Death Note – Az legjobb animesorozat?

A Death Note Tsugumi Ohba mangasorozata, amely eredetileg 2003 és 2006 között futott. Alighogy befejeződött, a Madhouse produkciójában máris útjára indult a történet mozgóképes adaptációja, az azóta méltán kultikussá vált animeszéria.  A produkció nálunk Death Note – A halállista címen jelent meg.

A sztori szálai egy titokzatos füzet körül csoportosulnak. A halállistát a saját, kopár világában naphosszat csak szörnyen unatkozó halálisten, Ryuk ejti le szándékosan az emberi világba, kíváncsian várva, hogy mi sül ki a dologból. A füzetet egy rendkívül intelligens középiskolás diák, Yagami Light találja meg. A fiú hamarosan rájön, hogy gyilkolásra alkalmas eszközt tart a kezében. Akinek beírják a nevét a füzetbe, meghal. Light nem rémül meg a váratlanul szerzett, óriási hatalomtól, hanem elhatározza, hogy a halállista segítségével megtisztítja a világot a bűntől és a gyarlóságtól. A rendőrség hamarosan felfigyel tevékenységére, ennek eredményeképpen pedig nyomába ered a személyazonosságát titkoló, de világszerte elismert szuperdetektív, L.

L,

A Death Note maradandóvá válásának egyik fontos tényezője az, hogy a történet kiválóan megírt, sokrétű karakterek viszontagságainak keresztmetszetében halad előre. Yagami Light tökéletes példa a régi vágású mondásra, mely szerint az őrültet a zsenitől csupán egy hajszál választja el. A fiatal srác, a kitűnő tanuló hadjáratot indít a bűnözés ellen, ám célja nem csupán az, hogy önbíráskodó igazságosztóként jobb világot teremtsen. A küldetés végrehajtása után rendkívül önző és igencsak ijesztő módon még uralkodni is szeretne az emberiségen. Istenként. Úgy tűnik, ebben az esetben a zseni csak addig zseni, amíg gyilkos hatalom nem kerül a kezébe. Mert ezt követően az őrületé a terep.

Lightnak azonban nincs könnyű dolga, hiszen nyomában liheg L, az animeművészet egyik legkülönlegesebb, legérdekesebb figurája. Az összegubózott ülőpózban gondolkodó, ránézésre is gyomorforgatóan cukorfüggő mesterdetektív egyszerre kiismerhetetlen és nagyon szórakoztató alak. Élete, világa kizárólag a megoldandó ügy körül forog, és ez az attitűd olyannyira kitölti személyiségének szegleteit, hogy a normális szociális viselkedésre már nem is marad tere, energiája.

Ryuk, a halálisten többféle funkciót tölt be a történetben. Ő egyfajta kísérlet a műfaji sokszínűségre. A gyilkos füzet eredeti tulajdonosának karaktere egyszerre csempész hátborzongató horrort, titokzatos misztikumot és  – meglepő módon – nevettető vígjátékot is a sorozatba. Ezt az alapvetően háromtényezős sakktáblát számos érdekes, részletesen bemutatott, fontos funkcióval ellátott mellékszereplő színesíti. Olyanok, mint például Watari, L segítőtársa, Misa Amane, a második Kira (a Kira nevet a közösségi média aggatja Lightra, akinek hamar megtetszik az új keresztség), vagy éppenséggel Rem, a halálisten, aki Ryuk után szintén a Földre látogat.

tudsz róla?

A Death Note egy percig sem titkolja, hogy melyik az a folyamatosan visszatérő, rendkívül kényes emberi vitatéma, amelyre reflektálni igyekszik. Ez a mű a halálbüntetés kérdésének feszültségét egyedülálló kreativitással és erővel feldolgozó tétel a populáris kultúra keretein belül.

Yagami Light önkényes ítélkezésre adja a fejét. Bírósággá, esküdtszékké és végrehajtóvá válik egy tollal, egy füzettel és jó adag beteg lángelmével felvértezve. A Death Noteban az az egyik legjobb dolog, hogy miközben a halálbüntetés témakörét több oldalról is körbejárja, és rendkívül hatásos képet fest, nem mond ki radikális ítéletet. Inkább csak megkérdezi: Mégis kinek van joga elvenni egy ember életét? Egy másik embernek? Vagy kizárólag istennek? Igen, a sorozat nem fest fel konkrét konklúziót erről, viszont hosszas gondolkodásra sarkallja a nézőt.

Light, habár nagyon tévesen, de istennek titulálja magát. Ezt vehetjük sugalmazásnak, amely azt mondja, hogy az élet kioltása szigorúan kívül esik az emberi hatáskörön. Ugyanakkor le kell szögezni, hogy a sorozat kontextusában mindezt csupán egy hatalomtól megrészegült, félőrült tinédzser gondolkodása nyomán következtetjük ki. Igen, habár bizonyos országokban törvény mondja ki a halálbüntetés lehetőségét, és igen, ez ijesztő, mégis elfogadhatóbb, mint egy fejét önbíráskodásra adó gyerek beteg disztópikus víziója.

Persze az, hogy magáról a halálbüntetésről, mint intézményről, mint az ítélkezés egy némely országokban törvényes formájáról mit gondol a néző, hogy ellenzi-e avagy támogatja, az kizárólag rá tartozik. És mindenképpen a Death Note pozitívumai között kell említenünk, hogy eme döntés jogát a néző meg is kapja a produkció fogyasztása közben.

