Dudás Győző képregénye egy humoros antihőstörténet keretében mutatja be a görög mitológia egy-egy szeletét. A Perisztaltikhoszeia a naplopó görög filozófus, Perisztaltikhosz „hőstetteit” regéli el, szépen rajzolt fekete-fehér panelekbe ágyazva.
A képregény-készítő, illusztrátor és grafikus Dudás Győző már a 90-es évek óta alkot képregényeket, ekkoriban alapította barátaival a Három Madár Műhelyet. Szabadúszóként számtalan újság és könyv számára készített már képregényeket és illusztrációkat is, többek között a Szépirodalmi Figyelőnek. A folyóiratban megjelent Mitzi Macska 9 élete című képregényért meg is kapta a Szépirodalmi Figyelő-díjat 2015-ben, és valószínűleg ennek köszönhetően bízott annyira Dudás új projektjében a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, hogy fennállásának történetében először adott ki egy képregényt.
A Perisztaltikhoszeia hőse Perisztaltikhosz, aki távolabb aligha állhatna a görög mondák hőseitől. Lusta, hazug, és gyáva szélhámos, aki filozófusnak adja ki magát, de az élet nagy kérdései helyett valójában csak a munkakerülés, a nők, és az alkohol érdeklik, és pont ezért lesz alkalmas arra, hogy eldöntse a görög istenek vitáját.
Jóbhoz, Fausthoz és Az ember tragédiájának Ádám és Évájához hasonlóan Perisztaltikhosz is egy isteni fogadás áldozata lesz.
Miközben a szélhámos filozófus elmélkedést tettet, az Olümposzon Árész és Athéné összevesznek azon, hogy vajon a háborúhoz erő vagy tudás kell. Értelemszerűen mindkét isten a saját specialitása mellett áll ki, ezért fogadást kötnek: Athéné úgy bizonyíthatja be az igazát, ha egy Árész által választott mihaszna férfiből hőst farag. A választás Perisztaltikhoszra esik, aki ezek után a görög mondavilág legkülönfélébb történeteibe keveredik bele, és olyan figurákkal fut össze, mint Héraklész, Iászón,Thészeusz, vagy Szép Heléna. Mégis hiába találkozik össze a legnagyobb hősökkel, hősünkre nem ragad rá semmiféle erény, annyi haszna van csupán, hogy útközben véletlenül feltalálja az ouzót.
A konkrét utalásokon túl a képregény humora leginkább a filozófus Perisztaltikhosz jellemhibáira koncentrál, akinek az egész történetben egyetlen értelmes bölcselet sem hagyja el a száját. Dudás Győző elmondása szerint ideális keretnek gondolta a görög mitológiát ahhoz, hogy elmesélje egy hatalmas léhűtő életét:
Azt szeretem az antik görög mondákban, hogy páratlan tükrei az emberi lélek sötét mélységeinek, kicsinyességének, önzőségének. (…) Nyoma sincs ezekben a történetekben a hősiességnek, tisztaságnak, pátosznak.
A Perisztaltikhoszeia borítójának első oldalán a szerző figyelmeztet, hogy egy vizuálisan minimalista képregénnyel van dolgunk. Pedig a fekete-fehér rajzok bár valóban skicc-szerűek, mégis nagyon alaposak, kellőképpen kifejezőek és kreatívak. A fekete-fehér külcsín ellenére a rajzok nagyon gondosan és izgalmasan árnyékoltak, külön kiemelném a cselekményen kívüli, történeti háttér jellegű részeket, amiket Dudás vizuálisan is elkülönített.
Egyértelmű, hogy a készítő rajong a görög mitológiáért, és élvezettel kacsint ki egy-egy megjegyzéssel az olvasóra, viszont az alapkonfliktus és a hős útjának összecsapottsága szembeszökő. A két isten fogadásának akkor lenne igazán értelme, ha egy fizikailag alkalmatlan, de rendkívül okos emberrel bizonyítaná Athéné az elméletét. Perisztaltikhosz viszont egy alkoholista idióta, így ha megnyerné Athéné a fogadást, akkor maximum azt bizonyítaná, hogy bárkiből lehet hős. A képregénynek persze sokkal inkább célja minél több mondát vicces kontextusban belesűríteni a cselekménybe, mint elmesélni egy kikezdhetetlenül logikus történetet. Előbbi tekintetében a siker egyértelmű, utóbbi miatt viszont lehet némi hiányérzetünk – de a Perisztaltikhoszeia még így is kifejezetten szórakoztató olvasmány.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
