Képernyőről képernyőre élünk. Jelen vagyunk a közösségi média felületein, élvezzük az okostelefonjaink által biztosított lehetőségeket, és ha eközben bármilyen új információra lenne szükségünk, elég néhány keresőszót megadnunk, máris sorban állnak a találatok. Sokat lehetne vitatkozni azon, hogy az újmédia térnyerésének közepette mekkora arányban sérül, és milyen mértékben fejlődik a társadalom, valamint az egyén. A Szilícium-völgy azonban nem erről a konfliktusról szól.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Szilícium-völgy az utóbbi évek egyik legjobb sorozata.
Ez jelentős részben pont annak köszönhető, hogy a készítők megértik azt, hogy a 21. században miről kell szólnia egy szoftverfejlesztők életét bemutató történetnek. Miközben mindenki arról papol, hogy az internet időt rabol, az okostelefon meghülyít, a közösségi média pedig szétszakít, vagy éppen ennek ellenkezőjét igyekszik bizonyítani, addig az HBO produkciója messze elkerüli ezt a kérdéskört. Mert helyesen meglátja, hogy nem itt kell a prioritást keresni. Nem az az igazi kérdés, hogy az újmédia (vagyis az internet köré csoportosuló médiajelenségek, bővebben itt) által szabályozott életünk jó-e, vagy sem (nyilván egy sokkal árnyaltabb, alaposan rétegzett, egyáltalán nem fekete-fehér képben keresendő a megoldás). Hiszen ez van, itt tartunk, ebben élünk. El kell fogadnunk a világhálóhoz alkalmazkodó társadalom tényét, és azt kell megnéznünk, hogy ebben a felállásban milyen lehetőségeink vannak.
A Szilícium-völgy az innováció folyamatainak középpontjába, a napfényes Kaliforniába kalauzolja a nézőt. Az itt munkálkodó fejlesztők a lehető legkoncentráltabb mértékben élik meg az átalakult világrend működését, számukra az újmédia uralma nem kérdés, hanem megmásíthatatlan tény. Elsősorban értelemszerűen azért, mert a kontextus jelentős részét ők teremtik meg.
HIRDETÉS
Richard Hendricks (Thomas Middleditch) nem túl beszédes, nem igazán szociális figura. Kissé furán beszél, de a laptopja előtt ülve csodákra képes. A nagy dumás és mindenki szerint kissé idegesítő Erlich Bachman (T.J. Miller) inkubátorházában dolgozik tömörítő algoritmusán. Miután kiderül, hogy valami egészen forradalmira tapintott, a völgyet uraló óriáscég, a Hooli vezérigazgatója, Gavin Belson (Matt Ross) azonnal lecsapna a srác alkotására. Richard azonban visszautasítja a felajánlott csillagászati összeget, és inkább a rögösebb utat választja. Elkezdi felépíteni saját cégét. Ebben Erlich mellett az inkubátorház két másik lakója, a pakisztáni Dinesh (Kumail Nanjiani), a sátánista Gilfoyle (Martin Starr) és a korábban a Hoolinak dolgozó Jared (Zach Woods) is segítségére van. Hiába azonban a rátermett csapat, a frissen megalapult Pied Piper már az első lépések megtétele során masszív falakba ütközik. Richardnak rá kell jönnie, hogy egy váratlanul soktényezős, radikális kockázatokat rejtő játszmába vágott bele…
A Szilícium-völgy a jelen felhozatal talán legpörgősebb sorozata. Tipikusan nagy darálásra ajánlható darab, hiszen az epizódok elég rövidek, szűk félórásak, és alighogy befejeződött a cselekmény éppen aktuális fejezete, megalkuvást nem tűrő módon, szinte reflexszerűen néznénk is a következőt.
Ez persze teljesen érthető, hiszen a produkció nagyon vicces, merészen aktuális, ráadásul üresjáratoktól mentes, végig feszes történetvezetést prezentál, amiben egymást érik az érdekesebbnél érdekesebb fordulatok és konfliktushelyzetek.
Igen-igen, nagyon meg kell dicsérni azt a magabiztos, a nézőt végtelenül izgalmas játékba invitáló metódust, amelynek jegyében a készítők a sztori alakulását irányítják . Mert az a helyzet, hogy a látszat néha csal, sosem tudhatod elsőre, hogy a valódi adatokat látod-e, mert könnyen lehet, hogy csupán egy jól időzített narratív kamuprofilba futottál bele. A Szilícium-völgy nem átall átverni, félrevezetni téged, de ezt rendkívül partneri, szórakoztató módon teszi azért, hogy újra meg újra képes legyen meglepetést okozni. Nem egy epizód akad, ami látszólag nagyon fontos, akár az egész elkövetkező évadot meghatározó történetszálat hoz be az összképbe, de csupán azért, hogy a mindennapi balszerencse vagy az egyszerű emberi figyelmetlenség, esetleg a véletlenek rovására írható módon végül kihúzza hőseink talpa alól a szőnyeget, ezzel kényszerítve őket stratégiájuk újragondolására.
Valóban, a Szilícium-völgy meglepetésekben gazdag, fordulatos alkotás, de nem csak ezért jó. Kétségtelen, hogy őrült vígjátékról beszélünk, de ez olyan őrület, ami a zsenialitás tőjéről fakad. A humor csupán egy érdekes, életszagú olvasata mindannak, amiről ez a sorozat szól.
