A szolgálólány meséje még mindig iszonyat nyomasztó, de végre elkezdett ténylegesen kibontakozni, és ez nagyon jól áll neki. Sok-sok morzsát szórtak el nekünk az első három epizódban, amiket ügyesen összegyűjtve egyre többet tudhatunk meg erről a szörnyű világról. De nézzük pontosan mit is láttunk a második évad harmadik epizódjában!
A cikk spoilereket tartalmaz A szolgálólány meséje második évadának harmadik epizódjával kapcsolatban.
Néhány héttel ezelőtt még teljesen feleslegesnek tartottam a Szolgálólány meséjét egy második évaddal folytatni. Egész egyszerűen kicsit kezdem kellemetlennek érezni, hogy egyre több nagyszerű, egy évadosra tervezett limitált szériát folytatnak mégis, csak mert kiemelt siker lett belőle. Így volt ez Atwood Gileádjával is. A tavalyi tíz epizód egy kerek történetet mesélt el Offredről és sorstársairól, szépen körbejárva a témakört. Igaz egy erős cliffhangerrel búcsúzott a Szolgálólány meséje, de lezárt sztorinak lehetett tekinteni, ami a gyakorlatban is kimerítette az alapmű eseményeit. Egyszerűen nem tartottam indokoltnak azt, hogy folytassák a sztorit, csupán azért, mert az elmúlt évek legfelkapottabb és legaktuálisabb sorozatává nőtte ki magát. Ráadásul az ilyen, utólag kitalált folytatásoknál sajnos elég ritkán derül ki, hogy az írók valóban még millió és egy pazar ötletet raktároztak el a tarsolyukban erre az eshetőségre.
Szerencsére June történetével kapcsolatban nagyobbat nem is tévedhettem volna.
A szolgálólány meséje csak most kezd igazán érdekessé válni és az eredeti történet elhagyásával igenis nagyszerűen használja ki az így kapott teret.
A harmadik epizód eddig az évad vizuálisan legkevésbé megterhelő része lett, cserébe viszont rengeteg új információt csepegtetett el a teokrata ország működéséről és új megvilágításba helyezte az eddig látottakat is.
A kanadai fronton nem sok érdemes eseményt láthattunk. Moira igyekszik beilleszkedni a hétköznapokba Erin és Luke mellett, viszont érthető módon keményen kísérti még a Gileádban átélt trauma, így még csak tapogatózik a normális társadalomba való visszailleszkedés felé. A legfontosabb, amit a történetszálra szánt pár percben megtudhattunk, hogy kanadai és nyugati seregek kezdenek gyülekezni Gileád körül, ami Luke szerint egy Bostoni Teadélután szerű rajtaütés előkészületét jelezheti. Persze ez egyelőre csak egy optimista képzelgés a megtört férfi részéről, de jól mutatja, mennyire keveset lehet tudni kisemberként kívülről is mind a diktatúráról, mind pedig arról, hogy kezelik a helyzetet más országok.
Az előző epizódhoz képest ugrottunk két hónapot előre, ami időt June arra használt ki, hogy végre túllépjen eddigi tehetetlenségén. Nem csak a testmozgás jelentette szabadság, de a Boston Globe híreinek átböngészése és az okok kutatása is olyan elfoglaltságot jelentett a nő számára, amivel végre érezhette, hogy képes saját maga akaratából cselekedni és nem csak fejben szervezkedhet az elnyomók ellen, akármennyire apróságnak is tűnik az információgyűjtés vagy áldozatoknak állított emlékfal. Gyakorlatilag a lehető legrosszabb pillanatban nyílik meg a menekülés újabb útja az egykori szolgálólány előtt. Persze a legszörnyűbb döntést a lányával kapcsolatban kell meghoznia, de éppen amikor elhatározta magát az aktív ellenállásra kellett szembesülnie a legalapvetőbb emberi drámával.
Hátat fordítson a diktatúra szörnyűségeinek, csak hogy magát mentse, vagy maradjon itt üldözöttként és kezdjen igen kétes sikerű ellenállásba? E kérdés köré épült gyakorlatilag az egész epizód és nagyon gyönyörűen bontotta ki végső konklúzióját.
A visszaemlékezéseket a sorozat túlnyomórészt arra használja, hogy bemutassa, hogyan vált az egykor virágzó demokrácia fokozatosan az elnyomás melegágyává, vagy arra, hogy értelmezze az egyes karakterek útját a jelenleg ismert helyzetükig, személyiségükig. A friss epizód viszont minden eddiginél személyesebb flashbacket mutatott nekünk, ráadásul nagyon okosan használta a sorozat központi kérdéskörének finomítására. June és édesanyja kapcsolata azért volt nagyon érdekes, mert a készítők ezzel kissé cinikusan reflektáltak a sorozat és a valóság közötti különbségekre és egyben sikerült egy szinttel mélyíteni is a széria mondanivalóját. A főszereplő mára gyakorlatilag a feminizmus egy jelképévé vált, itt viszont azt látjuk, hogy édesanyjához képest gyakorlatilag teljesen hidegen hagyja a nők egyenjogúságáért való küzdelem. Igazából az események formálták őt azzá, amivé vált. Ez pedig még bennem is igen kellemetlen érzést keltett látva, hogy előző életében gyakorlatilag az anyja okozta neki a legnagyobb traumákat azzal, hogy nem volt képes elfogadni, lánya nem tudja magáévá tenni az ő kemény ideológiáit.
Történetük attól lett végül igazán tragikus, hogy June kénytelen belátni, Hollynak végig igaza volt és most neki kell megvívnia azt a harcot, amit egész életében visszautasított. Közben pedig anyja legszörnyűbb rémálma vált valóra a kolóniákra kerülésével.
Emellett pedig sikerült végre gyönyörűen összegyúrni a visszaemlékezések és a jelen eseményeit, mikor az utolsó pillanatban June a kapcsolatukat újra értelmezve hozza meg a világ legnehezebb döntését lányával kapcsolatban. Hogy aztán még egy gyomrost bevigyenek az utolsó jelenet cliffhengerével. Szép munka.
Számomra az epizód legizgalmasabb része June és Omar rövid közös kalandja volt. Abszolút nem a feszültség miatt, hanem mert végre mi is elkezdtük megismerni, hogyan is működik a rendszer a szolgálólányok kérdésén túl. Egészen új és megdöbbentő információ volt, hogy az eddig ismertekkel ellentétben nem minden szülni képes nőt visznek el szolgálólánynak. Az még nem egészen tiszta, hogy tisztán vallási alapon működik-e a kiválasztás, két dolog viszont eléggé nyilvánvalóvá vált a családnál tett rövid látogatásból. Egyrészt az állam teokratikus berendezkedése tényleg kőkemény alapokon áll és az állami valláson kívül minden mást üldöznek a kormányerők. Erre meggyőző bizonyítékként szolgált Omarék kötelező mise látogatása, miközben kiderült, hogy iszlám hitet gyakorolják. Másrészt egyre tisztábban kirajzolódik, hogy hiába tűnt az előző évadban úgy, hogy Waterfordék tiszta meggyőződéssel vitték sikerre ideológiájukat, a rezsim végső soron egy tipikus diktatúra, ahol az állam ellenségeit el kell pusztítani, a cél pedig a hatalom megtartása minden máson felül.
Bár igen lassan csepegtetve, egyre többet és többet ismerünk meg a külvilágból, ezzel együtt pedig egyre átláthatóbbá válik Gileád helyezte. Számomra ez teszi igazán izgalmassá és egyelőre az elsőnél is erősebbé A szolgálólány meséjének második évadát.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
