Bár vannak, akik szeretik a 2010-es Ragadozókat, azért nem lehet azt mondani, hogy osztatlan sikert aratott volna. Persze sok tekintetben meg is érdemli a kritikát Antal Nimród filmje, ugyanakkor a Predator-franchise részeként tökéletesen betölti funkcióját. Miután pedig a hibáit már sokan sok helyen leírták, ez a cikk arról fog szólni, hogy miért méltó folytatása ez az 1987-es első résznek.
Természetesen messze nem tökéletes film a Ragadozók. Egyrészt túl sok szereplője van, amivel láthatóan nem tud mit kezdeni – ami igazából azért sajnálatos, mert összeszedtek egy remek színészgárdát, és közel sem használták ki a tehetségüket. Emellett a forgatókönyvébe is bele lehet kötni több ponton. Hogy csak a legnyilvánvalóbbakat említsük: az eleje borzasztóan elnagyolt, a szereplők gyakorlatilag minden vita és gyanakvás nélkül összeállnak egy csapattá és elfogadják Brody karakterét vezetőnek; a Laurence Fishburne alakította Noland azért menti meg a főhősöket, hogy aztán maga végezhessen velük, aminek semmi értelme; a Walton Goggins megformálta elítélt pedig végig fegyvert követel magának, de amikor végre lehetősége volna hozzájutni, megelégszik egy védőmellénnyel. Nyilvánvaló hibái ellenére azonban a Ragadozók mint akciófilm jól működik, folytatásként pedig sokkal többet tesz le az asztalra, mint a többi, 1987 után készült Predator-mozifilmek bármelyike.
Alapvetően egy hommage-típusú folytatásról van szó – emiatt kárhoztatta sok rajongó annak idején a filmet. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a Ragadozók mikor készült: 2010-ben a sorozat előző darabja, a Ragadozó 2. már kereken húszéves volt, ugyanakkor alig pár év telt el a franchise renoméját megtépázó Alien vs. Predator-filmek megjelenése óta. Ebből a szempontból érthető, hogy Antal Nimród és Robert Rodriguez inkább a kultfilmnek számító első részhez nyúltak vissza, és megpróbálták annak a hangulatát és stílusát visszaadni.
Ugyanakkor az eredeti film elemeit kreatívan használják fel, és mindegyiknek valamilyen új értelmet adnak.
Például a helyszín itt is egy dzsungel, csakhogy ennek az a funkciója, hogy a főhősök (és a nézők) ne tudják már az első pillanattól kezdve, hogy egy idegen bolygón járnak: az ismerős terep miatt sokáig azt lehet hinni, hogy a Földön vagyunk, és csak később fedezik fel az igazságot Royce-ék. Hasonlóképpen megvezetnek minket abban a jelenetben is, amelyben a főszereplők egy sor olyan csapdába futnak bele, amilyeneket annak idején Dutch is felállított: az a rész ugyanis egy csavarral végződik, nem úgy, ahogyan gondolnánk. Adrien Brody hiába alakít Schwarzeneggerhez hasonlóan egy kommandóst, ő maga egészen más típusú hőst képvisel, és Royce karakterét úgy írták meg, hogy egyáltalán ne emlékeztessen Dutchra. Maga csapat sem éppen hősies katonákból, hanem elég kétes elemekből áll, emiatt pedig egészen végig ott lóg a levegőben annak a lehetősége, hogy egymás ellen fordulnak – ami végül meg is történik, de egy egészen váratlan módon. Az pedig, ahogyan Hanzo feltartóztatja az embereket üldöző Predatort, ugyan ismerős az első részből, de attól a filmtől eltérően itt végignézzük a férfi és a yautja párbaját – ami ráadásul egy nagyon hatásos jelenet!
De azért túlzás azt állítani, hogy a Ragadozók pusztán az első rész előtti tisztelgésről szól: jó folytatásként a korábbi részekre épít, és egyúttal hozzá is ad a franchise-hoz, megágyazva az esetleges jövőbeli filmeknek.
A film főszereplői ismerik az első film történéseit, ugyanis egyikük olvasta a jelentést, amely Dutchék katasztrófába torkolló küldetéséről számolt be. Így aztán azzal is tisztában vannak, hogy Dutch hogyan volt képes kicselezni a Predatort – és ezt a tudást Royce aztán fel is használja a filmben, amikor sárral keni be magát. Emiatt pedig a néző azt érezheti, hogy egy valódi folytatást néz, és nem csak egy olyan filmet, amely ugyanabban a fiktív univerzumban játszódik, amiben a Schwarzenegger-féle Ragadozó. Közben pedig ez az univerzum tágul is, hiszen új dolgokat is megtudunk a yautjákról. Kiderül például, hogy nemcsak fegyvereket használnak, de „vadászkutyákat” is, illetve hogy több alfajuk is van, amelyek kinézetükben és szokásaikban is különböznek, és harcban állnak egymással. Az szintén fontos új információ, hogy a Ragadozók folyamatosan fejlesztik a technológiájukat, hogy tökéletesítsék a vadásztudásukat. Ez mind csupa olyan érdekes újdonság, amelyek egyúttal lehetséges csapásirányokat jelöltek ki a franchise számára. Most már azt is tudjuk, hogy Shane Black éppen az Antal Nimród filmjében felmerülő témákat járja körül a sorozat legújabb részében: a különböző yautja-alfajok közötti ellentéteket és a Predatorok fejlődésre való hajlandóságát.
Végül, de nem utolsó sorban azért jó folytatás a Ragadozók, mert képes új perspektívából mutatni a Predatorokat.
Míg az előző részekben a yautják szörnyekként, földönkívüli fenyegetésként jelennek meg, addig ez a film éppen az emberek és a Predatorok közötti párhuzamokra teszi a hangsúlyt. Már maga a cím is kétértelmű, egyszerre utal a főszereplőkre és üldözőikre – hiszen az elrabolt emberek, a főhősök mind gyilkosok, vadászok a saját bolygójukon. Egy jelenetben ki is mondja a csapat egyik tagja, hogy ő is használta azt a módszert, amellyel a Ragadozó lépre akarta csalni az embereket. Ez egy kifejezetten érdekes értelmezése a Predatorok és emberek viszonyának, ami által a Ragadozók – a sorozat korábbi részeitől eltérően – több tud lenni, mint egy egyszerű szörnyfilm. A jövőbeli Predator-filmek készítői jól tennék, hogyha arra építenének, amit Antal ezzel a filmmel megalapozott.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
