„Mintha csak rólam szólna!” – ezt érzik a kapunyitási pánikban szenvedő, kissé introvertált huszonévesek Sarah Andersen webes képregényeit olvasva. A Sarah’s Scribbles néven futó párpaneles képregények nem a kiemelkedő illusztrációjukkal vagy a szövevényes történetükkel lettek széles körben népszerűek, hanem „relatable”-jellegükkel, vagyis azzal, hogy a felvázolt élethelyzetek sokak számára ismerősek lehetnek. Sarah népszerűsége már elérte a nemzetközi mércét is, így idén szeptemberben a Fumax kiadó szervezésében Magyarországra is ellátogatott egy közönségtalálkozóval egybekötött könyvdedikálásra. Lehetőségem adódott interjút készíteni vele, beszélgettünk többek között az alkotói folyamatról, a huszonéves generációról és az internetes kultúrharcról is.
Sarah a középiskolában kezdett képregényeket készíteni, egyfajta öngyógyítási mechanizmusként megrajzolta az őt és barátait ért vicces és kínos szituációkat. Évekkel később, már a Maryland Institute College of Art hallgatójaként az egyetem mellett portásként dolgozott, és annyira unta a munkát, hogy kínjában rajzolt egy képregényt, amit egy művészeti blogon tett közzé. Az egyszerű comic strip hatalmas népszerűségére azonban nem számított:
Sokkal nagyobb sikere lett a képregénynek, mint bármilyen korábbi alkotásomnak.
Innen egyenes út vezetett a Doodle Time márka megszületéséhez, mely idővel Sarah’s Scribbles névre keresztelődött át. A képregények főszereplője maga Sarah, akinek legmegbízhatóbb tanácsadója a saját nyuszija. Az általában öt képkockából álló történetek külön-külön is könnyedén értelmezhetők és értékelhetők, hiszen mindegyik egy rövid és vicces, sokunk számára ismerős szituációt mutat be.
Bár a képregényeket nem lehet témák szerint csoportosítani, de azért van pár meghatározó elem: az introvertált emberek szorongásai, az ezredfordulós generáció kínlódásai, illetve a nők tipikus problémái.
Korábban úgy képzeltem, hogy a random élethelyzetekre épülő képregényeket Sarah hirtelen jött ihlet hatására írja, azonban kiderült, hogy ez koránt sincs így:
Az ötlet soha nem jön magától. Hosszú-hosszú órákat szoktam agyalással tölteni, egy képregény kigondolására általában rászánok egy egész napot. A megrajzolás egyszerű, sokan azt hinnék, hogy az veszi el a legtöbb időt a munkafolyamatban, pedig valójában csak a töredéke.
A Sarah’s Scribbles az úgynevezett „relatable comics” kategóriába tartozik, ám ez nem jelenti azt, hogy a képregények nagy általánosságokról szólnának. Kifejezetten sok olyan téma is előkerül bennük, amelyekről egyelőre nincs olyan társadalmi konszenzus, hogy „igen, ezt mindenki így éli meg”. Pont ezért elég nehéz megjósolni azt, hogy egy képregényre pozitívan fognak reagálni az emberek, vagy beleesik abba a kategóriába, hogy a képletesen feltett „Csak velem van így?” kérdésre „Igen” a válasz. Megkérdeztem Sarah-t, hogy publikálás előtt nem aggódik-e amiatt, hogy senki nem fog azonosulni az aktuális képregénnyel:
Néha félek, hogy bizonyos képregények rosszul szerepelnek majd, de sokszor pont az ellenkező reakciót tapasztalom. Sőt, általában a legfurcsább képregényeim szoktak a legsikeresebbek lenni. Nehéz előre kiszámítani, hogy mi fog bejönni az embereknek, csak tippelni lehet. Van, hogy elég jól teljesítenek a képregények az egyik hónapban, a következőben pedig zuhannak a számok. Nincs egy meghatározott rendszerem, inkább mindig reménykedem.
A Sarah’s Scribbles elsődleges célközönsége az ezredfordulós Y-generáció, vagyis az 1980 és 1995 között születettek.
Sarah szerint az Y-generáció tipikus jellemzői segítik az iróniára és az azonosulásra alapozó képregények sikerét:
Az ezredfordulós generáció tagjai elég nyitottan és őszintén tudnak beszélni magukról, mindezt egyfajta sötét humorba ágyazva.
