Ember és természetfeletti találkozása hálás téma, mert rengeteg lehetőséget rejt magában. Különösen érdekesek azok a feldolgozásai, amelyekben nem az emberi nézőpont érvényesül. Ilyen Lana Millan második regénye, a Raziel is, amelynek én-elbeszélője az egykor a Tudás Könyvét őrző arkangyal, aki most kénytelen a Földön, emberi testbe zárva érvényesülni.
Raziel arkangyal egy nap az emlékeitől megfosztva, emberi testben ébred Amerikában. Semmit nem tud erről a világról, ezért sok időbe telik neki beilleszkedni. Aztán mire végre megtalálja a helyét, és kezd megbarátkozni a gondolattal, hogy halandóként kell élnie, megjelenik Uriel arkangyal, aki közli vele, hogy eltűnt a minden égi és földi tudást tartalmazó könyv, amelyet egykor ő adott oda az embereknek. Uriel megígéri Razielnek, hogy visszaszerzi neki az angyalszárnyait, hogyha megtalálja a könyvet. Segítőtársat is ad mellé, egy elkárhozott lélekből lett démon személyében. De hiába vannak ketten, és hiába kapnak térképet is a könyvhöz, a keresés nehezebbnek és kalandosabbnak bizonyul, mint gondolják. Az idejük pedig véges.
A Raziel sztorija két szempontból is „divatosnak” mondható.
Egyrészt azért, mert olyan, egy bizonyos vallási hagyományban szereplő történetet dolgoz fel, amely nem él a köztudatban. Raziel arkangyal és a Tudás Könyve ugyanis a Bibliában nem, csak a kabbalista hagyományban szerepelnek. Vagyis van valamifajta vallási alapja a regényben leírtaknak, de közben azért a legtöbb olvasó számára újdonságként hatnak – hasonlóan mondjuk Anne Rice Jézus-könyveihez vagy A Da Vinci-kódhoz. Az ilyen regényeket mindig az teszi igazán érdekessé, hogy a bennük leírtak kicsit eltérnek a hivatalos, kanonikus verziótól, vagy valamit hozzáadnak ahhoz. Még feltétlenül botrányosnak sem kell lenniük, mint Dan Brown könyvének, hiszen már azáltal népszerűek tudnak lenni, hogy újszerűen mutatnak be valamit, amit egyébként ismerünk. De a Raziel iránti érdeklődést az is növelheti, hogy ma elég populárisak a közöttünk járó természetfeletti lényekről szóló sztorik. Több olyan sorozat is fut(ott) most a tévében, amelyiknek ez a témája: ilyen a Lucifer, az Amerikai istenek, és a Preacher is. Persze egyáltalán nem von le a regény értékéből az sem, ha esetleg szándékosan az ilyen típusú történetek népszerűségi hullámát akarta meglovagolni az írónő.
Valószínű, hogy a legtöbb olvasó nem azt kapja ettől a könyvtől, amit várt.
Aki azért veszi a kezébe, mert az írónő előző regényét, az Átkozott Hannah Brownt szerette, és egy újabb romantikus sztorira számít, annak feltehetőleg csalódás lesz. Bár van itt is szerelmi szál, de nem erre van kihegyezve a történet. De annak se jön be a számítása, akit (mint e sorok íróját) elsősorban a vallásos-misztikus vonulat miatt érdekelte a Raziel. A Tudás Könyvének keresése helyett ugyanis különféle bűnügyekbe keverednek a főhősök – és az elbeszélés stílusa miatt a cselekmény egyébként is háttérbe szorul, inkább a Razielben lejátszódó mentális folyamatokra kerül a hangsúly. Tulajdonképpen a regény legnagyobb részét a főszereplőnek az emberiségről alkotott véleményének fejtegetése, illetve az ember- és angyallét közötti belső vívódása teszik ki.
