A Toto űrhajó igaz és hiteles krónikája – 7. epizód: Genocídium

29. nap – 8. nap PH (poszt-hibernácíó)

– Én mondom, nem is annyira primitívek ezek az atlantisziak.

Azt hittük, botokkal, meg parittyákkal hadonászó lényeket találunk ezen a bolygón, ehhez képest páncélos gyíkemberek akkora sugárvetőkkel rohannak utánam, mint amekkora a combom. Márpedig az nem kicsi. Csak az átmérője 72 centi. Ráadásul alig van benne zsírszövet. Ez most kifejezetten jól jön futás közben. A hülye legénység persze csak azt látja, hogy én vagyok a benga gyúrósgyerek. Most milyen jól jön ez menekülés közben?! Kifejezetten gyűlölöm őket az előítéleteik miatt. Vajon ők próbáltak már testet építeni nullgravitációban? Nem véletlen, hogy tömöm magamba a fehérjeszeleteket azóta, hogy leszálltunk, a hibernáció alatt jól összecsoffadtam. A crioban ugyanis az alacsony testhőmérséklet, a lelassult anyagcsere mellett erodálódik a test, a gondosan, nagy odafigyeléssel kialakított izomkötegek pedig veszítenek vastagságukból. Még szerencse, hogy esetemben volt honnan. Azóta is alig bírom visszagyúrni magam. Nem mintha olyan túl sok időm lett volna. De legalább a hajón a regenerálódó macsakapolippók elleni baltás hepaj jó volt szimplakezes botos edzésnek, a mostani futás meg kardiónak.

Merengésemből egy fejem mellett becsapódó lézernyaláb riasztott fel, és azon nyomban mérlegelnem kellett a túlélési esélyeimet. A hónom alatt vernyákoló macskával eleve hátrányban voltam, a mellkasi sérülésem továbbra is sajgott, nemrég a bokámat is bekúrtam, az arcomat meg összehorzsoltam, föld ment a szemembe, amit azóta sem tudtam kipislogni, a Полюс-P-110-S kézi sugárvetőmmel pedig jó, ha még 7-8 lövést le tudok adni. Közben újabb lézernyaláb húzott el mellettem, a gyíkok meg egyre közelebb értek. Irigylem a hosszú izmos lábukat. Létezik olyan plasztikai beavatkozás, aminek segítségével bármilyen humanoid lény fiziológiája reprodukálható, tuti, hogy beszerzek két ilyen surranót. Csak éljem ezt túl.

Mondjuk szarvakat is szeretnék, szerintem tök menőn néznék ki velük.

Közben igyekeztem cikázni a fák között, hogy minél kevesebb felületet biztosítsak támadóimnak, ráadásul 190 centim ide vagy oda, még mindig az én súlypontom volt közelebb a talajhoz, így jobban manővereztem a kék színű bokrok között.

– Vajon mi a szarért kell nekik ez a kurva macska?! – töprengtem egy kisebb tócsát átugorva a hónom alatt Bobekkel, amikor megcsúsztam valami nyálkáson pedig már olyan közel volt a dzsungel széle, ami egyet jelentett azzal, hogy hátrahagyott társaim támogatást nyújthattak volna. Bár jobban belegondolva, a három nő, az ájult kapitány, a dezertőr, a vén buzi pilóta, meg az infantilis első tiszt nem igazán tudott volna támogatni. Lássuk be, ezen a hajón én értek legjobban a harcművészetekhez, a fegyverekhez, meg az ököruszályleves elkészítéséhez. Ez a nagy rakás nyavalyás úgysem tudna segíteni. Segítség, ez az! A nagy sietségben eddig eszembe sem jutott, hogy agytörzsi bioritmus-szabályzómat használjam. Ugyan mindenkinek kötelező futtatni, de én szinte sosem kapcsolom be, mert idegesít. Elvileg nem lehet inaktiválni, de egy Zagrosz rendszeri űrlebújban kaptam néhány adatkulcsot egy vézna hekkertől, és cserébe csak egy edzéstervet kért, meg hogy ne törjem el a másik karját. Höhö. Amúgy lássuk be, kinek jó az, ha minden testi folyamatát naplózza egy chip? Nem akarok statisztikát olvasni a maszturbálási szokásaimról. Pláne nem akarom, hogy ezek aztán harmadik félhez jussanak, akik keresőoptimalizálást elősegítő módon enki prostikat ajánljanak fel a bolygóközösségi médiaprofilom hírfolyamában. Vagy még rosszabb, videóként felkerül valahová, hogy miként nyúlok magamhoz. Jó üzlet volt. Most viszont az életemet menthette volna meg, ha újra működésre tudom bírni.

– Bioritmus szabályzó bekapcs! – próbáltam gondolataimmal elindulásra bírni az eszközt. Semmi reakció, miközben a gyíkok egyre közelebb értek és valami nevetésszerű hangokat hallattak.

– Kapcsolj be te kukkoló fosláda! – gondoltam ingerülten – ha olyat egyáltalán lehet –, ezzel meg is nyílt a menürendszer, hogy végre eszembe jutott az aktiválási jelszó.

