HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

Kapcsoljuk Westerost 7×6 – Tűz és Jég együtt dalol a Falon túli hóviharban

A Trónok harca múlt heti részében egyértelművé vált, hogy a hetedik, utolsó előtti évad fináléja nem a westerosi Vastrónért vívott háború, hanem a Mások által képezett fenyegetés köré szerveződik majd. És igen, a finálé elkezdődött, az élet és a halál összecsapott! Spoileres kibeszélő!

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Az előző rész végén Havas Jon, Ser Jorah, Robert Baratheon fattya, Gendry, valamint a Véreb és a Fény Ura által megvilágított csapata átkeltek a Falon, hogy élőhalott katonákra vadásszanak, bizonyítandó a Mások fenyegetését Daenerys és Cersei előtt.

Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, az új formáció tagjai kicsit ismerkednek egymással.

Havas Jon és Ser Jorah, az Éjjeli Őrség korábbi parancsnokának fia rövid, de velős beszélgetés által bizonyítják, hogy jó párost alkotnak. Valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy a későbbi epizódok folyamán is vállt vállnak vetve fognak majd harcolni. Jon azért jó vezetőhöz híven mindenkivel lepacsizik, így Beric Dondarrionnal is elcseveg. Ez a párbeszéd meglehetősen fajsúlyosra sikeredik, hiszen a történet jelen szakaszát mozgató, és amúgy is rendkívül fontos fogalompár, az élet és a halál kerül terítékre. Beric szép gondolatot fogalmaz meg a halálról, mint legyőzhetetlen ellenségről, ami ellen mégis egyfolytában küzdeni kell. Sőt, mi több, még némi humor is akad az epizód beszélgetős bevezető etapjában. Tormund és a Véreb, a két melák szórakoztató gondolatokat osztanak meg Tarthi Brienneről, aki felé kissé különböző érzelmeket táplálnak.

HIRDETÉS

Aztán jön az élőhalott medve.

Az epizód első igazán látványos képsorában a Falon túl kalandozó csapat belefut egy tipikusan filmes értelemben csodálatos szörnyetegbe. A hatalmas medvefajzat, amely nekik ront, gusztustalan és félelmetes, de a néző szeme előtt mégis gyönyörű. Támadása persze nem múlik el nyomtalanul, alaposan megtépázza hőseinket, de végül sikerül győzedelmeskedni felette. Nyilván, hiszen Bericék még mindig a Jedi lovagok fénykardját idéző lángoló pengékkel harcolnak, és ennél, valljuk be, kevés menőbb dolog akad a Hét Királyság földjén.

Ezt követően a cselekmény végre megérkezik a várva várt ponthoz, a Másokhoz és az élőhalott sereghez. Jonék először egy kisebb előőrssel csapnak össze. Meglepő, de bizalmat gerjesztő felfedezést tesznek, kiderül ugyanis, hogy ha sikerül elpusztítani egy Mást, az általa átváltoztatott élőholtak is porrá lesznek. Ez persze pillanatnyilag nem nyújt valami nagy vigaszt hőseink számára, hiszen megérkezik a dögszagú armada java, ők pedig bekerítve találják magukat, és csak a körülöttük húzódó vékony jégnek köszönhetik átmeneti túlélésüket.

Amíg ők a megoldáson gondolkodnak, kapcsoljunk Sárkánykőre!

Daenerys egyre kevésbé hallgat Tyrionra. Első jelenetükben feszült párbeszédet folytatnak le. A téma természetesen Cersei és a megkötni szándékozott tűzszünet. Mindketten tudják, hogy a Vastrónt bitorló királynő kegyetlensége nem ismer határokat, így természetesen csapdákra és életveszélyre készülnek. Tyrion azonban nem ekkor akad ki igazán. Kicsivel később sokkal nagyobb energiával próbálja győzködni a Sárkánykirálynőt arról, hogy trónkövetelőként életben maradása mennyire fontos. Ám ez nem képes meggyengíteni Dany elszántságát. Tudni kell ugyanis, hogy mielőtt Jonékat beszorították a holtak, Észak királya még épp időben küldte vissza hírvivőül Gendryt, aki a Falhoz megérkezve azonnal hollót küldetett Sárkánykőre. Az üzenet megérkezése után Daenerys gondolkodás nélkül sárkányhátra pattan és tűzokádó bestiáival Havasék segítségére siet. (A holló amúgy elég gyors volt, vélhetően a hiperűrben repült).

