A Netflixen június 23-án debütált az amerikai tévétörténelem egyik legnépszerűbb műsoráról szóló sorozat első évada. A G.L.O.W. (Gorgeous Ladies of Wrestling/Gyönyörű pankrátor hölgyek) 1986-1990-ig futott az amerikai televízióban, és elég erős popkulturális hatással bírt. Ennek a hátteréről készült az azonos című GLOW, melynek első évada a birkózás mellett a szereplők személyes történeteivel is foglalkozik.
A GLOW készítői Carly Mensch (Orange Is the New Black, Nancy ül a fűben) és Liz Flahive (Homeland), akik miközben a Jackie nővéren dolgoztak együtt, rábukkantak a GLOW: The Story of the Gorgeous Ladies of Wrestling című dokumentumfilmre. Mivel eleve szerettek volna egy nőközpontú sorozatot készíteni, a téma tökéletesnek tűnt. Producerként csatlakozott a csapathoz az Orange Is the New Black készítője, Jenji Kohan is. A Netflixes sorozat erőteljesen fikcionalizál, de attól még lényegében hű maradt a valódi történethez: azelőtt ismeretlen színésznők sztereotipizált alteregók képében, giccses mezekben birkóznak egymással a rózsaszín kötelekkel körbevett ringben.
A történet főszereplője a szabadúszó színésznő, Ruth (Alison Brie), aki szíve szerint Tennessee Williams és August Strindberg darabokban játszana főszerepeket, de Los Angelesben még csak egy két mondatos titkárnő szerepet sem sikerül megkapnia. Amikor behívják a GLOW meghallgatására, nem igazán engedheti meg magának, hogy kritikus legyen, mivel ez az egyetlen szereplési lehetősége. A többi lány is hasonló helyzetben van, hiszen
a nyolcvanas években nem csak az volt probléma, hogy tizenöt színésznőre jutott egy szerep, hanem a fellelhető szerepek egysíkúsága is.
Az első évad arról szól, hogyan jut el a GLOW a szereplőválogatástól az első epizód felvételéig, miközben a cselekmény leginkább a nőkre, és a közöttük kialakuló szoros kapcsolatra koncentrál. Nem csak a nők köré épül a történet, ott van még a GLOW-t megálmodó producerkölyök, Bash (Chris Lowell) és az camp-filmes múlttal rendelkező Sam Sylvia (Marc Maron), a műsor rendezője. Ők felelősek azért, hogy a lányokat eladhatóvá tegyék, különböző alteregók megalkotásával, a lehető legáltalánosabb sztereotípiákat felhasználva. Így lesz az ázsiaiból Fortune Cookie (Szerencsesüti), az indiaiból arab terrorista, a nagydarab békés lányból Machu Picchu, a fekete nőből Welfare Queen (Szoctám királynő), a szőke bombázóból pedig Liberty Belle, az amerikai álom megtestesítője.
Akik ismerik a tévétörténelmet, azok pontosan tudják, hogy milyen hatalmas siker lett a G.L.O.W, a sorozat varázsa pedig pont abban rejlik, hogy láthatjuk az elkészülésnek azon fázisát, amikor a résztvevők még csak tapogatóznak a lehetőségek között, és fogalmuk sincs, hogy ötleteik sikerhez, vagy megszégyenítő bukáshoz vezetnek majd.
A GLOW első évada inkább bíztató ígéret, mint hibátlan végeredmény.
Mensch és Flahive remekül ráéreztek arra, hogy a G.L.O.W. története megér egy feldolgozást, hiszen maga a téma is kellőképpen megosztó. Már a 80-as években is azon elmélkedtek az emberek, hogy a férfitekintetet teljes mértékben kiszolgáló pankrátor lányok műsora erősíti-e a nők tárgyiasítását, vagy éppen ellenkezőleg, pozitívan árnyalja a társadalom nőképét, hiszen erős, harcos, független nőket láthatunk a képernyőn. A G.L.O.W.-ról szóló dokumentumfilmben az egykori részvevők egyértelműen úgy nyilatkoztak az élményről, hogy imádták üvegplafon-áttörő szerepüket, más szempontból viszont ott vannak a szexualizált jelmezek és a sértően sztereotipizált karakterek is, ám ezt írhatjuk a műsort jellemző camp-stílus számlájára is. Azon is lehet vitatkozni, hogy mennyire komolyan vehetők ezek a verekedő nők, amikor az esések és ütések bizonyos fokig meg vannak rendezve, a fájdalmat általában csak eljátsszák, és az is előre le van fixálva, hogy ki fog nyerni.