• 63 új frissítés érhető el. Telepíti most?
• Dehidratáltság szintje: 56%. Javaslat: fogyasszon folyadékot.
• A legutóbbi végbéltükrözés óta eltelt napok száma: 478. Forduljon orvosához.
• Az alábbi kedvelt sorozata jelentkezett új epizódokkal: Hogyan legyünk a legkevésbé nőiesek?
• Emlékeztető: T-1000 vaníliás fehérjeszelet rendelés esedékes.
• „Simicska is egy geci” nevű felhasználó hozzászólt a fényképedhez: „Szúnyoglábú csicskagyász vagy!”

Ezek mellett kábé 20 másik értesítés fogadott, amit egyáltalán nem volt időszerű elolvasnom.

– Menj anyádba te agyrágóbiszimbaszom! – gondoltam idegesen, amitől eltűnt az összes felugró ablak a HUD-omról. – Vészhelyzeti protokoll kiválasztása, segítségkérés és helyadatok megosztása a teljes partnerlistával, a VÉDŐ aktiválása, helyszínre vezénylése – osztottam ki a parancsokat gyors egymásutánban. Eközben egészen körbevettek a gyíkok, és bár nem értettem mit mondanak, tudtam, hogy mivel húzhatom ki a seggem a bajból.

– Ha közelebb léptek, szétlövöm a cicamicát. Nem tudom, mit akartok tőle, de nem okoz problémát a flintámat feldugni a seggébe, és beleereszteni párat – ordítottam. Mondjuk sosem bántanék egy macskát, ráadásul ha nem anyagi jóléthez lenne szabva a földi cicakvóta, én is tartanék vagy 10-et, nincs a világon aranyosabb, mint egy puha macskatappancs, de ezt nekik nem kell tudniuk. Mondjuk Bobeket is szívesen megtartanám, csak derüljön ki végre, miért volt ez olyan fontos Hárinak, meg a gyíkoknak. Bár gyanítom semmit nem értettek üldözőim abból, amit mondtam, rájöttek, mit akarok tenni, ezzel pedig időt nyertem. Mondjuk láttam az arcukon a döbbenet mellett valami mást is, szerintem az esés közben szétszakadt nadrágomból kilátszó izmos vádlimat csodálták. Még hogy én szúnyoglábú!

Eközben a fák mögül a bal kar nélküli M_AT.E és a Xenoligvisztikus lépett ki (sajnálom, nem tudok neveket megjegyezni, nem tudom, hogy hívják), és tüzelni kezdtek. Le is szedtek három gyíkot, ám többet nem tudtak, mert a puska besült, így M_AT.E elvette karját a csajtól, és hozzávágta az egyik lényhez (elég menőn nézett ki, de értelmetlen volt).

Mondjuk nem gondoltam, hogy robot, de így már érthető, miért nem kért soha a fehérjeszeletből. Fasza, hogy miatta készítettem egyel több kajaadagot a büfékocsiban. 

– Gratulálok! – ordítottam oda, egyre dühösebben, pláne, hogy a rohadt macska már kábé a kétszázadik sebet karmolta rajtam, ráadásul a világ faszságát követte el a Robotzsaru (tényleg, most már értem, miért hívta így az Első tiszt!), mert ahelyett, hogy kézifegyverként használta volna a karját, totális kiszolgáltatottságba juttatta magát és a Xenoligvisztikus csajt is. Vajon hogyan tudták kijátszani a telepata gyíkot amúgy? Ebben a pillanatban hatalmas robajjal csapódott a földbe valami fémes tárgy, amely kiiktatta a maradék négy gyíkot. A mentőkapszula volt, amelyből a kedélyes halherceg lépett ki. Valószínűleg a vörös riadó elindítása az ő járművét is idehozta, bár ha ez tényleg így van, és két vészhelyzeti protokoll így képes kiiktatni egymást, akkor a RoboTransnál annál is hülyébb emberek dolgoznak, mint hittem.

– Na mi van pupákok, hiányoztam? – próbálta oldani a feszültséget, ami mondjuk marhára nem jött be. Mondjuk eleve ellenszenves alak volt, sosem szerettem az ilyen tohonya pasikat (már ha ő az, mert a pömpölőjét a múltkor látva egészen bizonytalan vagyok, milyen ivarú), ráadásul megette az összes tojást, AZ ÉN KONYHÁMBÓL, ahová más nem teheti be a lábát.

– Húzzunk innen a vérbe Ebihal Felség, amíg nem jönnek újabb gyíkok – ordítottam rá.

– Lenyűgöz a biológiai felkészültsége fiam, de rendben, merre menjünk? – kérdezte viszonylag higgadtan.

– A Toto maradványai északi irányban vannak, arra induljunk – mondta a Xenolingviszta muffgáré.

– Egész pontosan észak-északnyugati irányban. A pontos koordináták… – kezdett bele tudálékosan M_AT.E, de ingerülten félbeszakítottam:

– Nem kell a sóder, bennetek amúgy sem bízom, gyanús, hogy itt vagytok! – Ebben a pillanatban befarolt mellém a VÉDŐ, az extrém körülményeket is kibíró páncélos harcjármű, amit alapvetően bányászati céllal hoztak létre, hogy mindenféle időjárási helyzete kibírjon, a kapitány viszont itt-ott átalakította.