Eközben a holtak ösvényt találnak a jégen, és megindulnak a körbezárt csapat felé. Megkezdődik a harc. Szegény George A. Romero pont ezt nem élhette meg. Néhány percre valóságos modern zombifilm kerekedik a fantasy kontextusban, és bizony minden képkockáját élvezet nézni. Persze messze nem ez a Trónok harca legemlékezetesebb csatajelenete, de a hangulat akkor is aranyat ér. Pláne miután megérkeznek a sárkányok!

Ráz a hideg, miközben az élménytől átszellemülve nézzük, ahogy a tűz és a jég, az élő és a holt, a forróság és a fagy összecsap, átírva minden valóságos és westerosi törvényt, megmutatva egy olyan csodát, amelynek megszületéséről néhány évaddal ezelőtt még csak álmodni sem mertünk.

Gyönyörű szép képeknek örvendhetünk. Ám a gyönyörűség hamar csodálatos tragédiába vált. Eddig azt hittük, hogy a sárkányok jóformán sebezhetetlenek. Na de nem az Éjkirály számára. Brutális és ijesztő, hogy a bekategorizálhatatlan természetfeletti entitás mennyire könnyedén pusztítja el Dany egyik szárnyasát. Hatalma sokkal nagyobb, mint ahogy azt korábban sejtettük. Jelenleg elképzelhetetlen, hogy bárkiben is legyőzőre akadjon. Lehet, hogy végül ő ül fel a Vastrónra.

Miközben a sorozat egyik legfordulatosabb cselekményszála zajlik, vélhetően senkit nem érdekel, de azért mégis meg kell említenünk, hogy Deresben is történik egy-két érdekes dolog.

Úgy fest, a Stark-nővérek előbb-utóbb tényleg kinyírják egymást.

Az előző részben kezdett formálódni, most pedig már egyenesen tombol a feszültség Arya és Sansa között. Mindketten sokat változtak, mióta legutóbb együtt voltak, és ez testvéri viszonyuk szempontjából nem vált előnyükre. Arya Sansát vonja felelősségre bátyjuk, Rob haláláért, amivel lavina módjára indítja el a gyűrűző konfliktust. Deres ideiglenes úrnője később felfedezi húga „arcait”, majd meghallgat a részéről egy nem kicsit ijesztő monológot, amely után egyértelművé válik számára, hogy az az Arya, akit ő ismert, már nem létezik. Mindennek tetejébe meghívás érkezik Királyvárból, ráadásul Kisujj is ügyeskedik a háttérből. A húgával való feszültséget, Észak irányításának terhét, valamint a bukástól való félelmet Sansa csalódást keltő módon dolgozza fel. Visszafejlődik azzá az önző, hisztis és naiv kislánnyá, aki a sorozat kezdetén volt. Reméljük, a változás csak átmeneti!

Az évad egyik legemlékezetesebb epizódjához természetesen ütős zárójelenet dukál. Igaz, hogy a valaki vagy valami vészjóslóan kinyitja a szemét (aminek vagy akinek nagyon nem szabadna kinyitnia a szemét)-típusú zárás napjaink mozgóképes világának egyik legelterjedtebb sablonja, de meg kell hagyni, ezt tényleg nem lehetett másképp befejezni.

Igen, a Mások szerváltak egy sárkányt. Úristen, mi lesz itt még!

Az epizódról amúgy a Kapcsoljuk Westerost legutóbbi adásában is sokat beszéltünk, méghozzá Sütő András, színész segítségével.


Korábbi spoileres kibeszélők emitt:

S07E01
S07E02
S07E03
S07E04
S07E05