A Vasember: Extremis az egyik legjobb Vasember képregény, nemcsak Adi Granow hiperrealista rajzai, hanem Warren Ellis mindent újradefiniáló, finom cselekményszövésű történetvezetése miatt is. Kritika.
A Bosszú Angyalai: Káosz után komoly változások történtek a csapat legnépszerűbb hőseinek saját sorozataiban is. A Marvel nagyágyúit összeverbuváló New Avengers mellett újraindult Amerika Kapitány és Vasember története is (az előző már ötödször, utóbbi negyedszer), mindkettő azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy felfrissítse, modernizálja a címszereplőt. Az Extremis Tony Stark élveboncolása:
Egyszerre aktualizálja az eredettörténetet, és definiálja újra a karaktert. A néhézipar, a mikoroelektronika és a számítástechnika után a biotechnológia kerül a technokrata szuperhős figyelmébe.
Warren Ellis – Bruebaker Amerika Kapitányához hasonlóan – a kétezres évek Amerikájának tükrében vizsgálja Tony szerepét, a zsánertől és a folytatásos szuperhőstörténetektől elvárható legkomolyabb, legrealistább módon. Ha a Kapitány Amerika lelke, akkor Vasember Amerika meghasonlott tudata. Az expozíció rengeteg releváns kérdést szegez a karakternek; Tonyt a kétes múltja miatt vonják kérdőre (hiszen fegyvergyárosként és a hadsereg beszállítójaként vált milliárdossá), mert hiába a sok innováció és találmány, a végtelen számú világmegmentés, ezek a mai napig halálos áldozatokat szednek. Tonyt szembesítik azzal is, hogy hiába minden jószándéka és hőstette, tehetségéhez mérten csak egy elszalasztott lehetőség, aki „elhozhatta volna a jövőt”, de helyette harcászati páncélokon töri a fejét, mint egy kisgyerek (ez utóbbi egyébként enyhe fricska is szuperhős-zsáner felé). Az Extremis éppen azért egy kifejezetten érett, felnőttekhez szóló szuperhőstörténet, mert ezek a kérdések nem feketén-fehéren kerülnek megválaszolásra, ha egyáltalán, mint ahogy például Tony röviden utal is rá, nincs olyan technológiai újítás, amit a hadiipar ne tudna kisajátítani.
Warren Ellis történetében még a harcjelenetek sem öncélú csihi-puhik, hanem annál még izgalmasabb, a karakter szellemiségét aláhúzó, azt kontextusba helyező megnyilvánulások.
Az aktuális ellenlábas hátterével, motivációival éppen csak annyit foglalkozik a történet, hogy az szöges ellentettjét adhassa Vasembernek. Amikor Tony nem bír az Extremissel beoltott milicistával (Ellis ebben a tekintetben is rendkívül földhözragadt, már egy röpködő autó is komoly fenyegetés a vaspáncélnak), magán is alkalmazza a szert, mondván, hogy „vagy beledöglik, vagy ő lesz a jövő”. Ez a mozzanat azért fontos, mert a haladás, a folyamatos fejlődés, illetve a bénító múltba révedés lebutított ellentétébe beleszövi a felelősség kérdését. Tony igazi futurista, aki hisz a technológiában, a tudomány jótékony hatásaiban, a gép és az ember kikerülhetetlen összeolvadásában (sőt, ebben a történetben válik csak igazán szuperhőssé), annak ellenére, hogy a technológia fejlődés ezidáig nem hozott megváltást az emberiségnek. Tony kezében a technológia a jót szolgálja, de a megfelelő tudás birtoklása nélkül ugyanúgy fordítható ölésre és pusztulásra is, mint ahogy a fanatikus milicista sem tud mit kezdeni az új adottságaival. Itt pedig vissza is kanyarodtunk az előző bekezdésben taglalt témafelvetéshez:
Nem az számít, hogy milyen képességeink vannak, hanem hogy mihez kezdünk vele. Lehet, hogy Tony sem jobb ember másoknál, de a karakter esszenciája, hogy törekszik rá, és ezért mindig előrébb jár.
Az Extremis pedig hibátlanul végigviszi ezt a gondolatot. Ellis új szintre emelte ezzel a karaktert (és a Marvel univerzumban is csak főleg ezek után lett csak igazán meghatározó karakter), de közben finom kikacsintásokat is tesz Vasember majd félévszázados múltjára. Az eredettörténet újramesélése mellett (ami Vietnámból az öbölháborúba helyezi az első Vasember-páncél összebarkácsolásának körülményeit) a szereplők többször is utalnak a Tony 80-as évekbeli alkoholizmusára, vagy arra a képregényrajongóknak kedves, de máskülönben meglehetősen képtelen megoldásra, hogy a páncél elfért egy aktatáskában. Az Extremis után viszont már táska sem kell hozzá, ide vezetett a fejlődés.
Ellis történetét a főleg hiprerrealista borítóiról ismert Adi Granov illusztrálta, és más esetben könnyen hibának róhatnánk fel a rajzoló statikus beállításait, de Ellis felnőtt hangvételéhez mégis remekül passzolnak Granov széles paneljei – a párbeszédeknek komolyságot kölcsönöz, az akciók „kimerevítése” pedig hatásosan növeli a feszültséget, miközben talán némi pátoszt is kölcsönöz ennek az egyébként kevésbé heroikus történetnek. A magyar kiadás érdekessége egyébként, hogy a 6 részes Extremist csak tavaly jelentette meg a Kingpin, míg annak folytatását, a 7-12. részeket magába foglaló Vasember: Gyilkológépet 2013-ban a mozifilmhez időzítve, a Polgárháborús részek (13-14.) pedig már 2012-ben megjelentek a Marvel + oldalain. Ezekről a prae.hu portálon írtam már korábban:
Iron Man: Execute Program (2006)
Iron Man: Civil War (2007)
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