– Robot és Xenobizbasz nő, lesztek szívesek ebbe a tárolórekeszbe befeküdni, amíg a kapitány ki nem találja, mi lesz veletek! – rájuk fogtam a fegyvert, a macskát a Halparaszt kezébe nyomtam, a két delikvenst pedig puszta nyers erővel betuszkoltam a helyükre, mielőtt okvetetlenkedhettek volna, majd rájuk zártam a „csomagtartó” fedelét. A helyet ásványok szállítására találták ki, vagyis kényelmesen elfértek, de kijönni nem tudtak, mert csak kívülről nyitható, plusz ha mázlijuk van, nem szállítottunk vele mostanában semmi radioaktív cuccot, vagyis a csaj megúszhat egy instant sugárfertőzést.

– Engem miért nem tuszkoltál be? – kérdezte Cáppali.

– Egyrészt nem igazán értem, hogy sikerült túlélniük az előző összecsapást, kurvára összezavar, hogy mit kéne csinálnom, ráadásul a macskát is oda kellett adnom valakinek – mondtam zavartan.

– Bántóan őszinte vagy, öcsi. Kedvellek.

Halfejjel beültünk előre és indultunk vissza a roncsunkhoz. A hajó mellett a már eszméleténél lévő kapitány a még eszméletlen, mindannyiunkat átbaszó gépészünket próbálta felpofozni, hogy beszéljenek végre. A Halbáró rajtam keresztülmászva kiszállt a VÉDŐ-ből (a másik ajtaja valószínűleg a hajó zuhanásakor sérülhetett), és ismét elnyomta a „Na mi van pupákok, hiányoztam?”-mondatát, de ezúttal sem nyert hangszórót. A macska egyébként összehugyozta a VÉDŐ padlókárpitját. Pontosabban remélem, hogy ő volt, és nem a Halimadár barátunk.

– Hogy kerül ide a királyi felség már megint, bassza meg? És mi van Hári professzorral, M_AT.E-val és Zsófival? – értetlenkedett a kapitány.

Mielőtt bármit is reagálhattunk volna,

hangos kürtszerű hang kíséretében gyíklények százai jelentek meg egy hatalmas portálon át a semmiből, tőlünk kábé két kilométernyi távolságra, már nemcsak gyalogosan vagy kétfejű lényeken lovagolva, hanem felfegyverzettnek tűnő siklókon. A portál bezárult, mi pedig lefagytunk a döbbenettől.

– Végre itt vannak és bevégeztetik – mondta kábultan a Gépész.

– Mit akarnak tőlünk? – ripakodott rá a Kapitány. De a válasz csak gúnyos kacaj volt, ami gyorsan bugyborékoló köhögésbe csapott át, mihelyst először gyomron, majd állcsúcson vágta a Gépészt. Eközben én sem tétlenkedtem, a VÉDŐ HUD-ján listáztam a fegyverkészletet és kiválasztottam a legutoljára telepített rakétát. Céloztam és lőttem. Amint elsüvített a rakéta, a Halcsávó őrülten ordítani kezdett:

– Azonnal irányítsd másfelé, nem szabad, hogy eltalálja őket!

– Nyugi Halpapi, pont ez a lényeg.

– Nem érted, pont abba a rakétába rejtettem a NAV biológiai fegyverét. Most fogsz egy konkrét genocídiumot elkövetni.

– Nem igazán értem, mit zagyválsz Halfej.

– Ez a rakéta a bolygó összes nem emberi génfelépítéssel rendelkező élőlényét első körben megöli, majd üres, tudat nélküli porhüvelyekké konvertálja őket. Pont ezt akartam elkerülni, te idióta!

Látva, hogy nem igazán hat meg a dolog, felugrott a VÉDŐ-re, hogy megpróbálja eltéríteni a rakétát, de nem hagytam. Nem is gondoltam, hogy ekkora erő van a Pocakkirályban, letepert a macskahugyba, ezért más lehetőséget nem hagyott, az övemből előhúztam a Predator taktikai késemet és belevágtam. Eközben a rakéta becsapódott.

– Te tényleg most pusztítottál el egy 4 milliárd egyedet számláló fajt – hörögte. Ekkor fogtam fel, hogy mit jelent az a genoizé szó, amit használt. Letoltam magamról és a padlóra rogytam. Akkor éreztem magam ilyen szarul utoljára, amikor tönkrevágtam a Pilóta életét. Egy félresiklott csempészakció végén levágták a tökeit és meggyilkolták a férjét. Mert akkor is önfejű voltam. Két életet nyomorítottam meg és azóta sem alszom. Most 4 milliárdot pusztítottam el valami légkörben szétoszló szupervírussal. Ezzel hogy fogok elszámolni ezután?

A gépész újra gúnyosan röhögni kezdett:

– Ti mind olyan hülyék vagytok, hogy simán SZUHUR.MAS kezére játszotok!