A halálistenek

Ryuk és Rem halálistenek. Azért léteznek, hogy elvegyék az emberek életét, és ezzel, ha ügyesek, akár végteleníteni is képesek lehetnek saját élettartamukat, hiszen a meggyilkolt emberek hátralévői évei hozzáadódnak a halálisten élethosszához.

A halálistenek a japán kultúra ősi alakjai. Ennek a régi valláselemnek egyik modern és kimagaslóan populáris feldolgozása az, amit a Death Note epizódjaiban láthatunk. A halálistenek és gyilkos füzeteik kiváló mitológiai hátteret adnak a történetnek, ezzel hozva rendkívül erőteljes fantasy töltetet az összképbe. A kreatív vizualitás rajongói már csak a földöntúli rémek különféle, érdekes karakterdesignjai okán is örömködhetnek, miközben a szövevényes thrillerek kedvelői a halállista különleges, részletgazdag szabályrendszerében veszhetnek el.

Na jó, elveszni azért nem olyan könnyű benne, hiszen a Death Note komplex mitológiáját végig érthetően, átgondolva, logikus konstrukcióba ágyazva prezentálja, ezzel adva meg a produkciónak azt a hihetetlen stabilitást, ami az egyik fontos oka annak, hogy a néző néhány epizód után a történet rabjává válik.

csak az almát

Ryuk imádja az emberi világ almáját, mert zamatos, vérpiros és a héja ropog, mint a törékeny emberi csontok az isteni csapás nyomán. Az alma, mint a bűnbeesés folyamatosan jelenlévő szimbóluma egyben arra is szolgál, hogy prezentálja az elsöprő kontrasztot az emberi világ és a halálistenek dimenziója között. Ryuk az egyik részben még egy, a halálistenek világából származó almával is megkínálja Misát, ám ez a gyümölcs apró, rothadt és gusztustalan. Pont, mint Ryuk egész földje. Szürke, kopár, félelmetes világ, amely ráadásul végtelenül unalmas (ez sarkalja arra a halálistent, hogy földi játékba kezdjen listája lepottyantása által). Ehhez képest a földi világ színes és érdekes. Tele van lehetőségekkel. Rajtunk áll, hogy mihez kezdünk ezekkel. Komoly emberiségkritika, hogy egy ilyen ingerekkel gazdag környezetben a kezdet kezdetén maga Yagami Light is csupán azért adja fejét önbíráskodásra, mert mocskosul unatkozik. Ahogy Ryuk, úgy ő sem tud mit kezdeni magával.

Ám Yagami Light vélhetően magas szintű intelligenciájából eredő fásultsága még nem változtat a tényen, mely szerint az emberi világ rendkívül színes és izgalmas. Ennek megfelelően a cselekményvezetés is vadul sodró, de sokfelé leágazó folyó módjára tereli izgalmasabbnál izgalmasabb medrekbe a szálakat. A Death Note 22 perces epizódjainak ölén gyors tempóban, de végig érthetően kalauzolja a nézőt fordulatról fordulatra, lerágott körmök hegyormait hagyva maga után.

eszik meg.

Akik komoly mennyiségben fogyasztják a popkultúra termékeit, jól tudják, hogy a nagyívű gondolatok és erőteljes rendezői húzások mellett az elsőre talán szembe sem tűnő, mégis fontos apróságok is komoly szerepet játszanak abban, hogy az összkép maradandóvá váljon. A Death Note esetében az egyik legfontosabb ilyen adalék a zene. A produkció rendszeresen visszatérő, libabőrveszélyes tételekkel hódít, ráadásul a készítők ezeket a dallamokat rendszerint a lehető legjobb pontokon szúrják be az összképbe, ezzel teljesítve ki az amúgy is nagyszerű hangulatot. Nem mehetünk el szó nélkül az ütős főcímnóták mellett sem, melyek közül az első inkább lírai, míg a második a kőkemény death metal vonalat követi (így alkalmazkodva a történet alakulásához).

A Death Note a cselekmény különböző szegleteire is felfigyel, rendszerint eszközölve olyan apró változtatásokat, amelyek a történetfolyam egészen új dimenzióit fedik fel. Ennek megfelelően előkerül a rendőrség működése, a média hatalma és az üzletpolitika is. Mindezek mellett elmondható, hogy a Death Note komoly, fajsúlyos történetéhez méltón földhözragadt, emberközeli animációs stílussal operál, mindössze egy-két alkalommal próbálkozik meg a jellegzetes animés túlkapásokkal. Margóra helyezve még azt is illik megjegyezni, hogy a Death Note – A halállista magyar változata megérdemli, hogy adjunk neki egy esélyt, ugyanis a szinkron kifejezetten jóra, élvezhetőre, szórakoztatóra sikeredett.

Közeleg tehát a Netflix friss és ropogós adaptációja, ám még előtte célszerű újrázni, vagy a legrosszabb esetben pótolni ezt a 37×22 percet, ami az animeművészet és a modern fantasy magasiskoláját prezentálja. Mert eme cikk nem többet, csak öt okot fedett fel, amiért a Death Note az egyik legjobb animesorozat.