Az egykori főangyal filozofálásai túlnyomórészt arról szólnak, hogy az emberek mennyi felesleges, káros, önpusztító és istenellenes dolgot csinálnak – vagyis lényegében mindent tönkretesznek:
Mindennek megvan a maga helye és szerepe, az élet körforgása a világ legtökéletesebb mechanizmusa. Itt minden tökéletes. Csak az ember nem illik a képbe. Rákényszeríti az akaratát a világra. Utakat gyalul a hegyekbe, csakhogy minél gyorsabban juthasson el a céljához, mit sem törődve azzal, hogy közben mekkora pusztítást visz végbe. Semmi sem számít, csak saját maga.
Sok ehhez hasonló fejtegetést olvashatunk a könyvben. Ezek a szövegrészek eleinte elcsépeltnek és közhelyesnek hatnak, viszont hogyha egy nálunk magasabb rendű, tökéletes lény leszállna közénk, valószínűleg tényleg így látna minket. Amíg egy ember részéről az ilyen kijelentések tényleg csak üres szavak lennének, addig egy angyal komolyan, és képmutatás nélkül mondhat ilyeneket. Hiszen a legtöbb ember, aki így látja a dolgokat, akkor sem vonul ki a társadalomból, ugyanúgy éli az életét, ahogyan mindenki más. Egy arkangyal azonban nem része az emberi civilizációnak, ő külső szemlélő, így a megállapításainak van súlya.
Raziel őrlődését pont az teszi érdekessé és drámaivá, hogy amikor angyalként, objektíven tekint az emberekre, akkor veszett ügynek tartja őket – azonban miután már ő maga is egy lett közülük, nem tudja az érzelmeitől függetleníteni az ítéletét. Megtapasztalja a földi létezés apró örömeit és szépségeit, barátokat szerez, és kötődni kezd az emberek világához. Egykori angyali önmaga fokozatosan visszaszorul, és már csak amolyan moralizáló felettes énként funkcionál, ahogy ő maga egyre jobban azonosul az emberlánnyal, akivé vált.
Mindhárom főszereplő különös, összetett figura. Az én-elbeszélő angyal amellett, hogy lelkiismeretessége és jószándéka miatt szerethető, sokszor azonban egy idegesítő hisztis csajként viselkedik. Jól kiegészíti az útitársa, Belader, a sajátos morális meggyőződésű démon, aki egyrészt ellensúlyozza az angyal emberszeretetét a saját cinizmusával, másrészt amikor Raziel nyavalyog, mindig tesz valamilyen epés megjegyzést, így az ilyen jelenetek humorosak és szórakoztatóak tudnak lenni. Belader fokozatosan megismert élettörténete is nagyon érdekes, és emellett látványos jellemfejlődésen megy keresztül. Kettejük belső útjai között lényegében fordított párhuzam van: míg az angyalnak valamennyit fel kell adni a saját tisztaságából és bűntelenségéből, hogy ember-valójával azonosulhasson, addig a démonnak épp ellenkezőleg: azt kell megtanulnia, mit jelent jót tenni másokkal. Uriel, a harmadik főbb karakter gyakorlatilag a deus ex machina megtestesülése a regényben: akkor jelenik meg, amikor noszogatásra vagy segítségre van szüksége Razieléknek. Ő attól érdekes figura, hogy bár alapvetően pozitív a szerepe, egyértelműen vannak hátsó szándékai, amelyekre azonban nem derül fény.
A címszereplő angyal vívódása, a nem mindennapi szerelmi szál, a krimi történetszál és az egészet keretbe foglaló világmegmentés-sztori együtt egy furcsa hangulatú és kissé eklektikus, de nagyon érdekes elegyet alkotnak.
A cselekmény ugyan nem olyan nagyívű, mint amire az olvasó számít, de végig pörög, tele van meglepetésekkel, és sokszor elég váratlan irányokba megy el. Annyi szépséghibája van, hogy borzasztóan kapkodó a befejezése. Akár egy esetleges folytatás reményében vágta el a történetet minden lezárás nélkül az írónő, akár azért, mert szándékosan nyitott befejezést akart, mindenképpen szerencsétlenül ér véget a könyv. Remélhetőleg lesz majd egy második kötet, amiben, ha mindenre nem is, de legalább a legfontosabb kérdésekre választ kapunk!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