A készítők a kezdetektől, részletgazdagon tálalva igyekeznek bemutatni egy startup cég viszontagságait. A megalapítás generálta lehetőségek tárháza által eredményezett lelkesedés tökéletesen programozott patyolattisztaságába már az első kanyarok során zavaró programhibák vegyülnek, amelyek csupán előfutárai a hamarosan eluralkodó káosznak.
Richardéknak a vetélytársakkal, a pénzügyi nehézségekkel, a szakmai akadályokkal, a szponzorációs kompromisszumokkal és saját csapatuk heterogén mivoltával egyaránt meg kell küzdeniük.
Ez utóbbi a sorozat élvezetes humorvilágának egyik fő forrását képezi. A tökéletesen összeválogatott karakterek ennél jobban már nem is különbözhetnének egymástól, ám ennek dacára mégis megkísérelik a hatékony közös munka kivitelezését. Itt van Gilfoyle, a modern sátánista, aki állandó higgadtságával és monoton beszédstílusával akár még ijesztő is lehetne, ha feltétel nélkül közönyös, mindenki felé lekezelő megnyilvánulásai nem lennének hihetetlenül szórakoztatóak.
A meglehetősen fura Jared figurájában – akinek nem is ez az igazi neve – olyan egyén jelenik meg, aki a nézeteltérések elkerülésének érdekében hajlamos komolyabb ellenállás nélkül megváltoztatni saját hozzáállását az adott helyzethez. Meglehetősen tragikus, ahogy a figura az önbecsapás ördögi körében tengődik, némi dramedy élt hozva ezzel az összképbe.
Mellettük jelen van még Dinesh, azaz gyerekkori becenevén a pakisztáni Denzel, aki csak és kizárólag akkor sikeres a nőknél, ha ez valamilyen módon képes megkavarni a cselekmény megállni készülő vízfolyását. A legviccesebb azonban kétségtelenül Erlich Bachman, aki szinte már tiszteletreméltó profizmussal lovagolja meg saját önteltségét, és ez a szerepre tökéletesen megtalált T.J. Miller alakításában annyira hatékonyan érvényesül, hogy azon tényleg állandóan fel kell nevetni. A gárdát továbbá olyan nagyszerűen eltalált mellékalakok támogatják, mint a teljesen indokolatlan, és pont ezért szórakoztató kínai szereplő, Jian Yang, Richard túlságosan is szórakozott orvosa vagy éppenséggel a drasztikusan lassú felfogású Big Head, a főhős jó barátja.
Hőseink életében visszatérő szereplő Monica (Amanda Crew), a Pied Pipert a kezdetektől pártfogoló cég alkalmazottja. Az egyik legföldhözragadtabb, legkevésbé elvont karakter, aki többször egyfajta ellenpontként szolgál Richardék elvakultságához, hiszen képes kívülállóként, a felhasználó szemszögéből nézni és értelmezni az új eredményeket. Ez persze nem akadályozza meg a készítőket abban, hogy őt is bevonják a komikus vonal jeleneteinek áramlásába. Sőt, még viszonylag meglepően is kezelik a figurát, hiszen Monica végül nem egészen azt a funkciót tölti be a történetben, amit logikánkra alapozva elsősorban vártunk volna tőle.
Természetesen magáról Richardról sem feledkezhetünk meg. Ő a gócpontja mindennek, ami jól vagy rosszul sül el szereplőink a fennmaradásért és a fejlődésért vívott harcában. Richard egy tőle vélhetően szokatlanul bátor lépés keretei között visszautasítja a Hooli által felajánlott, a jövőjét jó ideig finanszírozni képes összeget azért, hogy ő maga teremtsen valami nagyot meghatározó ötletéből. A Szilícium-völgy egyik legnagyobb kérdése az, hogy a birodalomépítésre első ránézés alapján teljesen alkalmatlan srác vajon képes lesz-e felnőni a nagy küldetéshez. Ennek megfelelően a főhős izgalmas karakterívet jár be a történet során. Miközben egyre nagyobb akadályokkal szembesül, kénytelen saját elveit, elképzeléseit és értékrendjét megkérdőjelezni, majd újjászervezni ahhoz, hogy a megállás nélkül növekvő vízszint fölött maradjon, persze mindig csak néhány centiméterrel.
Ebből érthetően következik, hogy persze humorral tálalva, de a produkció a folyamatosan pengeélen egyensúlyozó startup körül gyűlő rengeteg stresszt is feldolgozza.
Értelemszerű, hogy nem lehet feszültségtől mentes az a folyamat, ami alapjaiban írja át az ismert világrendet.
Mert végső soron erről van szó. Olyan korról regél a fáma, amelyben esélyt kapnak mindazok, akik korábban nem jutottak igazán méltó szerephez. A világ erőforrásai átcsoportosulnak, az információ, a tudástőke válik meghatározó alappá. És ahogy Richard az egyik epizód konfliktusát generáló gyúrós szépfiúnak előadott kifakadásában mondja, ez az az idő, amikor ők, a különcök, a csodabogarak, a gyíkok, a ropik határozzák meg azt, hogy milyen irányba halad tovább a globális társadalom. Ennek megfelelően a sorozat gyengékből lett erősekként, az utolsókból elsővé váló alakokként mutatja be a főszereplőket.
A Szilícium-völgy mindezen értékeit immáron négy évad óta képes komolyabb megingás nélkül, magas színvonalon művelni. Ez, ha nem is egyedülálló, de kétségtelenül ritka teljesítmény. Magával ragadó, érdekfeszítő és változatos szórakozás, ami az intelligenciát sem felejti otthon, de elsősorban persze dinamikus humorvilágával hódítja meg a néző szívét.