Az angolul „millennial”-nek nevezett generáció elég gyakran szolgál bokszzsákként az idősebb generáció és a média számára. A sokat hangoztatott közhelyeket mindannyian ismerjük, és Sarah-nak is megvannak a saját negatív tapasztalatai generációjának megítélésről:
Pár hónappal ezelőtt olvastam az interneten, hogy valaki ezt írta: „Az ezredfordulósok azért nem tudnak házat venni, mert avokádós reggelikre költik a pénzüket.” Erre magamban csak annyit reagáltam: Nem, azért nem tudunk házat venni, mert tele vagyunk adóssággal! Van egy általános félreértés az idősebb és a fiatalabb generáció között, mert ők nem a problémáinkat, csak azoknak az eredményét látják. Például azért maradunk a szüleink házában, mert az egyetemi diákhitel miatt nem engedhetjük meg magunknak anyagilag, hogy elköltözzünk, ráadásul munkát is nagyon nehéz találni. A baby boomereknek még nem voltak ilyen jellegű problémáik, és csak ezeket a kérdéseket ismételgetik: „Miért ilyen lusták? Miért nem költöznek már el?” Ez a hozzáállás pedig nagyon zavar, mert ezzel egyáltalán nem segítenek minket hozzá a probléma megoldásához.
Az ezredfordulós generáció elég meghatározó jellegzetessége a kapunyitási pánik, mely magába foglalja a felnőtté válástól való félelmet is. A mai huszonévesek többségének az „igazi felnőtt” idealizált képe teljesen rejtélyesnek és elérhetetlennek érződik. Nem véletlenül lett Sarah első gyűjteményes kötetének címe Adulthood is Myth (A felnőttkor egy mítosz). Magyarul Felnőni kiábrándító címen adták ki, és kifejezetten érdekelt, hogy vajon Sarah tényleg kiábrándítónak gondolja-e a felnőtté válást:
Sokan azért érzik magukat csalódottnak, mert korábban olyan illúzióik voltak a felnőtté válásról, hogy majd önállóbbak lesznek, és megszabadulnak bizonyos tinédzserkori problémáktól. Nem gondolom, hogy a felnőttkor egy végső állomás lenne, sokkal inkább változások folyamata. Az életed nem lesz örökké egy zavaros katyvasz csak azért, mert elértél egy bizonyos életkort, ami nem olyan, amilyennek elképzelted. Szerintem nem is maga a felnőttkor, inkább a felnőttkor koncepciója az, ami kiábrándító.
Sarah elég sokat foglalkozik a felnövés kérdésével, emellett neméből adódóan a női nézőpont, a tipikus női élethelyzetek is hangsúlyos szerepet kapnak a képregényeiben.
Saját elmondása szerint bár a közönségtalálkozók részvevőinek többsége általában nő, a netes statisztikák szerint 50-50%-ban olvassák képregényeit a férfiak és a nők. Bár szerencsére nem jelentett számára hátrányt, hogy egy alapvetően férfiakkal telített szakmában képviselteti magát, néha kifejezetten zavarja a „női képregényíró” címke.
Nem tapasztaltam felém irányuló szexizmust a szakmán belül, de más módokon előjött már ez a probléma. Észrevettem, hogy amikor írnak rólam egy cikkben, vagy például egy panelbeszélgetésen jelenek meg, mindig-mindig hangsúlyozva van, hogy nő vagyok. Legalább három olyan panelnél voltam különböző Comic-Conokon, aminek „női képregények” volt a neve. Ahány internetes listán megjelenek, mindig ilyesmi a cím, hogy „Ez az alkotó vicces dolgokat ír arról, hogy milyen nőnek lenni” vagy „Összegyűjtöttünk öt képregényíró nőt”. Úgy gondolom, hogy jószándékú a dolog, hiszen próbálják támogatni a nőket, de engem nagyon zavar, mert a képregényeimnek nem az a lényege, hogy nő vagyok.
Bár a szexista támadásokat megúszta, az internetes zaklatás máshonnan érkezett, a legszélsőbb jobboldal irányából. Az Alt-right, vagyis az alternatív jobboldal, egy fehér felsőbbrendűséget hirdető szubkultúra, mely többnyire olyan, közösségi médiát aktívan használó fiatalokból áll, akik agresszívan terjesztik a multikulturalizmus és a feminizmus ellenes nézeteiket az online közegben. Az online térben otthonosan mozgó neonácik már Trump politikai színtérre lépése előtt megjelentek – a 2014-es Gamergate is köthető a nevükhöz – ám az amerikai elnökválasztás óta Sarah szerint még tovább erősödtek a baloldali értékrendet támadó hangok:
Az internetes kultúrharc mindig létezett, de napjainkban különösen intenzív.
Ennek a kultúrharcnak lett az egyik áldozata Sarah, amikor körülbelül egy évvel ezelőtt az Alt-rightosok engedély nélkül átalakították, és fasiszta üzenetek terjesztésére használták több képregényét is.
Sajnos az internetes szabadság egyik nagy hátránya, hogy jogilag nem nagyon lehet védekezni a szellemi tulajdon megsértése ellen, hacsak nem profitszerzésre használják fel, ezért Sarah egy nyilatkozat kiadásán túl nem tudott védekezni a visszaélések ellen. Egy ponton majdnem úgy döntött, hogy inkább befejezi a Sarah’s Scribblest, mielőtt karakterei gyűlöletszimbólummá válnak. Szerencsére az Alt-right egy idő után leállt az átalakításokkal, így nem kellett abbahagynia az alkotást.
