet szerint egykor Jessica is a Bosszú Angyalaival küzdött az igazságért, azonban mindig is éreztették vele, hogy nem olyan jó, és mióta szögre akasztotta a szuperhőst jelmezt a csapattal való kommunikáció is megszűnt (kivéve Carol Danverst, azaz Mrs. Marvelt).Ez az esemény ráerősít bizonytalansága, ami fokozatosan saját akadályoztatójává válik.

Sajnos azért nagyon mély dilemmák nem kerülnek felszínre (de megvan erre a potenciál a történetben), viszont Jessica olyan emberi problémáit, mint a napi betevő keserves megkeresése, a folytonos boldogtalanság és egy-egy idegesítő ember iránt érzett ellenszenv, teljesen átélhetőek. Belső frusztrációinak, hirtelen jött haragjának vagy a legdurvább káromkodások közül válogatva ad hangot (ez nem idegen a képregénytől, első mondata is egy „Bassza meg!”), vagy a film noirokok eszköztárából jól ismert belső monológokon keresztül. Maga Jessica főleg az utóbbiakon keresztül kerül még közelebb hozzánk. Az odamondogatós, kemény nő alatt egy folyamatosan kétkedő, túlgondolásra és bizonytalanságra hajlamos ember rejtőzik. Ezekből áll össze a képregény végére Jessica karaktere, az a szókimondó és lobbanékony nő, akit a Netflix sorozatából jól ismerünk. Viszont a kettőt szembe állítva az Alias-beli összeszedettnek és kevésbé megtörtnek tűnik.

A hasonló alternatív vagy negatív hangvételű Marvel képregények mellett az Alias kevésbé sokkol, de megjelenése után több mint tíz évvel is bőven kitűnik. Egyedi, film noir-hű atmoszférája a Marvel kevésbé szép arcát idézi meg, egy kívülről morcosnak és zárkózottnak tűnő, de belül a mienkhez hasonló démonokkal küzdő nő főszereplésével.