A Marvel képregény-univerzumának talán legellentmondásosabb figurája, Frank Castle, azaz a Megtorló korábban már több filmes adaptációt is megélt. Dolph Lundgren (A Büntető, 1989), Thomas Jane (A megtorló, 2004) és Ray Stevenson (A megtorló: Háborús övezet, 2008) után a Marvel-filmuniverzum, az MCU saját karaktere is bemutatkozott Jon Bernthal megformálásában. Az aktuális Megtorló a Daredevil második évadában debütált, most pedig befutott a tragikus sorsú önbíráskodó antihős saját sorozata, a The Punisher is. Természetesen le is daráltuk az első, tizenhárom epizódot számláló évadot.
Frank Castle (Jon Bernthal) halott ember. Legalábbis majdnem mindenki így tudja. A szerettei vérbe fagyott holttestei láttán vérszomjassá vált Megtorló többé nem tartja rettegésben New York városának lakóit. A probléma az, hogy a Pete Castiglione néven magát meghúzó ex-tengerészgyalogos múltja visszatér a homályból. Feltűnik a színen a titokzatos komputergéniusz, Micro (Ebon Moss-Bachrach), akinek megrázó videofelvétel van a birtokában. Hősünk korábbi életéből régi bűnök, illegális műveletek sejlenek fel. Egy láncreakció, amely ártatlan életek kioltását eredményezte. Castle családja még mindig nem nyugodhat békében.
Habár már a Daredevil epizódjaiban megismertük, mégis elmondható, hogy ezt a sorozatot tekinthetjük Frank Castle igazi eredettörténetének.
Ez nem az a férfi, aki a bűn komplett világának hadat üzent, aki minden éjjel alászáll a nagyvárosi pokolba, hogy kontroll és gátlás nélkül irtsa a lélegző mocskot, a számtalan, egyre szaporodó férget. Ez a Frank Castle csak egy kiüresedett, megtört ember, aki minden erejét arra fordítja, hogy magába fojtsa, láncra verve tartsa a vadállatot. Azonban egy ponton túl ez nem megoldható. Dicséretes, hogy a Netflix nem őrjöngő vérorgiát akart prezentálni, inkább egy mély érzelmeket mozgató, az akciót precízen, kimérten tálaló bosszúsztori mellett tette le a voksát.
Castle karakterdrámájának és a vendetta történetnek egy örökké aktuális, sőt, az utóbbi években talán még gyakrabban emlegetett problémakör ad keretet és kontextust. Az amerikai veteránok elkeserítő helyzete, az USA társadalmában betöltött mellőzött szerepük a The Punisher-ben is fontos tényező. Frank közegét egykor nemes célélt a seregbe jelentkező, ideje korán megtört férfiak képezik, és ez a vonal kiváló karmesterként irányítja a géppuska-ropogásos nagy zenekart.
Mert amikor az egyik flashbackjelenetben a mészárszék közepébe vezényelt és a vér szagától eszét vesztő Frank Castle a The White Buffalo Wish It Was True című kiábrándult katonadalának taktusaira tépi darabjaira az ellent, annak súlya van. Brutális súlya.
Frank sorstragédiája, a kompromittáló felvételt kiszivárogtató Micro családi drámája és a temérdek amerikai háborús bűntudat együtt rendkívül erőteljes egészet alkot. Tény és való, a The Punisher nem fűz a fókuszába állított témákhoz olyan gondolatokat, amelyeket a kultúra korábbi hullámai nem tárgyaltak már ki, viszont Frank Castle karaktere van annyira eredeti és érdekes, hogy a sablonok ne tűnjenek zavarónak. Meg persze az is fontos szempont, hogy minden sémának tű pontos helye van az összképben és a tálalás is kiváló.
A Megtorló történetei, mind a képregényekben, mind a mozgóképes adaptációkban, a néző igazságérzetének kiszolgálása mellett a bűnös élvezet nyújtását is küldetésnek tekintik. Az arany középutat azonban meg kell találni. A Ray Stevenson főszereplésével készült, Háborús övezet alcímet viselő film például eléggé átesett a ló túloldalára, és habár összességében működött, egy idő után még a vérbő stílust kedvelő nézőknek is elege lehetett a vég nélküli őrjöngésből. A Netflix adaptációja ezzel szemben pontosan érzi, hogy mikor és milyen típusú akciójelenetekre van szükség. Akad olyan epizód, ami komolyabb rombolás nélkül telik el, ám hiányérzetet mégsem hagy maga után, hiszen lényegi részét elsősorban a sztorihoz feltétlenül szükségesé érzelmi húrokon pengeti. Viszont amikor zúzni kell, akkor a The Punisher az arcodat is leszedi a helyéről. A remekül koreografált durvulások természetesen a fináléra csúcsosodnak igazán ki.
Az utolsó előtti rész stílusos brutalitása a The Walking Dead komplett tárházát kenterbe veri.
Akármennyire hihetetlen, a sorozat még némi finoman kezelt humort is tartogat magában. A Megtorló-képregények talán legtöbbre tartott írója, Garth Ennis gátlástalan fekete humora is meg-megjelenik, de olykor például egészen kedves, sőt mi több, a szendvicscsomagolós jelenetben kifejezetten aranyos poénkodás is tiszteletét teszi. Ez a vonal pont annyira van jelen, amennyire jelen kell lennie, funkciója pedig egyértelmű: szusszanásnyi időt adni a következő drámai sokk és/vagy véres haláljelenet előtt.
A gengszterarcú Jon Bernthalnak továbbra is nagyon jól áll a szerep, így az utolsó akadály is elgördül a minőségivé válás útjából, a The Punisher pedig, ha nem is válik mérföldkővé, de pörgős, izgalmas, kemény férfias szórakozást nyújt. Reméljük, a közeljövőben újra láthatjuk a Marvel-univerzum vérszomjas igazságosztóját, amint az ikonikus halálfejes mellvértet magára csatolva felaprítja mindazt, ami rossz a világban!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