Alapvetően nem szokása nyíltan politizálni a képregényeiben – egy-két példát leszámítva – de érdekelt, hogy Trump elnöksége és az Alt-rightos események nem sarkallták-e a markáns politikai üzenetek megfogalmazására:
Nagyon nehéz a „relatable comics” műfajban dolgozó művészek számára a politika, mert a képregényeinkben reagálunk a világra, hiszen a velünk történtekre adott érzelmi reakcióinkról írunk. Ám nem vagyunk politikai karikaturisták.
Az én véleményem a politikáról nem feltétlenül egy kellőképpen tájékozott vélemény, és nem is akarok kioktatni senkit. Ettől függetlenül az új könyvben lesz pár nyíltabban politizáló képregény az internetes kultúráról és a feminizmusról is. Szándékosan azért raktam a könyvbe őket, mert úgy gondoltam, hogy nagyon jók, de nem akartam online posztolni őket, nehogy olajat öntsek a tűzre. Sok hasonló képregényíró van, aki hozzám hasonlóan nehezen találja meg az egyensúlyt a kiállás és a még nagyobb kár generálása között.
Sarah munkái tavaly óta offline is elérhetők, képregényeiből már két gyűjteményes kötetet is kiadtak. A Felnőni kiábrándító 2016 márciusában jelent meg az Egyesült Államokban, idén márciusban pedig jött a második kötet, a Puha, boldog puffancs (Big Mushy Happy Lump). (Itt írtunk róluk.) A könyveket azoknak is érdemes megvásárolni, akik olvasták Sarah online megjelent képregényeit, mert vannak bennük olyanok is, amelyeket az interneten nem lehet megtalálni, ugyanis kifejezetten a könyvekhez írta őket.
Még három Sarah’s Scribbles-gyűjtemény biztosan várható, a következő már a befejezés fázisában van, és jövőre biztosan kiadják.
A Sarah’s Scribbles mellett más projekteken is dolgozik, többek között tavaly részt vett az Invader Zim sci-fi képregény készítésében is, de nehéz nyomon követni a munkáit, hiszen kevesen ismerik a Sarah’s Scribbles mögött álló embert.
Sokféle képregényen dolgozok, amelyeknek eltérő a stílusa a Sarah’s Scribbles-hez képest. Néha én írom a történetet is, néha csak illusztrálok, ez projektenként eltér. Eléggé benne vagyok a képregényes világban, sok olyan munkát csinálok, amit a rajongók nem feltétlenül vesznek észre. Ismerik a Sarah’s Scribblest, de nem kapcsolják a nevemet más dolgokhoz.
Ez egyébként egyáltalán nem zavarja, sőt, ő maga alakította úgy, hogy leválassza magát a márkáról:
Felhúztam egy falat a Sarah’s Scribbles és a saját személyem közé, mert a képregények önmagukban is nagyon személyesek. Szellemként jelenek meg a képregényeim mögött, így könnyebb kezelnem az online teret.
A legizgalmasabb készülő projektje egy közös együttműködés Andy Weirrel, A marsi írójával. A Cheshire Crossing Weir saját képregényes projektje, melyet az interneten meg is lehet tekinteni. A probléma csak az, hogy Weir akármilyen jó író, nem tud rajzolni (és ezzel ő is tisztában van). Ezért a Cheshire Crossing kiadója javasolta, hogy a történetet egy szakemberrel rajzoltassák meg, így jött a képbe Sarah, aki átvette az illusztrálást Weirtől. Ebben a projektben Sarah nem vesz részt íróként, de ezt nem is bánja, hiszen zseniálisnak tartja Weir stílusát:
A Cheshire Crossing egy komikus dráma, ütős és vicces. Tele van olyan okos és dinamikus dialógokkal, mint A marsi. Ez a stílus pedig remekül transzformálható képregényes formába.
A történet főszereplői meseszereplők, akiket egy elmegyógyintézetbe zártak. Ott van a Pán Péter Wendy-je, Alice az Alice Csodaországbanból és Dorothy az Ózból. Közülük Alice a felbujtó karakter, aki állandóan szökni akar, és ezzel viszi előre a cselekményt. Mindannyian rendelkeznek bizonyos képességekkel, amiket a saját világukból hoztak magukkal, Alice például tud közlekedni a tükrökön keresztül. Izgalmas illusztrálni, hiszen rengeteg különböző világ, számos változó látkép szerepel a történetben.
Sarah népszerűségét az is bizonyítja, hogy a dedikálás két napján, szerdán és pénteken is hosszú órákon át kígyózott a sor az Alexandra Pódiumban. Remélhetőleg az internetes trollok a jövőben elkerülik a Sarah’s Scribblest, és még évekig élvezhetjük okos és szórakoztató történeteket. A képregényeket eredeti nyelven és magyarul is megtaláljátok facebookon.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
