Akik úgy érzik, hogy A szolgálólány meséje hajlamos kicsit túlzásba vinni a szenvedést, azok a második évad 11. epizódját nyugodtan felhasználhatják az érvelésükhöz. Lassan és kínlódva, de közeledünk az évad végéhez, ami a June-éhoz hasonló, elnyújtott és fájdalmas vajúdáshoz kezd hasonlítani. Spoileres kibeszélőnk következik.
Az évadnak ezen a pontján már a készítők is érezhették, hogy kicsit túlzásokba estek, ezért gyakorlatilag bocsánatot kértek a főszereplő közvetítésével:
Sajnálom, hogy ilyen fájdalmas ez a történet.
– mondja June, miközben Hannah pótszüleinek elhagyatott háza körül szaladgál kétségbeesetten. Ezt a mondatot ígéretnek vehetjük, hogy az elkövetkező 45 perc ismét megpróbálja még jobban szétcincálni az eddigi részeken megedződött idegeinket.
Ebben a részben nem kapott helyet politikai ármánykodás, szolgálólány lázadás vagy bármi egyéb előrehaladás a történetben, csak a színtiszta szenvedés.
Vegyük végig June szenvedéssel kikövezett útját az e heti részben: az epizód kezdetén egyedül áll az elhagyatott ház előtt, körülötte fák és hó. Megpróbál elindulni az erdőbe, de körülbelül tíz lépés után rájön, hogy már jóval terhesebb annál, minthogy bevállaljon egy elfutásos akciót. Majd meglátja, hogy van egy garázsépület a főépület mellett, ahova persze nem tud bejutni, mert zárva van. Mindeközben egy fekete farkas ómenként figyeli a kínlódásait, de ahogy a nézők, úgy June sem tud már igazán meglepődni egy újabb életveszélyes fenyegetésen. June ezután felkutatja az egész házat a garázskulcsokat keresve, csakhogy rátaláljon Hannah gyerekszobájában a kislányról és gileádi anyjáról készült vidám képre. Ezt követi egy flashback arról a fájdalmas időszakról, amikor Hannah-t be kellett szoktatni az oviba, és a kislány minden reggeli elválás során sírva kiabált az anyja után – csakúgy mint az előző részben.
June végül megtalálja a kulcsokat, bejut a garázsba, és még az ott lévő autót is sikerült beindítani. A rádióban megszólal Oprah hangja – ez nyilván az amerikai nézőknek többet jelent, mint nekünk – aki az úgynevezett Szabad Amerika Rádió műsorvezetőjeként bíztatja a lázadókat. June úgy dönt, itt az ideje lelépni, és visszaszalad a házba összegyűjteni egy túlélőcsomagra valót, ám eközben beállít Waterford és a hisztérikus állapotban lévő Serena. A házaspár hamar heves vitába kezd – ismét Yvonne Strahovski a legjobb dolog az epizódban – egymást okolják June feltételezett szökéséért. Veszekedés közben nem veszik észre, hogy June az emeleti ablakból éppen rájuk szegezi az imént talált puskáját, amit végül mégsem süt el. Itt dől el, hogy June soha sem lesz olyan radikális forradalmár, mint Emily: hiába gyűlöli Waterfordékat, hiába jelentene a terepjárójuk menekülést, nem képes kioltani egy másik ember életét. Még akkor sem, ha ez a szabadság ára.
Waterfordék azt hiszik, June és Nick már messze járnak, ezért otthagyják a házat, így June folytathatja az akcióját. Természetesen a garázsnyitó kapcsoló nem működik, manuálisan sem lehet felhúzni a garázsajtót, és még az autóval nekihajtva sem lehet áttörni. „Hogy lehet valaki ennyire peches” – gondolhatnánk, de az igazi kín csak ezután következik: elfolyik a magzatvíz, hiszen
mikor máskor indulhatna meg a szülés, ha nem akkor, amikor June épp egy elhagyatott telken, egy farkas társaságában fetreng a hóban.
Ezen a ponton már June is istenesen káromkodik, de elkerülni nem tudja az elkerülhetetlent. Miközben fekszik az üres házban arra készülve, hogy teljesen egyedül, borzalmas körülmények között hozza világra gyermekét – művészi kompozícióban mutatja a kamera, hogyan ömlik belőle a vér – betekintést kapunk az első gyermekének születésébe. Finoman szólva is erős a kontraszt: a visszaemlékezésben zenei válogatást hallgatva, egy szerető férj, egy aggódó barátnő és egy tapasztalt orvos társaságában, az érzéstelenítőre várva próbálja átvészelni az összehúzódásokat.
Bizonyos vérmennyiség elvesztése és a fájdalom jelentős megerősödése után jelen-June-t többé nem a szökés motiválja, hanem a lehető leggyorsabban elérhető orvosi segítség. Vérben tocsogva (a farkas vajon szánalomból nem támadta meg?) kimegy a puskával a ház elé, és „Itt vagyok, gyertek értem” lövéseket leadva pecsételi meg a sorsát. Hiába ígérte meg éppen születő gyermekének, hogy kiviszi Gileádból, megváltoztak a körülmények. Ezután megtekinthetjük a szülés „csodáját” egy – egyébként tényleg szépen összerakott – montázsban, aminek fináléja a kis Holly megszületése. Az epizód ezen pontján már szinte meglepetésként hat, hogy komplikációk nélkül születik meg a látszólag egészséges gyermek. Végül autók lámpájának fénye jelenik meg a sötét falon, innen tudjuk, hogy megérkezett a segítség (?).
A szolgálólány meséje regényben már a kezdetektől fogva egyértelmű, hogy az elbeszélő – azaz June – egy képzeletbeli közönséghez beszél. Azokhoz, akik feltételezése szerint egyszer megtalálják majd a kazettákat, amikre a hangfelvételeit rögzítette. A sorozatban ez eddig egyáltalán nem kapott hangsúlyt, sőt sokkal inkább hatott a narráció belső monológnak, mint egy elmesélt történetnek. Az éles váltás felvetheti annak is a lehetőségét, hogy June története végül hasonlóan zárul, mint a könyv epilógusa – amit most a könyvet nem olvasók kedvéért nem fejtek ki. A 11. rész 45 perc tömény szenvedés volt, de nincs kire mutogatni, hiszen June már az elején elmondta, hogy ez lesz, és még azt is hozzátette:
Sajnálom, hogy olyan töredékes, mint egy szitává lőtt vagy széttépett emberi test. De nem tudok változtatni rajta.
Nehéz erről a mondatról nem arra asszociálni azonnal, hogy az első évadhoz képest mennyire széteső, túlnyújtott, sokszor logikátlan és leginkább cél nélküli a második évad. Remélem Bruce Miller és a többi alkotó véletlenül sem azzal akarja elhárítani a konzekvens és precíz történetmesélés felelősségét, hogy a megbízhatatlan elbeszélőre fogja a széteső forgatókönyvet. Igenis tudnak változtatni, és nagyon remélem, hogy megteszik, mert kár lenne középszerűségbe fullasztani A szolgálólány meséjét, mikor megvan benne a lehetőség, hogy az évtized meghatározó sorozatává váljon.
A sorozatról írt korábbi kibeszélőinket ITT találjátok.
Tartsatok velünk ma 18:00-tól, hiszen a Roboraptor Facebook-oldalán élőben is kibeszéljük az epizódot Pető Andrea történésszel.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