Rengeteg potenciált tartogat magában ez a történet, amit az első évadban még csak bizonyos mértékig használtak ki az alkotók. A nyolcvanas évek jellegzetességei, a görkori-diszkótól kezdve a tupírozott frizurákon és a magasított derekú nadrágokon keresztül nosztalgikus hangulatot ad a sorozatnak, és számtalan külön kiragadható jelenet van, amivel megdobogtatják nyolcvanas évek mániások szívét. (Személyes kedvencem, amikor a tíz éve íródó, nagyon szerzői és nagyon egyedi filmes projektje hallatán közlik Sammel, hogy a „visszautazom az időben, és a tinédzser anyám velem akar szexelni az apám helyett” sztorit már megcsinálták, most megy a mozikban.)
A szereplőgárdában mindenféle típusú és formájú nő fellelhető, akiket kisebb nagyobb-mértékben megismerünk az évad során. A sorozatokban jártas Alison Brie (Mad Men, Community, BoJack Horseman) alakíja Ruth-ot, akiről egyértelmű, hogy nem egy makulátlan lelkületű karakternek lett kitalálva, ráadásul számtalan idegesítő manírja van – még egy pankrátor karakter megformálásához is Shakespeare-hez nyúl – azonban míg úgy éreztem, hogy az évad előrehaladtával egyre jobban meg kéne kedvelnem a karaktert, ez csak félig-meddig sikerült. Érdekes módon pont az Orange Is the New Black Piper Chapmanjére emlékeztett, aki anno annyira idegesített, hogy miatta abba is hagytam a sorozatot. A másik női főszereplő már szerethetőbb, a volt szappanopera sztár és kisbabás anyuka, Debbie Eagan annak ellenére vállalja el a GLOW sztárszerepét, hogy legszívesebben kitekerné volt legjobb barátnője és jelenlegi kolléganője, Ruth nyakát. Betty Gilpin (American Gods, Masters of Sex) képes úgy megformálni a szőke szépséget, hogy nem a kiváltságos dívát, hanem az anyaság és a színészet egyeztetésével vívódó esendő nőt látjuk meg benne.
A legkiemelkedőbb szereplő egyértelműen a kissé nihilista Sam Sylvia, vagyis Marc Maron. A stand-up komikus, író, színész, podcast-sztár Maron a lehető legtökéletesebb választás volt a szerepre, humorának és karizmájának köszönhetjük a sorozat legjobb pillanatait. Sam karakterének annyi köze van a G.L.O.W. tényleges rendezőjéhez, Matt Cimberhez, hogy mindketten népszerű exploitation-filmrendezők. A valóságban Cimber távolról sem emlékeztetett a morcos, de jószándékú Samre, a régi műsor sztárjai sokat meséltek a dokumentumfilmben arról, hogy munkastílusának fő jellegzetessége a verbális megalázás volt. A sorozatbéli rendező ehelyett messze a legszerethetőbb és legszórakoztatóbb karakter, bár
némi szemöldökráncolásra adhat okot, hogy az egyetlen férfi főszereplőt tették meg a legnagyobb sztárnak egy alapvetően nőközpontú sorozatban.
A GLOW első évada biztosítja a szórakoztató nosztalgiázást, miközben felvet olyan komoly problémákat is, mint a nőket és etnikumokat érintő sztereotípiák felerősítése a médiában, vagy a pankrációt övező jogos és jogtalan előítéletek. Erős a kezdés, de van még hova fejlődni. Az első évad 10 részes, epizódonként 35 perc, úgyhogy tökéletes választás nyári sorozatdaráláshoz. Remélem lesz második évad, mert ezt a remek témát kár lenne veszni hagyni.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
